YouVersion Logo
Search Icon

Az apostolok cselekedetei 7

7
István védekező beszéde
1A főpap ekkor megkérdezte Istvántól: „Igaz ez?” 2Ő pedig így válaszolt: „Testvérek és atyák, hallgassatok rám! A dicsőséges Isten megjelent ősapánknak, Ábrahámnak, amikor ő Mezopotámiában lakott, s még nem költözött Háránba. 3Isten így szólt hozzá: »Hagyd el országodat és rokonaidat, és menj abba az országba, amelyet majd én mutatok neked!«#7:3 Idézet: 1Móz 12:1. 4Ekkor Ábrahám kiment a káldeusok országából#7:4 kaldeusok országa Más néven: „Babilon”, azaz Mezopotámia déli része. Lásd 7:2., és Hárán városába költözött. Ott az apja meghalt. Azután Isten elvezette Ábrahámot ebbe az országba, ahol ti most éltek. 5Akkor nem adott neki saját birtokot ebből a földből, még egy talpalatnyit sem. Azonban megígérte, hogy majd neki és leszármazottjainak fogja adni, pedig akkor Ábrahámnak még nem volt gyermeke.
6Ezt mondta neki Isten: »Utódaid idegenek és menekültek lesznek egy másik országban. Ott rabszolgasorba kényszerítik, és nyomorgatják majd őket négyszáz évig. 7Én azonban megbüntetem azt a népet, amely rabszolgákká teszi őket, s azután majd kijönnek abból az országból, és ezen a helyen fognak imádni engem.«#7:7 Idézet: 1Móz 15:14; 2Móz 3:12.
8Isten szövetséget kötött Ábrahámmal, és ennek a jele volt a körülmetélés. Ezután született Ábrahám fia, Izsák, akit apja körülmetélt születése után nyolc nappal. Izsák is így tett a fiával, Jákóbbal. Azután Jákób is körülmetélte tizenkét fiát, akik a mi ősapáink.
9Ezek az ősapáink irigykedtek Józsefre, a testvérükre, és eladták őt rabszolgának Egyiptomba. De Isten ott is vele volt, 10megszabadította minden bajból, majd bölccsé és kedvessé tette őt Egyiptom királya, a fáraó előtt. Ezért a fáraó Józsefre bízta egész országának kormányzását, és a királyi palota szolgáinak irányítását is. 11Ezután nagy szárazság és éhínség következett egész Egyiptomban és Kánaánban.
Nem volt mit enni ősapáinknak sem, 12de Jákób meghallotta, hogy Egyiptomban van ennivaló. Ezért odaküldte ősapáinkat, akik ekkor jártak először Egyiptomban. 13Amikor másodszor jártak ott, József felfedte kilétét a testvérei előtt. Ekkor a fáraó is megismerte József származását és családját. 14Ezután József szolgákat küldött, hogy hozzák el Egyiptomba Jákóbot, az édesapját, és egész rokonságát, összesen hetvenöt főt. 15Így költözött Jákób Egyiptomba, és ott is halt meg, akárcsak ősapáink. 16Később a holttestüket visszavitték Sikembe, és abba a sírba temették, amelyet még Ábrahám vett Sikemben ezüstért Emór fiaitól.
17Amikor már közeledett az idő, hogy Isten teljesítse Ábrahámnak tett ígéretét, népünk nagyon megszaporodott Egyiptomban. 18Ekkor egy olyan király kezdett uralkodni, aki már nem ismerte Józsefet. 19Ez a király gonoszul és kegyetlenül bánt népünkkel, mert megparancsolta, hogy tegyék ki a házból az újszülötteket, hogy azok magukra hagyva elpusztuljanak. 20Abban az időben született Mózes, aki kedves volt Istennek. A szülei három hónapig otthon nevelték, 21azután kitették a házukból és magára hagyták. A király leánya azonban megtalálta a gyermeket, és úgy nevelte fel, mint a saját fiát. 22Mózest megtanították az egyiptomiak minden tudományára. Kiváló volt mind a beszédében, mind a tetteiben.
23Amikor negyvenéves lett, arra gondolt, hogy meglátogatja a testvéreit, Izráel népét. 24Közben látta, hogy az egyik egyiptomi ütlegeli az egyik izráeli férfit. Ekkor Mózes megvédte az izráelit, bosszút állt érte, és megölte az egyiptomit. 25Azt gondolta, hogy a testvérei majd megértik, hogy Isten általa akarja Izráel népét megszabadítani, de azok nem értették meg.
26Másnap Mózes akkor ment hozzájuk, amikor éppen verekedtek, és így próbálta kibékíteni őket: »Férfiak, ti testvérek vagytok! Miért bántjátok egymást?« 27De aki bántotta a másikat, félrelökte Mózest, és azt mondta neki: »Ki tett téged vezetővé és bíróvá fölöttünk? 28Vagy talán engem is meg akarsz ölni, mint tegnap azt az egyiptomit?!«#7:27–28 Idézet: 2Móz 2:14. 29Amikor Mózes ezt meghallotta, elfutott, és sokáig Midján földjén lakott, mint egy menekült. Ott azután két fia született.
30Negyven évvel később a Sínai-hegy melletti pusztában egy égő bokor lángjaiban megjelent Mózesnek egy angyal. 31Mózes meglátta, és nagyon elcsodálkozott. Amikor odament, hogy közelebbről is megnézze, az Örökkévaló hangját hallotta: 32»Én vagyok ősapáidnak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene.« Mózes reszketett a félelemtől, és nem mert odanézni.#7:32 Idézet: 2Móz 3:6.
33Ekkor így szólt hozzá az Örökkévaló: »Vedd le a sarudat, mert ahol állsz, az szent föld!« 34Azután így folytatta: »Közelről figyeltem, és jól láttam népem minden szenvedését Egyiptomban. Meghallottam panaszkodásukat, és lejöttem, hogy megszabadítsam őket. Most pedig jöjj ide Mózes, elküldelek téged Egyiptomba!«#7:33–34 Idézet: 2Móz 3:5, 7, 8, 10.
35Azt a Mózest, akit elutasítottak, és akinek azt mondták: »Ki tett téged vezetővé és bíróvá?«#7:35 Idézet: 2Móz 2:14., igen, éppen őt küldte el Isten vezetőnek és szabadítónak — annak az angyalnak a segítségével, aki az égő bokorban megjelent neki. 36Ez a Mózes volt az, aki kivezette Izráel népét Egyiptomból, közben jeleket és csodákat tett Egyiptomban, a Vörös-tengernél és a pusztában negyven éven keresztül.
37Ez a Mózes mondta Izráel népének: »Isten egy prófétát fog nektek adni, aki olyan lesz, mint én, és közületek való lesz.«#7:37 Idézet: 5Móz 18:15. 38Ez a Mózes az, aki a pusztában közbenjáró volt őseink közössége és a között az angyal között, aki a Sínai-hegyen szólt hozzá. Mózes élő és élet-adó igéket kapott Istentől, hogy azokat továbbadja nekünk.
39De ősapáink nem engedelmeskedtek Mózesnek, hanem elutasították, és vissza akartak menni Egyiptomba. 40Azt mondták Áronnak: »Mózes kivezetett bennünket Egyiptomból, de nem tudjuk, mi történt vele. Ezért készíts nekünk isteneket, hogy azok vezessenek minket.«#7:40 Idézet: 2Móz 32:1. 41Ekkor egy bikaborjút formázó szobrot készítettek, és áldozatokat mutattak be ennek a bálványnak. Azt ünnepelték, amit a saját kezükkel készítettek. 42Ezért Isten elfordult tőlük, és hagyta, hogy azokat a hamis isteneket imádják, akik a magasban vannak. Ez így van megírva a próféták könyvében, ahol Isten ezt mondja:
»Ó Izráel, nem nekem adtál áldozati állatokat
és ajándékokat a pusztában negyven évig,
43hanem a Molok sátrát hordoztad,
és a te istened, Romfa, csillag alakú bálványát,
amelyeket magadnak készítettél, hogy azokat imádd.
Emiatt Babilonon túlra űzlek benneteket!«#7:42–43 Idézet: Ám 5:25–27.
44A Szent Sátor#7:44 Szent Sátor Szó szerint: „A Bizonyságtétel Sátora”. Lásd a Szójegyzékben. ott volt ősapáinkkal a pusztában. Isten megmondta és megmutatta Mózesnek, hogyan készítse el ezt, és pontosan úgy is készítették el. 45Később, Józsué vezetésével ősapáink elfoglalták ezt a földet. Isten kiűzte előlük azokat a népeket, akik itt laktak. Amikor őseink ide költöztek, magukkal hozták ezt a Szent Sátrat is, és az megmaradt egészen Dávid király idejéig. 46Dávid nagyon kedves volt Istennek, és azt kérte tőle, hogy templomot építhessen neki, a Jákób Istenének.#7:46 Jákób Istenének Néhány kéziratban: „Jákób házának” (vagyis Izráel népének). 47Mégis Salamon építette fel a Templomot.
48De a Magasságos Isten nem olyan templomban lakik, amit emberek építenek. Amint a próféta#7:48 próféta Ézsaiás, Isten egyik legnagyobb prófétája, aki Kr.e. 750–680 között szolgált. is mondja:
»Azt mondja az Örökkévaló:
49A Menny a trónom,
és a Földön pihen lábam.
Miféle házat építhetnétek nekem,
milyen helyet, ahol megpihenjek?
50Talán nem az én kezem teremtette mindezeket?«”#7:49–50 Idézet: Ézs 66:1–2.
51István így folytatta: „Ti, kemény nyakúak! Csak a testetek van körülmetélve, de a szíveteket nem adtátok Istennek, és nem hallgattatok rá! Ti mindig ellenkeztetek a Szent Szellemmel, akárcsak őseitek! Éppen olyanok vagytok, mint ők! 52A próféták közül kit nem bántalmaztak és üldöztek ősapáitok? Megölték azokat a prófétákat, akik előre hirdették az »Igazságos«, a Messiás eljövetelét! Ti pedig most elárultátok, és meggyilkoltátok őt is, az »Igazságost«. 53Ti vagytok, akik angyalok segítségével kaptátok a Törvényt, mégsem tartottátok meg!”
Istvánt megkövezik
54Ezt hallva a vallási vezetők annyira megharagudtak Istvánra, hogy a fogukat csikorgatták dühükben. 55István pedig megtelt Szent Szellemmel, és amint felnézett, meglátta Isten dicsőségét és Jézust, aki Isten jobb oldalán állt. 56Felkiáltott: „Nézzétek! Látom a megnyílt Mennyet, és az Emberfiát Isten jobb oldalán állni!”
57Ekkor mind kiabálni kezdtek, befogták a fülüket, és Istvánra rohantak. 58Kilökdösték a városon kívülre, és megkövezték. A tanúk egy Saul nevű fiatalember lábához tették a köpenyüket. 59Miközben hullottak rá a kövek, István így imádkozott: „Uram, Jézus, vedd magadhoz a szellememet!” 60Majd térdre esett, és hangosan kiáltotta: „Uram, bocsásd meg nekik ezt a bűnt!” Miután ezt mondta, meghalt.

Highlight

Share

Copy

None

Want to have your highlights saved across all your devices? Sign up or sign in

Video for Az apostolok cselekedetei 7