1Mózes 44
44
József serlegét Benjámin zsákjába rejtik
1Azután József ezt parancsolta háza felügyelőjének: Töltsd meg ezeknek az embereknek a zsákjait élelemmel, amennyit csak el bírnak vinni, de mindegyiknek a pénzét tedd a zsákja szájába.#1Móz 42,25 2Serlegemet, az ezüst serleget pedig tedd a legkisebbik zsákjának a szájába gabonája árával együtt! Ő eszerint cselekedett, ahogyan megmondta neki József. 3Reggel, amikor világos lett, útra bocsátották az embereket szamaraikkal együtt. 4Kimentek a városból, de még nem jártak messze, amikor József azt mondta háza felügyelőjének: Indulj, fuss utánuk azoknak az embereknek! Ha utolérted őket, ezt mondd nekik: Miért fizettetek rosszal a jóért? 5Hiszen ez az, amiből inni szokott az uram, sőt jósolni is ebből szokott! Rosszul tettétek, amit elkövettetek. 6Amikor utolérte őket, el is mondta nekik ezeket a szavakat. 7Ők azonban ezt felelték neki: Miért mond az én uram ilyeneket? Távol legyen szolgáidtól, hogy ilyesmit tegyenek! 8Hiszen azt a pénzt is visszahoztuk neked Kánaán földjéről, amit zsákjaink szájában találtunk. Hogyan loptunk volna hát urad házából ezüstöt vagy aranyat?!#1Móz 43,21 9Akinél megtalálják szolgáid közül, az haljon meg, mi magunk meg rabszolgái leszünk uramnak. 10Ő ezt mondta: Legyen hát úgy, ahogyan mondtátok. De csak az lesz a rabszolgám, akinél megtalálják, ti szabadok maradtok. 11Erre mindegyikük sietve lerakta zsákját a földre, és kinyitotta a zsákját. 12Ő pedig végigkutatta azokat: a legnagyobbikén kezdte, a legkisebbikén végezte, és megtalálta a serleget Benjámin zsákjában. 13Akkor ezek megszaggatták felsőruhájukat, majd mindegyik fölrakta a terhet szamarára, és visszatértek a városba.
Júda könyörög Benjáminért
14Amikor Júda és testvérei bementek József házába, ő még otthon volt, és földre borultak előtte. 15József ezt mondta nekik: Hogy csinálhattatok ilyet? Hát nem tudjátok, hogy a magamfajta ember jósolni is szokott? 16Júda így felelt: Mit mondjunk az én uramnak? Mit szóljunk, és mivel igazoljuk magunkat? Isten hozta napvilágra szolgáid bűnét. Most már rabszolgái vagyunk az én uramnak mi is, meg az is, akinél a serleget megtalálták. 17De ő ezt mondta: Távol legyen tőlem, hogy ezt tegyem! Csak az lesz a rabszolgám, akinél a serleget megtalálták, ti pedig menjetek el apátokhoz békességgel!
18Ekkor Júda odalépett hozzá és ezt mondta: Kérlek, uram, hadd szóljon egy szót hozzád, uramhoz a te szolgád, és ne gerjedj haragra szolgád ellen, hiszen olyan vagy te, mint a fáraó! 19Amikor az én uram ezt kérdezte szolgáitól: Van-e apátok vagy testvéretek, 20akkor mi azt feleltük az én uramnak: Öreg apánk van nekünk, és annak egy öregkorában született fiatal gyermeke. Ennek a bátyja meghalt, és mivel ő egyedül maradt meg az anyjától, azért szereti őt az apja.#1Móz 35,16–18 21Te ezt mondtad szolgáidnak: Hozzátok el őt hozzám, hadd lássam saját szememmel! 22Mi azt feleltük az én uramnak: Nem hagyhatja el az a fiú az apját, mert ha elhagyja, meghal az apja. 23Te akkor ezt mondtad szolgáidnak: Ha a legkisebb öcsétek nem jön el veletek, ne kerüljetek többé a szemem elé!
24Mi elmentünk apánkhoz, a te szolgádhoz, és elmondtuk neki az én uram beszédét. 25Mikor aztán apánk azt mondta, hogy vásároljunk megint egy kis élelmet, 26mi azt feleltük: Nem mehetünk el. Csak akkor megyünk el, ha velünk lesz a legkisebb testvérünk is, mert nem kerülhetünk annak az embernek a szeme elé, ha a legkisebb testvérünk nem lesz velünk. 27Akkor apám, a te szolgád, ezt mondta nekünk: Ti is tudjátok, hogy csak két fiút szült nekem a feleségem. 28Az egyik elment tőlem, és én azt gondoltam: Biztosan vadállat tépte szét, nem is láttam mindmáig.#1Móz 37,33 29Ha ezt is elviszitek tőlem, és szerencsétlenség éri, akkor a bánat miatt juttatjátok ősz fejemet a halottak hazájába.#1Móz 42,38 30Ha úgy térek most vissza apámhoz, a te szolgádhoz, hogy nem lesz velünk ez a fiú, akihez lelkéből ragaszkodik, 31és ha meglátja, hogy nincs meg a fiú, akkor meghal, és szolgáid a bánat miatt juttatják apánknak, a te szolgádnak ősz fejét a halottak hazájába. 32De szolgád így vállalt kezességet apámnál ezért a fiúért: Ha nem hozom vissza hozzád, egész életemben viseljem vétkem terhét apám előtt.#1Móz 43,9 33Ezért hadd maradjon itt a te szolgád e fiú helyett uram rabszolgájaként, ez a fiú pedig menjen el testvéreivel! 34Mert hogyan mehetnék el apámhoz, ha ez a fiú nincs velem? Nem akarom látni azt a bajt, ami apámat éri.
Jelenleg kiválasztva:
1Mózes 44: HUNB
Kiemelés
Megosztás
Másolás
Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be
Hungarian Protestant New Translation © Hungarian Bible Society, 1990

: