YouVersion Logo
Search Icon

János evangéliuma 19

19
1Ekkor Pilátus megkorbácsoltatta Jézust. 2A katonák tövises ágakból koszorút fontak, Jézus fejébe nyomták, és egy bíborszínű köpenyt adtak rá. 3Azután egymás után eléje jöttek, és gúnyolódva így kiáltottak: „Éljen a zsidók királya!” Közben pedig arcul ütötték.
4Később újra kijött Pilátus a vallási vezetőkhöz, és azt mondta: „Nézzétek! Kihozom őt ide elétek, hogy értsétek meg, én semmi okot nem látok arra, hogy megvádoljam!” 5Ezután kivezették Jézust a palotából, a fején töviskoszorúval, bíborszínű köpenyben. „Nézzétek, itt van az ember!” — mondta Pilátus.
6Amint a főpapok és a templomőrök megpillantották Jézust, kiabálni kezdtek: „Feszítsd keresztre! Feszítsd keresztre!”
De Pilátus így válaszolt nekik: „Feszítsétek meg ti! Én semmiben nem találtam bűnösnek!”
7Azok erre így feleltek: „Törvényünk szerint meg kell halnia, mert azt mondta, hogy ő az Isten Fia!”
8Amikor ezt Pilátus meghallotta, még jobban megrémült. 9Visszament a palotába, és újra faggatni kezdte Jézust: „Honnan jöttél?” De Jézus nem válaszolt. 10Pilátus így folytatta: „Nekem nem felelsz?! Nem tudod, hogy hatalmamban áll szabadon engedni, vagy kivégeztetni téged a kereszten?”
11Jézus így válaszolt: „Semmi hatalmad nem lenne fölöttem, ha nem kaptad volna felülről. Ezért, aki a kezedbe adott engem, az súlyosabb bűnt követett el, mint te.”
12Ettől kezdve Pilátus igyekezett Jézust szabadon engedni. De a vallási vezetők így kiáltoztak: „Ha őt szabadon engeded, akkor nem vagy a császár barátja! Aki királynak mondja magát, az a császár ellensége!”
13Erre Pilátus újra kihozatta Jézust a palotából a „Kövezett udvarba”, amelyet héberül Gabbatának neveznek. Ott Pilátus beült a bírói székbe. 14A Páska-ünnepre való előkészület napja volt, és dél felé járt az idő. Pilátus így szólt a júdeabeliekhez: „Nézzétek, itt a királyotok!”
15Erre azok így kiabáltak: „Vidd el innen! Vidd el innen! Feszítsd keresztre!”
Pilátus megkérdezte: „Végeztessem ki a királyotokat?”
De a főpapok így feleltek: „Nincs más királyunk, csak a császár!”
16Ekkor Pilátus átadta a katonáknak Jézust, hogy feszítsék keresztre, és így végezzék ki. Ők pedig elvezették Jézust.
Jézus kivégzése: a keresztre feszítés
(Mt 27:32–44; Mk 15:21–32; Lk 23:26–43)
17Jézus maga vitte a keresztfáját. Kimentek a városon kívül, a „Koponya” nevű helyre, amelyet héberül Golgotának neveznek. 18Ott Jézust a keresztfára szögezték. Ugyanakkor két másik férfit is keresztre feszítettek: egyiket Jézus jobb oldalán, a másikat a bal oldalán. 19-20Pilátus készített feliratot is, amelyet rászögeztek Jézus keresztfájára. Ez állt rajta héber, latin és görög nyelven: „názáreti jézus a zsidók királya”. Az a hely, ahol Jézust megfeszítették, közel volt a városhoz, ezért a zsidók közül sokan elolvasták ezt a feliratot. A főpapok azt mondták Pilátusnak: 21„Ne azt írd: »A zsidók királya«, hanem inkább azt: »Ez az ember azt mondta magáról, hogy ő a zsidók királya«!”
22De Pilátus így válaszolt: „Amit írtam, megírtam!”
23Amikor a katonák megfeszítették Jézust, minden ruhát levettek róla, s azokat négy részre osztották, hogy mindegyiküknek jusson belőle. A köntösét azonban nem akarták szétszakítani, mivel az varrás nélkül készült, vagyis az egészet egy darabban szőtték. 24Azt mondták: „Ezt ne szakítsuk szét, inkább sorsoljuk ki, hogy kié legyen!” Így teljesedett be, amit az Írás mondott:
„Ruháimon megosztoztak,
és köntösömre sorsot vetettek.”#19:24 Idézet: Zsolt 22:18.
A katonák pontosan ezt tették.
25Jézus anyja ott állt a keresztfa közelében. Vele volt a nővére, Mária, a Klópás felesége, és a magdalai Mária is. 26Mikor Jézus látta, hogy anyja is ott áll, meg az a tanítvány is, akit Jézus szeretett, ezt mondta az anyjának: „Asszony, ő a fiad!” 27A tanítványnak pedig ezt: „Nézd, ő az édesanyád!” Ezért az a tanítvány befogadta a saját otthonába Jézus anyját, aki attól kezdve ott lakott vele.
Jézus halála
(Mt 27:45–56; Mk 15:33–41; Lk 23:44–49)
28Később, amikor Jézus látta, hogy már mindent befejezett, ami rá volt bízva, megszólalt: „Szomjas vagyok.”#19:28 Szomjas vagyok Lásd Zsolt 22:16; 69:22. Ezzel teljesítette be, amit az Írás mondott. 29Volt ott egy ecetes korsó, abba valaki belemártott egy szivacsot, és azt egy izsóp szárára tűzve felnyújtotta Jézus szájához. 30Miután Jézus elfogadta az ecetet, ezt mondta: „Beteljesedett!” Ezután lehajtotta a fejét, és meghalt.#19:30 meghalt Szó szerint: „kibocsátotta szellemét”.
31A Páska-ünnepre való előkészület napja volt, és utána különleges szombati ünnepnap következett. Emiatt a vallási vezetők nem akarták, hogy a kivégzettek teste szombaton is a keresztfán maradjon. Megkérték hát Pilátust, parancsolja meg, hogy a katonák törjék el a három keresztre feszített férfi lábát, és vegyék le a holttesteket a keresztről. 32A katonák eltörték az egyik elítélt lábát,#19:32 eltörték… lábát Szokás szerint így siettették az elítélt halálát. akit Jézussal együtt feszítettek meg, azután a másikét is.
33Amikor Jézushoz értek, látták, hogy már halott, ezért nem törték el a lábát, 34hanem az egyik katona beledöfte a lándzsáját Jézus oldalába. A sebből azonnal vér és víz folyt ki. 35(Az tanúsítja ezt, aki szemtanúja volt, és igazat mond. Azért mondja ezt, hogy ti is higgyetek. Ő tudja, hogy ez az igazság, mert látta.) 36Mindez azért történt, hogy beteljesedjen, amit az Írás mond: „Egyetlen csontját se törjék el!”#19:36 Idézet: 2Móz 12:46; 4Móz 9:12; Zsolt 34:20. 37Egy másik helyen pedig ezt mondja az Írás: „Néznek majd arra, akit átszúrtak.”#19:37 Idézet: Zak 12:10.
Jézus temetése
(Mt 27:57–61; Mk 15:42–47; Lk 23:50–56)
38Ezután arimátiai József kérte Pilátust, hogy levehesse a keresztről Jézus testét. József is Jézus tanítványa volt, de csak titokban, mert félt a vallási vezetőktől. Pilátus engedélyt adott rá, József pedig elment, és levette Jézus testét. 39Eljött Nikodémus is, aki mirhából és aloéből#19:39 mirhából és aloéből Ezekből a fűszerekből édes illatú, drága kenőcsöt készítettek. Használták illatosításra (mint ma a parfümöt), és a halottak temetésekor is. készült illatszer-keveréket hozott, körülbelül harminckilónyit. Nikodémus volt az, aki korábban egyszer éjszaka beszélgetett Jézussal. 40Miután levették Jézus holttestét, lenvászonba tekerték az illatszerekkel együtt, a júdeaiak temetési szokásai szerint. 41Azon a helyen, ahol Jézust keresztre feszítették, volt egy kert, abban pedig egy új sziklasír, ahová addig még senkit sem temettek. 42Mivel ez a sír közel volt, oda helyezték Jézus testét. Sietniük kellett, mert az előkészület napja a végéhez közeledett.

Currently Selected:

János evangéliuma 19: EFO

Highlight

Share

Copy

None

Want to have your highlights saved across all your devices? Sign up or sign in