YouVersion Logo
Search Icon

AZ ÖRÖHÍR MÁTÉ SZERINT 26

26
1 Történt, hogy mikor Jézus mindezeket a beszédeket befejezte, így szólt tanítványaihoz:
2 „Tudjátok, hogy két nap múlva lesz a pászka ünnepe, és az ember Fiát kiszolgáltatják majd, hogy megfeszítsék.”
3 Ekkoriban annak a főpapnak udvarába, akit Kajafásnak hívnak, összegyűltek a főpapok és a nép vénei
4 és tanácsot tartottak, hogy hogyan foghatnák el Jézust csellel, és hogyan ölhetnék meg.
5 „De – azt mondták ne az ünnepen, hogy a nép között zavargás ne támadjon.”
6 Mialatt Jézus Betániában a poklos Simon házában volt,
7 hozzálépett egy asszony, akinél alabástrom korsócska volt, tele nagy értékű kenettel. Ezt, mikor éppen az asztalnál feküdt, a fejére töltötte.
8 A tanítványok, ahogy ezt meglátták, bosszankodtak és ily szavakra fakadtak: „Mire ez a pazarlás?
9 Nem lehetett volna ezt drága pénzen eladni, és a szegényeknek juttatni?”
10 Jézus azonban, amikor észrevette, mit akarnak, így szólt hozzájuk: „Miért zaklatjátok ezt az asszonyt? Hiszen nemesen cselekedett velem.
11 A szegények ugyanis mindenkor veletek lesznek, én azonban nem leszek mindig veletek.
12 Hiszen azzal, hogy testemre öntötte ezt a kenetet, már a temetésemre készülődött.
13 Bizony azt mondom nektek, hogy ahol csak az egész világon hirdetni fogják az örömhírt, őróla is megemlékeznek, elbeszélve azt, amit ő tett.”
14 Ekkor a tizenkettő közül az egyik, akit Júdásnak, a karióti férfinak neveznek, elment a főpapokhoz
15 és így szólt: „Mit szándékoztok nekem adni? Én átadom őt nektek.” Azok harminc ezüstöt rendeltek neki.
16 Akkortól kezdve kereste a kedvező alkalmat, hogy átadhassa őt.
17 A kovásztalan kenyerek ünnepének első napján a tanítványok Jézushoz mentek és megkérdezték: „Mit akarsz, hol készítsük el a pászkát, hogy aztán megehesd?”
18 Ő ezt felelte: „Menjetek el a városba ehhez meg ahhoz és mondjátok meg neki: A tanító üzeni: Időm közel! Tanítványaimmal együtt nálad ülöm meg a pászkát.”
19 A tanítványok úgy tettek, ahogy Jézus rendelte nekik és elkészítették a pászkát.
20 Mikor aztán este lett, Jézus a tizenkét tanítvánnyal együtt asztalhoz dőlt.
21 Mialatt ettek, így szólt: „Bizony azt mondom nektek, hogy közületek egy el fog engem árulni.”
22 Igen elszomorodtak, s egyenként kérdezgették tőle: „Csak nem én Uram?”
23 Mire ő azt felelte: „Aki velem együtt mártotta kezét a tálba, az fog engem elárulni.
24 Az embernek Fia elmegy ugyan, ahogy róla írva van, de jaj annak az embernek, akivel az embernek Fiát elárultatják. Jobb volna annak, ha nem született volna.”
25 Megszólalt Júdás is, aki őt elárulta: „Csak nem én vagyok az Mester?” Mire Jézus ezt mondta neki: „Te mondtad.”
26 Mialatt ettek, Jézus fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte s ily szóval adta oda a tanítványoknak: „Fogjátok, egyétek, ez az én testem!”
27 Aztán a poharat fogta kezébe, hálát adott, odaadta nekik, s ezt mondta: „Igyatok belőle mindnyájan!
28 Mert ez az én vérem, a szövetség vére – mely a vétkek megbocsátása végett –, sokakért ömlik ki.
29 De azt is mondom nektek, hogy mostantól fogva a szőlőnek ebből a terméséből nem fogok inni addig a napig, melyen majd veletek együtt annak új terméséből fogok inni Atyám királyságában.”
30 Énekeltek s aztán kimentek az Olajfák hegyére. Akkor mondotta nekik ezt Jézus: „Ezen az éjszakán valamennyien megbotlotok bennem és tőrbe estek.
31 Hiszen megírták: Megverem majd a pásztort és szétszóródnak a nyájnak juhai.
32 Feltámadásom után azonban előttetek megyek Galileába.”
33 Ámde megszólalt Péter: „Ha mindannyian megütköznek is benned, én soha meg nem ütközöm.”
34 „Bizony azt mondom neked – felelte neki Jézus –, ezen az éjszakán, még mielőtt a kakas megszólalna, háromszor megtagadsz engem.”
35 „Még, ha veled együtt kellene meghalnom is – mondta neki Péter –, én meg nem tagadlak téged.” Hasonlóképpen szóltak a tanítványok mind.
36 Ekkor Jézus arra a telekre ment, melyet Gecsemánénak hívnak. Ott így szólt a tanítványokhoz: „Üljetek itt le, míg én elmegyek amoda, hogy imádkozzam.”
37 Magával vitte Pétert és Zebedeus két fiát s aztán bánat, és otthontalanság kezdték gyötörni.
38 Így szólt hozzájuk: „Bánat fogja körül lelkemet, míg csak a halál el nem jön. Maradjatok itt és legyetek velem ébren.”
39 Kicsit előbbre ment, arcára borulva imádkozott és ezt mondta: „Atyám, ha lehetséges, távozzék tőlem ez a pohár!”
40 Aztán odament a tanítványokhoz, de őket szunnyadva találta.” Hát ennyire nem volt erőtök arra, hogy egy óráig ébren legyetek velem? – szólt Péterhez.
41 Maradjatok ébren és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne jussatok! A szellem hajlandó ugyan, de a hús erőtlen.”
42 Újra másodszor is elment és ily szóval imádkozott: „Atyám, ha nem lehet, hogy ez eltávozzék tőlem, hogy ki ne igyam: Legyen meg akaratod!”
43 Mikor odament, megint szunnyadva találta őket, mert szemükre álom súlya nehezedett.
44 Aztán újra elhagyta őket, elment és harmadszor is imádkozott és megint ugyanazt mondotta.
45 Ekkor tanítványaihoz ment és ezt mondta nekik: „Most már szunnyadhattok! Csak nyugodjatok! Ím eljött már az óra, hogy az embernek Fiát odaadják a vétkezők kezébe.
46 Keljetek fel, menjünk! Lám, itt van már az, aki elárul engem.”
47 Még szólt, mikor a tizenkettő közül az egyik, Júdás, odaérkezett és vele nagy tömeg, mely kardokkal és botokkal felfegyverkezve a főpapoktól és a nép véneitől jött.
48 Az, aki elárulta őt, jelt adott nekik: „Az lesz az, akit meg fogok csókolni. Ragadjátok meg!”
49 Tüstént oda is lépett Jézushoz és így szólt: „Örvendj Rabbi!” – s azzal összecsókolta.
50 „Társam – mondta neki Jézus –, ezért vagy hát itt!” Akkor a fegyveresek hozzáléptek, rávetették kezüket és elfogták őt.
51 Egyszer csak azok közül egy, akik Jézussal voltak, karját kinyújtva, kihúzta a kardját és rásújtott a főpap rabszolgájára. Leszelte annak fülét.
52 De Jézus rászólt: „Tedd vissza kardodat a helyére, mert kardtól vesznek el mindazok, akik kardot fognak.
53 Hát úgy véled, hogy nincs nekem hatalmam rá, hogy magam mellé szólítsam Atyámat, hogy Ő tizenkét légió angyalnál is többet állítson mellém?
54 De hát akkor hogyan teljesülnének be az írások, melyek szerint a történetnek így kell bekövetkeznie?”
55 Ugyanabban az órában Jézus így szólt a tömeghez: „Mint egy haramiára úgy törtök rám, hogy megfogjatok, kardokkal és botokkal felfegyverkezve? Napról-napra ott ültem a templomban és tanítottam, de ott nem tartóztattatok le.
56 Ez az egész azért történt így, hogy beteljesedjenek a próféták írásai.” Ekkor tanítványai mind magára hagyták őt és elfutottak.
57 Akik Jézust letartóztatták, Kajafás főpaphoz vezették el, hová az írástudók és vének is összegyűltek.
58 Péter távolról követte őt egész a főpap udvaráig, ott bement s leült a szolgák közé, hogy lássa a végét.
59 A főpapok, valamint az egész nagytanács hamis tanúkat kerestek Jézus ellen, hogy megölhessék,
60 de bár sok hamis tanú jött, nem találtak megfelelő vallomást. Végre jött két tanú,
61 akik így szóltak: „Azt mondotta, hatalmam van arra, hogy az Isten templomát leromboljam, és három nap alatt felépítsem.”
62 Erre a főpap felállt és megkérdezte tőle: „Semmit sem felelsz? Micsoda tanúságot tesznek ezek ellened?”
63 De Jézus hallgatott. Ám szólt a főpap: „Az élő Istenre kényszerítelek, mondd meg nekünk: Te vagy-e a Krisztus, az Isten Fia?”
64 „Te mondtad – felelte Jézus. Ezen felül még azt is mondom nektek: Mostantól fogva majd a hatalomnak jobbján látjátok ülni az embernek Fiát, és látni fogjátok őt az ég felhőin eljönni.”
65 Erre a főpap megszaggatta köpenyét és így szólt: „Káromolt! Mi szükségünk van még tanúkra? Íme most hallottátok a káromlást.
66 Mi az ítéletetek?” „Halálra méltó” – felelték azok.
67 Ekkor szembe köpdösték, arcul verték, bottal ütötték
68 és azt kérdezték: „Prófétáld meg nekünk Krisztus, ki volt, aki megütött?”
69 Péter ez alatt az udvarban ült. Hozzálépett az egyik rabszolgáló s megszólította: „Te is a galileai Jézussal voltál.”
70 Ő azonban mindenki előtt letagadta, s azt mondta: „Nem tudom, mit beszélsz.”
71 Kiment a kapuba, ott meglátta egy másik szolgáló és így szólt az ott levőkhöz: „Ez is a názáreti Jézussal volt.”
72 Ekkor újra esküvel tagadta: „Nem ismerem azt az embert.”
73 Kis idő múlva az ott állók hozzáléptek, és ezt mondták Péternek: „Való igaz, hogy te is közülük való vagy. Beszéded is elárul téged.”
74 Erre átkozódni és esküdözni kezdett: „Nem ismerem ezt az embert.” És azonnal megszólalt a kakas.
75 Péter pedig ráemlékezett Jézus beszédére, hogy azt mondotta: „Mielőtt a kakas megszólalna, háromszor megtagadsz engem.” Ekkor kiment és keservesen sírt.

Highlight

Share

Copy

None

Want to have your highlights saved across all your devices? Sign up or sign in