YouVersion Logo
Search Icon

AZ ÖRÖMHÍR JÁNOS SZERINT 11

11
1 Volt egy elerőtlenült ember, Lázár, Betániából, Mártának és Márta húgának, Máriának falujából.
2 Mária volt az az asszony, aki az Urat kenettel megkente és lábát hajával törölte meg. Ennek a testvére Lázár volt az elerőtlenült.
3 A nőtestvérek elküldtek hát Jézushoz ezzel az üzenettel: „Uram, lásd, akit kedvelsz, elerőtlenült.”
4 Mikor Jézus ezt meghallotta, így szólt: „Ez az erőtlenség nem halálos, hanem az Isten dicsőségét szolgálja, hogy érte az Istennek Fiát dicsőítsék.”
5 Jézus pedig szerette Mártát, valamint annak hugát és Lázárt.
6 Amint tehát meghallotta, hogy Lázár megerőtlenült, akkor még két napig maradt ugyanazon a helyen.
7 Azután így szólt tanítványaihoz: „Menjünk ismét Júdeába.”
8 „Rabbi – mondták neki tanítványai –, éppen most akartak a zsidók megkövezni s te újra odamégy?”
9 „Nem tizenkét órája van-e a nappalnak? – felelte Jézus. – Ha valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja e világ világosságát.
10 Ha valaki éjjel jár, megbotlik, mert nincsen benne világosság.”
11 Ezeket mondta. Azután így szólt hozzájuk: „Barátunk, Lázár aluszik, de elmegyek, hogy felébresszem álmából.”
12 „Uram, ha alszik, meg fog menekülni” – mondták a tanítványai.
13 Jézus azonban a haláláról beszélt, míg azok azt vélték, hogy álom alvásáról szól,
14 akkor azután nyíltan megmondta nekik: „Lázár meghalt.
15 De örülök annak, hogy nem voltam ott, miattatok, hogy higgyetek. Most azonban menjünk el hozzá.”
16”Menjünk el és haljunk meg vele együtt!” – szólt tanítványtársaihoz Tamás, akit Ikernek neveznek.
17 Mikor Jézus odaért, úgy találta, hogy már négy nap óta van a sírban.
18 Betánia közel volt Jeruzsálemhez, csak mintegy tizenöt stádiumnyira.
19 A zsidók közül sokan jöttek el Mártához és Máriához, hogy vigasztalják őket testvérük miatt.
20 Mikor Márta meghallotta, hogy Jézus útban van, elébe ment, Mária pedig ült házában.
21 „Uram – szólt Márta Jézushoz –, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.
22 Azt azonban most is tudom, hogy amire csak kéred az Istent, megadja neked az Isten.”
23 „Fel fog támadni a testvéred” – felelte neki Jézus.
24 Márta így válaszolt: „Tudom, hogy fel fog támadni a feltámadáskor az utolsó napon.”
25 „Én vagyok a feltámadás és az élet – mondta neki Jézus –, aki bennem hisz, élni fog, még ha meghalna is.
26 Soha nem hal meg senki, aki él és hisz bennem. Hiszed-e ezt?”
27 „Igen, Uram – mondta neki –, én hívő vagyok, hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Isten Fia, aki a világra jő.
28 Mikor ezt mondta, eltávozott és hívta a húgát, Máriát, titkon azt súgva neki: „A tanító itt van és hív tégedet.”
29 Az, ahogy meghallotta, sietve felkelt és hozzáment.
30 Jézus még nem ment be a faluba, hanem ott volt azon a helyen, ahová Márta elébement.
31 Azok a zsidók, akik Máriával együtt voltak a házban és vigasztalták őt, – amikor meglátták, hogy Mária sietve felkel és eltávozik, követték abban a hiedelemben, hogy a sírhoz megy, hogy ott sírjon.
32 Mihelyt Mária odaért, ahol Jézus volt és meglátta őt, a lábaihoz borult és így szólította meg: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.”
33 Amikor Jézus sírni látta őt és azokat a zsidókat, akik vele jöttek, indulat jött reá, nyugtalanná lett
34 és így szólott: „Hol helyeztétek őt el?” – „Uram, jöjj és lásd meg!” – mondották neki.
35 Jézus könnyezett.
36 „Nézd, mennyire kedvelte őt” – szóltak a zsidók.
37 Némelyek meg ezt mondták közülük: „Ő, aki a vaknak szemét megnyitotta, nem lett volna képes megtenni, hogy Lázár ne haljon meg?”
38 Jézus most újra megtelt indulattal és a sírhoz ment. Ez egy üreg volt és egy kő feküdt rajta.
39 „Vigyétek el a követ!” – mondotta Jézus.” Uram – szólalt meg Márta, a halott testvére –, már szaga van, hiszen négy napos.”
40 „Nem megmondtam neked – mondta neki Jézus –, hogyha hiszel, meglátod az Isten dicsőségét?”
41 Erre elemelték a követ, Jézus pedig az égre emelte szemét és így szólt: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál.
42 De tudtam én, hogy mindenkor meghallgatsz, csak a körülálló tömegért szóltam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem.”
43 Miután ezeket mondta, nagy hangon felkiáltott: „Lázár, jöjj ki!”
44 És kijött a halott, kezén, lábán pólyákkal átkötözve, arcát keszkenő takarta.” Oldjátok fel, hadd járjon!” – mondta nekik Jézus.
45 Azok közül a zsidók közül, akik Máriához jöttek és látták, hogy Jézus mit cselekszik, sokan hittek.
46 Közülük némelyek elmentek azután a farizeusokhoz és elmondották nekik, mit tett Jézus.
47 Ekkor a főpapok és farizeusok összegyűjtötték a nagytanácsot és abban így szóltak: „Mit tegyünk, mert ez az ember sok jelt cselekszik?
48 Ha úgy hagyjuk, mindenki benne hisz majd. Azután eljönnek a rómaiak és elveszik tőlünk a helyet is, a nemzetet is.”
49 Közülük egyik, Kajafás, aki abban az évben főpap volt, ezt mondta nekik: „Nem tudtok ti semmit.
50 Azzal sem számoltok, hogy hasznosabb nektek, ha egy ember hal meg a népért, mintsem, hogy az egész nemzet elvesszen.”
51 Ezt pedig nem magától mondta, hanem mivel ő volt abban az esztendőben a főpap, prófétai látást mondott, hogy Jézusnak meg kell halnia a nemzetért,
52 és hozzá nemcsak a nemzetért, hanem azért is, hogy Isten szétszórt gyermekei egybegyűjtessenek.
53 Attól a naptól fogva támadt az az elhatározásuk, hogy Jézust megöljék.
54 Így azután Jézus többé nem járt nyilvánosan a zsidók közt, hanem elvonult onnan egy, a pusztához közel eső vidékre, Efraim nevű városba és tanítványaival együtt ott tartózkodott.
55 Közel volt a zsidók pászkája. A pászka előtt a vidékről sokan mentek fel Jeruzsálembe, hogy szent tisztulásban részesüljenek.
56 Keresték Jézust és a szenthelyen állva így beszélgettek egymás között: „Mi a véleményetek? Úgy gondoljátok, hogy nem jön fel az ünnepre?”
57 A főpapok és farizeusok pedig parancsolatot adtak, hogy ha valaki tudja, hol van, jelentse, hogy elfoghassák.

Highlight

Share

Copy

None

Want to have your highlights saved across all your devices? Sign up or sign in