Ámósz 4

4
Samária asszonyai ellen
1Halljátok meg ezt az igét,
ti básáni tehenek Samária hegyén,
akik sanyargatjátok a nincsteleneket,
és bántalmazzátok a szegényeket,
akik ezt mondjátok uraitoknak:
Hozzatok, hadd igyunk!
2Megesküdött szentségére
az én Uram, az Úr,
hogy eljön rátok az az idő,
amikor szigonnyal visznek el benneteket,
maradékotokat pedig halászhorgokkal.
3A leomlott falon át
mentek ki egymás után,
és a Hermón felé hajtanak benneteket
– így szól az Úr.
Izráelnek nem használt a fenyítés
4Jöjjetek csak Bételbe, és vétkezzetek,
Gilgálban vétkezzetek még többet!
Hozzátok reggelenként áldozataitokat,
harmadnapra tizedeiteket!#5Móz 14,28; Ám 5,5
5Égessetek kovásszal készült hálaáldozatot,
kiáltsátok, híreszteljétek,
hogy önkéntes áldozatot hoztok,
mert így szeretitek, Izráel fiai!
– így szól az én Uram, az Úr.#3Móz 2,11
6Én meg azt tettem veletek,
hogy nem volt harapnivaló városaitokban,
kenyérhiány volt
minden helységetekben,
mégsem tértetek meg hozzám!
– így szól az Úr.
7Én az esőt is megvontam tőletek
három hónappal az aratás előtt:
az egyik városra adtam esőt,
a másik városra nem adtam esőt.
Az egyik föld kapott esőt,
a másik föld nem kapott esőt,
és kiszáradt.#1Kir 17,1
8Két-három városból támolyogtak
egy városba, hogy vizet ihassanak,
de nem jutott nekik elég,
mégsem tértetek meg hozzám!
– így szól az Úr.
9Megvertelek benneteket
aszállyal és gabonarozsdával,
kertjeiteknek és szőlőiteknek,
fügefáitoknak és olajfáitoknak
nagy részét leette a sáska,
mégsem tértetek meg hozzám!
– így szól az Úr.#Hag 1,11; Jóel 1,4
10Dögvészt küldtem rátok,
olyant, mint Egyiptomra.
Ifjaitokat fegyverrel öltem meg,
lovaitok zsákmányul estek.
Táborotok bűze orrotokba szállt,
mégsem tértetek meg hozzám!
– így szól az Úr.#2Móz 9,3
11Olyan pusztulást hoztam rátok,
mint amikor Sodomát és Gomorát
elpusztította Isten.
Olyanok lettetek,
mint a tűzből kiragadott
üszkös fadarab,
mégsem tértetek meg hozzám!
– így szól az Úr.#1Móz 19,24–25; Zak 3,2
12Ezért bánok így veled, Izráel!
És mivel így bánok veled,
készülj Istened elé, Izráel!
13Mert aki hegyeket formál,
és szelet teremt,
aki tudtára adja
szándékát az embernek,
aki hajnalt és alkonyatot alkot,
és a föld magaslatain lépked,
annak neve: az Úr, a Seregek Istene.#Mik 1,3

Jelenleg kiválasztva:

Ámósz 4: HUNB

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be