János 2:1-11

János 2:1-11 HUNB

A harmadik napon menyegző volt a galileai Kánában. Ott volt Jézus anyja. Meghívták Jézust és tanítványait is a menyegzőre. Amikor elfogyott a bor, Jézus anyja így szólt hozzá: „Nincs boruk.” Mire Jézus azt mondta: „Vajon énrám tartozik ez, vagy terád, asszony? Nem jött még el az én órám.” Anyja így szólt a szolgákhoz: „Bármit mond nektek, tegyétek meg.” Volt ott hat kőveder a zsidók tisztálkodási rendje szerint, amelyekbe egyenként két vagy három métréta fért. Jézus így szólt hozzájuk: „Töltsétek meg a vedreket vízzel.” És megtöltötték színültig. Aztán így szólt hozzájuk: „Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak.” Ők vittek. Amikor a násznagy megízlelte a vizet, amely borrá lett, mivel nem tudta, honnan van, csak a szolgák tudták, akik a vizet merítették, odahívta a vőlegényt, és így szólt hozzá: „Minden ember a jó bort adja fel először, és amikor megittasodtak, akkor a silányabbat: te pedig ekkorra tartogattad a jó bort.” Ezt tette Jézus első jelként a galileai Kánában, így jelentette ki dicsőségét, és tanítványai hittek benne.