Amikor pedig eljött Erzsébet szülésének ideje, fiút szült. Meghallották a szomszédai és rokonai, hogy milyen nagy irgalmat tanúsított iránta az Úr, és együtt örültek vele. A nyolcadik napon eljöttek körülmetélni a gyermeket, és apja nevéről Zakariásnak akarták nevezni. Anyja azonban megszólalt, és ezt mondta: „Nem, hanem János legyen a neve.” Mire ezt mondták neki: „De hiszen senki sincs a te rokonságodban, akit így hívnának.” Ekkor intettek az apjának, hogy minek akarja neveztetni. Ő táblát kért, és ezt írta rá: „János a neve.” Erre mindenki elcsodálkozott. És egyszerre csak megnyílt Zakariás szája, megoldódott a nyelve, beszélni kezdett, és áldotta az Istent. Félelem szállta meg a körülöttük lakókat, és Júdea egész hegyvidékén beszéltek minderről. Akik meghallották, szívükbe vésték, és így szóltak: „Vajon mi lesz ebből a gyermekből?” Az Úr keze pedig valóban vele volt.
Apja, Zakariás, megtelt Szentlélekkel, és így prófétált:
„Áldott az Úr, Izráel Istene,
hogy meglátogatta népét,
és váltságot szerzett neki.
Erős üdvözítőt támasztott nekünk
szolgájának, Dávidnak házából,
ahogyan kijelentette azt szent prófétái által
örök időktől fogva:
hogy megszabadít ellenségeinktől,
és mindazok kezéből, akik gyűlölnek minket;
hogy irgalmasan cselekedjék atyáinkkal,
és megemlékezzék szent szövetségéről,
arról az esküről, amellyel megesküdött
atyánknak, Ábrahámnak;
és megadja nekünk,
hogy ellenségeink kezéből megszabadulva,
félelem nélkül szolgáljunk neki,
szentségben és
igazságban őelőtte életünk minden napján.
Te pedig, kisgyermek,
a Magasságos prófétája leszel,
mert az Úr előtt jársz, hogy előkészítsd az ő útjait,
hogy megtanítsd népét az üdvösség ismeretére,
bűneik bocsánata által,
Istenünk könyörülő irgalmáért,
amellyel meglátogat minket
a felkelő fény a magasságból;
hogy világítson azoknak,
akik sötétségben s a halál árnyékában lakoznak,
hogy ráigazítsa lábunkat
a békesség útjára.”
A kisgyermek pedig növekedett, és erősödött lélekben, és a pusztában élt egészen addig a napig, amelyen szolgálatba lépett Izráelben.