Márk 9

9
1Azután így szólt hozzájuk: „Bizony, mondom néktek, hogy vannak az itt állók között némelyek, akik nem ízlelik meg a halált addig, amíg meg nem látják, hogy az Isten országa eljött hatalommal.”
Jézus megdicsőülése
(Mt 17,1–13; Lk 9,28–36)
2Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és Jánost, felvitte csak őket külön egy magas hegyre, és szemük láttára elváltozott. 3Ruhája olyan tündöklő fehérré lett, amilyenre nem tud ruhafestő fehéríteni a földön. 4És megjelent nekik Illés Mózessel együtt, és beszélgettek Jézussal. 5Péter megszólalt, és ezt mondta Jézusnak: „Mester, jó nekünk itt lennünk, készítsünk ezért három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek és egyet Illésnek.” 6Mert nem tudta, mit mondjon, ugyanis annyira megrettentek. 7De felhő támadt, amely beárnyékolta őket, és hang hallatszott a felhőből: „Ez az én szeretett Fiam, reá hallgassatok!”#2Pt 1,17 8És hirtelen, amint körülnéztek, már senki mást nem láttak maguk mellett, csak Jézust egyedül.
9Amikor jöttek lefelé a hegyről, meghagyta nekik, hogy senkinek el ne mondják, amit láttak, hanem csak akkor, amikor az Emberfia már feltámadt a halottak közül. 10Meg is jegyezték jól ezt az igét, de tanakodtak maguk között: mit jelent feltámadni a halottak közül. 11Ezért megkérdezték tőle: „Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie?” 12Ő pedig így válaszolt: „Illés valóban előbb jön el és helyreállít mindent. Akkor viszont miért van megírva az Emberfiáról, hogy sok szenvedésben és megvetésben lesz része?#Mal 3,23; Ézs 53,3 13De mondom nektek, hogy Illés már el is jött, és azt tették vele, amit csak akartak, ahogyan meg van írva róla.”
A néma lélek kiűzése
(Mt 17,14–21; Lk 9,37–43a)
14Amikor a tanítványok közelébe értek, nagy sokaságot láttak körülöttük, írástudókat is, akik vitatkoztak velük. 15Amint meglátták Jézust, az egész sokaság nyomban megdöbbent, és eléje futva köszöntötte őt. 16Ő pedig megkérdezte tőlük: „Miről vitatkoztok velük?” 17A sokaságból így felelt neki valaki: „Mester, elhoztam hozzád a fiamat, akiben néma lélek van; 18és amikor ez megragadja, úgy leteperi őt, hogy tajtékzik, fogát csikorgatja, és megmerevedik. Szóltam tanítványaidnak, hogy űzzék ki, de nem tudták.” 19Jézus így válaszolt nekik: „Ó, hitetlen nemzedék, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Hozzátok őt elém!” 20Odavitték hozzá, és amikor meglátta őt a lélek, azonnal megrázta a fiút, úgyhogy az a földre esve fetrengett és tajtékzott. 21Jézus megkérdezte a fiú apjától: „Mennyi ideje, hogy ő így van?” Mire ő ezt válaszolta: „Gyermekkora óta. 22Sokszor vetette tűzbe is, meg vízbe is, hogy elpusztítsa, de ha valamit lehet tenned, szánj meg minket, és segíts rajtunk!” 23Jézus ezt mondta neki: „Ha lehet valamit tennem? – Minden lehetséges annak, aki hisz.” 24Erre azonnal felkiáltott a gyermek apja, és így szólt: „Hiszek, segíts a hitetlenségemen!” 25Amikor meglátta Jézus, hogy összefut a sokaság, ráparancsolt a tisztátalan lélekre ezt mondva neki: „Te néma és süket lélek, megparancsolom neked: menj ki belőle, és ne menj bele többé!” 26Erre az felkiáltott, erősen megrázta őt, és kiment belőle. A gyermek olyan lett, mint a halott, úgyhogy sokan azt mondták: vége van. 27Jézus azonban kezét megragadva magához térítette, és az felkelt. 28Amikor azután Jézus bement egy házba, tanítványai megkérdezték tőle maguk között: „Mi miért nem tudtuk kiűzni?” 29Ő pedig ezt mondta nekik: „Ez a fajta semmivel sem űzhető ki, csak imádsággal.”#9,29 imádsággal: Későbbi kéziratok hozzáteszik: és böjtöléssel
Jézus másodszor szól haláláról és feltámadásáról
(Mt 17,22–23; Lk 9,43b–45)
30Onnan elindulva keresztülmentek Galileán, de nem akarta, hogy felismerje őt valaki, 31mert tanítani akarta tanítványait. Arról beszélt nekik, hogy az Emberfia emberek kezébe adatik, megölik, de miután megölték, három nap múlva feltámad. 32Ők nem értették ezt a beszédet, de féltek őt megkérdezni.
A kisgyermek példája
(Mt 18,1–5; Lk 9,46–48)
33Megérkeztek Kapernaumba, és amikor már otthon volt, megkérdezte tőlük: „Miről vitatkoztatok útközben?” 34Ők azonban hallgattak, mert arról vitatkoztak az úton egymással, hogy ki a legnagyobb? 35Jézus ekkor leült, odahívta a tizenkettőt, és így szólt hozzájuk: „Ha valaki első akar lenni, legyen mindenki között az utolsó és mindenki szolgája.” 36És kézenfogva egy kisgyermeket közéjük állította, átölelte, majd ezt mondta nekik: 37„Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemért, az engem fogad be; és aki engem befogad, az nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elküldött.”
Az ismeretlen ördögűző
(Lk 9,49–50)
38János ezt mondta neki: „Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben űz ki ördögöket, és eltiltottuk, mert nem követett minket.” 39Jézus azonban ezt mondta: „Ne tiltsátok el, mert nincsen senki, aki csodát tesz az én nevemben, és ugyanakkor gyalázni tudna engem, 40mert aki nincs ellenünk, az mellettünk van. 41Aki inni ad nektek egy pohár vizet az én nevemben, mivel a Krisztuséi vagytok, bizony, mondom néktek, hogy el nem marad a jutalma.”
Óvás a megbotránkoztatástól
(Mt 18,6–10; Lk 17,1–2)
42„Aki pedig akár csak egyet is megbotránkoztat e kicsinyek közül, akik hisznek bennem, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakába, és a tengerbe dobják.”#9,42 megbotránkoztat: A szó más jelentései: eltántorít, bűnre visz, bűnre csábít
43„Ha megbotránkoztat téged az egyik kezed, vágd le, mert jobb, ha csonkán mégy be az életre, mint ha két kézzel mégy a gyehennára, az olthatatlan tűzre, 44(ahol férgük nem pusztul el, és a tűz nem alszik el.)#9,44–46 Ez a két vers a legrégibb kéziratokban nem található 45És ha az egyik lábad botránkoztat meg téged, vágd le; mert jobb, ha sántán mégy be az életre, mintha két lábbal vetnek a gyehennára, 46(ahol férgük nem pusztul el és a tűz nem alszik el.) 47És ha az egyik szemed botránkoztat meg téged, vájd ki, mert jobb, ha fél szemmel mégy be az Isten országába, mint ha két szemmel vetnek a gyehennára, 48ahol férgük nem pusztul el és a tűz nem alszik el.”#Ézs 66,24
Az ízetlenné vált só
(Mt 5,13; Lk 14,34–35)
49„Mert tűzzel sózatik meg mindenki.#9,49 Mert tűzzel sózatik meg mindenki: Késői kéziratok hozzáteszik: és minden áldozat tűzzel sózatik meg 50Jó a só, de ha a só ízetlenné válik, hogyan adjátok vissza az ízét? Legyen bennetek só, és békességben éljetek egymással.”#Mt 5,13; Lk 14,34; Kol 4,6

Jelenleg kiválasztva:

Márk 9: HUNB

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be