YouVersion Logo
Search Icon

János evangéliuma 20

20
A tanítványok üresen találják Jézus sírját
(Mt 28:1–10; Mk 16:1–8; Lk 24:1–12)
1A hét első napján korán reggel, amikor még sötét volt, a magdalai Mária kiment a sírhoz. Látta, hogy a zárókövet elgördítették a sír bejáratáról. 2Ekkor Mária elszaladt Simon Péterhez és ahhoz a másik tanítványhoz, akit Jézus szeretett, és elújságolta nekik: „Elvitték a sírból az Urat, és nem tudjuk, hová tették!”
3Ekkor Péter és a másik tanítvány azonnal elindultak a sírhoz. 4Együtt szaladtak, de az a másik megelőzte Pétert, és elsőként ért oda. 5Lehajolt, és látta, hogy ott vannak a vásznak, de nem ment be a sziklasírba. 6Simon Péter ugyan lemaradt egy kissé, de hamarosan ő is odaért, és be is ment a sírba. 7Ő is látta a vásznakat, és a kendőt is, amely Jézus arcán volt, de az távolabb feküdt, külön összehajtva. 8Ekkor bement az a másik tanítvány is, aki elsőként ért a sírhoz. Látta mindezt, és hitt. 9Ugyanis még nem értették, amit az Írás mondott, hogy Jézusnak fel kell támadnia a halálból.
Jézus megjelenik a magdalai Máriának
(Mk 16:9–11)
10Ezután a tanítványok hazamentek, 11Mária pedig ott maradt zokogva a sír előtt. Közben lehajolt, és benézett a sziklasírba. 12Két fehér ruhás angyalt látott, akik ott ültek, ahol korábban Jézus teste feküdt: egyik a feje, a másik a lába helyén.
13Az angyalok megszólították Máriát: „Miért sírsz, asszony?”
Ő így válaszolt: „Mert elvitték Uramat, és nem tudom, hová tették.” 14Majd hátranézett, és látta, hogy egy férfi áll a háta mögött. Jézus volt az, de Mária nem ismert rá.
15Jézus megkérdezte: „Miért sírsz, asszony? Kit keresel?”
Mária azt hitte, hogy a kertésszel beszél, ezért így felelt: „Uram, ha te vitted el a testet, kérlek, mondd meg, hová tetted, és én elviszem!”
16Jézus ekkor a nevén szólította: „Mária!”
„Rabbuni!” — kiáltott fel Mária, miután Jézus felé fordult. (Ez a héber szó azt jelenti: „Mester”.)
17„Ne tartóztass! — mondta Jézus —, mert még nem mentem fel az Atyához. Inkább menj a testvéreimhez, és mondd meg nekik, hogy most felmegyek Atyámhoz, aki a ti Atyátok is; Istenemhez, aki a ti Istenetek is!”
18Ezután Mária elment a tanítványokhoz, és ezt mondta nekik: „Láttam az Urat!” Elmondta nekik azt is, amit Jézus üzent.
Megjelenik a tanítványai között
(Mt 28:16–20; Mk 16:14–18; Lk 24:36–49)
19Aznap este, a hét első napján, a tanítványok együtt voltak. De bezárták az ajtókat, mivel féltek a vallási vezetőktől. Jézus hirtelen megjelent közöttük, és köszönt: „Békesség!” 20Miután ezt mondta, megmutatta nekik a két kezét és az oldalát. A tanítványok nagyon megörültek, hogy látják az Urat.
21Ezután Jézus újra azt mondta nekik: „Békesség! Ahogyan engem elküldött az Atya, most én is úgy küldelek el titeket.” 22Rájuk lehelt, és ezt mondta: „Fogadjátok be a Szent Szellemet! 23Ha megbocsátjátok valakinek a bűneit, akkor azokra a bűnökre bocsánatot nyer. Ha pedig nem bocsátjátok meg, akkor azokra nem kap bocsánatot.”
Megjelenik Tamásnak is
24Tamás, akit Ikernek is hívtak, a tizenkét tanítvány közé tartozott, de nem volt ott, amikor Jézus megjelent közöttük. 25A többiek elmondták neki, hogy látták az Urat, de Tamás így válaszolt: „Csak akkor hiszem, ha a saját szememmel látom és megérintem Jézus kezén a szögek helyét, és ha a kezem az oldalára teszem!”
26Nyolc nappal később a tanítványok újra összegyűltek, és akkor már Tamás is velük volt. Ekkor Jézus ismét megjelent közöttük, pedig az ajtók zárva voltak. „Békesség!” — köszönt nekik. 27Azután Tamáshoz fordult: „Tedd ide az ujjadat, és nézd meg a kezemet! Nyújtsd ki a kezedet, és tedd az oldalamra! Ne kételkedj többé, hanem higgy!”
28Tamás ezt mondta: „Uram, Istenem!”
29Jézus ezt kérdezte tőle: „Azért hiszel, mert látsz engem? Boldogok és áldottak, akik bár nem látnak engem, mégis hisznek bennem!”
Miért írta János ezt a könyvet?
30Jézus nagyon sok csodát tett a tanítványai szeme láttára. Ezek közül azonban sok nincs leírva ebben a könyvben. 31Amelyek viszont le vannak írva, azokat éppen azért jegyezték fel a számotokra, hogy higgyétek, hogy Jézus a Messiás, az Isten Fia, s hogy a benne való hit által életetek legyen a nevében.

Currently Selected:

János evangéliuma 20: EFO

Highlight

Share

Copy

None

Want to have your highlights saved across all your devices? Sign up or sign in