YouVersion Logo
Search Icon

Ézsaiás próféta könyve 30

30
Prófécia az Egyiptommal való szövetkezés ellen
1Azt mondja az Örökkévaló: „Nézzétek ezeket a lázadó fiakat,
akik elpártolnak tőlem!
Terveket szőnek,
de nem tanácsom szerint,
szövetséget kötnek,
de nem Szellemem által!
Csak bűneiket szaporítják még ezzel is.
2Lemennek Egyiptomba,
de prófétámat fel sem keresik,
tanácsomat meg sem kérdezik.
A fáraótól kérnek védelmet,
Egyiptom árnyékába menekülnek.
3Ezért a fáraó védelmében csalódni fognak,
Egyiptom árnyéka csak megaláztatást hoz nekik.
4Júda vezetői Cóánba mentek,
követei egészen Hánészig#30:4 Cóán… Hánész Egyiptomi városok. jutottak,
5mégis mind csalódni fognak,
mert olyan népben bíztak,
amely nem tud segíteni.
Abban reménykednek,
aki semmit sem használ nekik,
csak szégyent és gyalázatot hoz rájuk.”
6Az Örökkévaló súlyos kijelentése Júda követeiről:
Viszik súlyos terhüket a déli sivatagban.
Kincsekkel és drágaságokkal rakták meg
a tevéket és szamarakat.
Keresztülmennek a nyomorúság és szenvedés földjén,
a vadállatok veszélyes földjén,
oroszlánok és mérges kígyók között.
Viszik ajándékaikat a népnek,
amely nem tud rajtuk segíteni.
7Bizony, segítségük egy fabatkát sem ér!
Ezért nevezem Egyiptomot így:
„Nagyszájú, de csak üldögél tehetetlen.”#30:7 Nagyszájú… tehetetlen Szó szerint: „Ráháb/Szörnyeteg/Sárkány, amely tehetetlen.”
8„Te pedig, jegyezd fel ezt!
Írd könyvtekercsbe,
hogy megmaradjon a következő időkre,
fennmaradjon örökre!
9Írd fel, hogy lázadó ez a nép,
hűtlen fiak,
nem akarnak az Örökkévaló tanítására hallgatni!
10Azt mondják a látóknak: »Ne lássatok!«#30:10 lássatok Nem közönséges látásról, hanem prófétai látomásról, kijelentésről van szó.
A prófétáknak: »Ne prófétáljatok igazat,
inkább kedvünkre valót, hízelgőt!
Prófétáljatok sima beszéddel,
ámítsatok csalárdsággal!
11Hagyjátok már abba,
eleget hallottuk már!
Ne emlegessétek örökké
Izráel Szentjét!«”
12Ezért hát ezt üzeni nektek Izráel Szentje:
„Mivel szavaimat nem tisztelitek,
inkább hisztek a hazugságnak,
és abban bíztok, aki becsap és nyomorgat titeket,
13ezért bűneitek miatt úgy jártok,
mint a megrepedt fal,
amely már összedőlni készül,
de egy nap majd leomlik hirtelen-váratlan.
14Egy pillanat alatt összetörik, mint a cserépkorsó,
amelyet gazdája haragjában a földhöz csapott,
ízzé-porrá zúzott úgy,
hogy cserepeivel már
sem tüzet nem vihet senki a tűzhelyről,
sem vizet nem meríthet a ciszternából.”
15Ezért hát azt mondja nektek az Örökkévaló Isten, Izráel Szentje:
„Ha visszatértek hozzám,
ha bennem megpihentek:
megmenekültök.
Ha bíztok bennem és nem aggódtok,
ha belső békétek és nyugalmatok megőrzitek:
erőt adok nektek.
De nektek nem kellett ez a menedék!
16Nem! Inkább azt mondtátok:
»Lóra ülünk, elvágtatunk,
gyors paripán menekülünk!«
Hát majd vágtattok is üldözőitek előtt,
menekültök előlük, de hiába,
mert lovaik gyorsabbak lesznek!
17Mikor egyikük rátok kiált,
ezren menekültök!
Ha öten fenyegetnek,
mind elfuttok előlük.
Nem marad más utánatok,
csak egy magányos jelfa#30:17 jelfa Magányos és magas pózna, messziről látható helyen, amely veszély esetén jeladásra szolgált. a hegycsúcson,
csupán egyetlen zászló a dombtetőn.”
Prófécia a jövendő szabadulásról
18Még vár az Örökkévaló,
hogy könyörülhessen rajtatok,
s majd fölkel,
hogy megvigasztaljon titeket,
mert az ítélet Istene az Örökkévaló!
Áldottak, akik bizalommal és reménységgel várják őt!
19Ezért hát Sion népe, Jeruzsálem lakosai, ne sírjatok! Meghallja az Örökkévaló segély-kiáltásotokat, s válaszul biztosan megkönyörül rajtatok. Soha többé nem kell sírnotok! 20Bár egy ideig az Úr a nyomorúság kenyerével etet, és a szenvedés vizével itat benneteket, de nem lesz ez mindig így! Mert Tanítód nem lesz többé rejtve előtted, te pedig meglátod őt, és rászegzed tekinteted! 21Ha letérsz az útról, ha jobbra vagy balra elhajolsz, füled meghallja a mögötted szóló hangot: „Ez a helyes út, ezen járjatok!” 22Akkor megutálod ezüstözött bálványaidat, megundorodsz aranyozott szobraidtól, mint mocskos rongyot, szemétre hajítod őket, és rákiáltasz: „Ki innen!”
23Akkor az Örökkévaló esőt ad vetésedre, áldott esőt vetőmagodra, s a föld gazdagon terem. Kenyered tápláló lesz és bőséges, még jószágaid is dúsfüvű, tágas mezőn legelnek. 24Igavonó ökreid és teherhordó szamaraid megtisztított, sózott abrakot#30:24 sózott abrakot Valószínűleg nagyon jó minőségű takarmányról van szó. kapnak. 25A hegyeken és dombokon mindenfelé bővizű folyók és patakok folynak a nagy öldöklés napján, mikor a tornyok leomlanak.
26A Hold sápadt fénye olyanná lesz, mint a ragyogó napfény. A Nap fénye pedig hétszeresére erősödik: mintha hét Nap világítana egyszerre, amikor az Örökkévaló bekötözi népe sebeit, és meggyógyítja sérüléseiket, amelyeket csapásai okoztak.
Nézzétek! Az Örökkévaló neve jön messziről!
27Nézzétek! Az Örökkévaló közeledik messziről!
Izzó haragja súlyos terhét ki bírja el?
Ajkán lángoló harag szavai,
nyelvén megemésztő tűz igéi,
28lehelete, mint az áradó folyó,
mely torkig ér.
A pusztulás rostáját már kezébe vette,
hogy a nemzeteket kirostálja,
s a tévelygés zabláját teszi a népek szájába.
29Akkor fölzendül éneketek, mint mikor az ünnep estéje beköszönt. Szívetek úgy örvend, mint az ünnepi menetben, mikor az ujjongó sokaság énekelve vonul, hangszerekkel kísérve, az Örökkévaló hegyére, Izráel Kősziklájához.
30Akkor fölzendül az Örökkévaló dicsőséges hangja, és mindenki meghallja. Akkor izzó haragjában lesújt karja, és mindenki meglátja. Emésztő tűz lángjában, pusztító jégesőben, viharban, és tomboló orkán dühében meglátják az Örökkévalót cselekedni! 31Hangjára megretten Asszíria, mert botjával megveri az Örökkévaló. 32S valahányszor lesújt rá, a rég elhatározott büntetéssel, felhangzik ujjongó éneketek és a hangszerek hangja, mert az Örökkévaló újra meg újra harcol ellene.
33Hiszen készen áll a vesztőhely#30:33 vesztőhely Szó szerint: „Tófet” — vagyis a Hinnóm-völgy/Gyehenna örökké égő tüze. a királynak#30:33 királynak Szó szerint: „Moloknak”. A Hinnóm-völgyben a Molok nevű bálványnak gyermekeket áldoztak föl. már régen! Számára készült az, mélyen és szélesen. Máglyája tüze kiolthatatlan, s az Örökkévaló lehelete, mint kénköves lávafolyam lobbantja lángra, égni fog örökké!

Highlight

Share

Copy

None

Want to have your highlights saved across all your devices? Sign up or sign in

Video for Ézsaiás próféta könyve 30