1Mózes 45
45
József megismerteti magát testvéreivel
1Ekkor József már nem tudott tovább uralkodni magán az ott álló sok ember előtt, és felkiáltott: Küldjetek ki előlem mindenkit! Nem is maradt senki nála, és ekkor József megismertette magát a testvéreivel.#ApCsel 7,13 2Hangos sírásra fakadt, úgyhogy meghallották az egyiptomiak, és így hallottak róla a fáraó házában is. 3Majd ezt mondta József a testvéreinek: Én vagyok József! Él-e még az én apám? De a testvérek nem tudtak válaszolni, mert megrémültek tőle. 4József ezt mondta testvéreinek: Jöjjetek közelebb hozzám! Ők közelebb mentek. Ekkor így szólt: Én vagyok József, a testvéretek, akit eladtatok Egyiptomba! 5De most ne bánkódjatok, és ne keseregjetek amiatt, hogy engem ide eladtatok, mert azért küldött el engem Isten előttetek, hogy életben maradjatok.#1Móz 50,20–21 6Mert már két esztendeje tart az éhínség a földön, és még öt esztendeig nem lesz sem szántás, sem aratás. 7Isten küldött el engem előttetek, hogy maradékotok legyen a földön, és életben tartson benneteket nagy szabadítással. 8Tehát nem ti küldtetek ide, hanem Isten, aki engem a fáraó első emberévé, egész házának urává és egész Egyiptom uralkodójává tett.#1Móz 41,39–40 9Sietve menjetek el apámhoz, és mondjátok meg neki: Ezt üzeni a fiad, József: Isten egész Egyiptom urává tett engem. Jöjj el hozzám, ne tétovázz!#ApCsel 7,14 10Gósen földjén fogsz lakni, közel leszel hozzám te, a fiaid és az unokáid, meg a juhaid, marháid és mindened. 11Én majd ellátlak itt, hiszen még öt évig tart az éhínség. Így nem fogsz nélkülözni sem te, sem házad népe, sem semmid.
12Saját szemetekkel látjátok testvéremmel, Benjáminnal együtt, hogy én magam beszélek hozzátok. 13Mondjátok el azért apámnak minden dicsőségemet itt Egyiptomban, és mindazt, amit láttatok. Azután sietve hozzátok ide apámat! 14Ekkor testvérének, Benjáminnak a nyakába borult, és sírt. Benjámin is sírt a nyakába borulva. 15Majd megcsókolta mindegyik testvérét, és sírt velük. Azután elbeszélgettek vele a testvérei.
A fáraó Egyiptomba hívja Jákóbot és fiait
16A fáraó házában meghallották a hírt, hogy megjöttek József testvérei. Tetszett ez a fáraónak és szolgáinak. 17Ezt mondta a fáraó Józsefnek: Mondd meg testvéreidnek: Ezt cselekedjétek: Rakjátok meg állataitokat, eredjetek, menjetek el Kánaán földjére! 18Azután vegyétek magatokhoz apátokat, házatok népét, és jöjjetek hozzám; én pedig nektek adom Egyiptom földjének a legjavát, és a legzsírosabb földön élhettek. 19Parancsold meg nekik: Ezt cselekedjétek: Vigyetek magatokkal szekereket Egyiptomból gyermekeitek és feleségeitek számára, hozzátok magatokkal apátokat, és jöjjetek ide! 20Ne sajnáljátok a holmitokat, mert Egyiptom egész földjének a legjava lesz a tiétek!
21Így cselekedtek Izráel fiai. József adott nekik szekereket a fáraó parancsa szerint, és adott nekik útravalót. 22Mindegyiknek adott egy öltözet ruhát, de Benjáminnak háromszáz ezüstöt és öt öltözet ruhát adott. 23Apjának pedig ezt küldte: tíz szamarat, megrakva Egyiptom legjobb termékeivel, és tíz szamárkancát, megrakva gabonával, kenyérrel és egyéb élelemmel, útravalóul az apjának. 24Így küldte el testvéreit, és azok elmentek. De ezt mondta nekik: Ne civakodjatok az úton!
25Azután fölmentek Egyiptomból, és megérkeztek Kánaán földjére apjukhoz, Jákóbhoz. 26Megmondták neki, hogy József még él, és egész Egyiptom fölött uralkodik. De Jákób szíve hideg maradt, nem hitt nekik. 27Elbeszélték hát neki mindazt, amit nekik József beszélt. És amikor látta a szekereket, amelyeket József küldött, hogy őt elvigyék, fölélénkült apjuknak, Jákóbnak a lelke. 28Ezt mondta Izráel: Ennyi elég! Csakhogy él még József, a fiam! Megyek, hogy meglássam őt, mielőtt meghalok.
Jelenleg kiválasztva:
1Mózes 45: HUNB
Kiemelés
Megosztás
Másolás
Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be
Hungarian Protestant New Translation © Hungarian Bible Society, 1990

: