4Mózes 22

22
Bálák hívatja Bálámot
1Azután elindultak Izráel fiai, és tábort ütöttek Móáb síkságán, a Jordánon túl, Jerikóval szemben.
2Bálák, Cippór fia látta mindazt, amit Izráel véghezvitt az emóriakkal. 3Móáb nagyon megrémült a néptől, mert sokan voltak, és megrettent Móáb Izráel fiaitól. 4Ezért ezt mondta Móáb népe Midján véneinek: Ez a tömeg úgy lelegel körülöttünk mindent, ahogyan a marha lelegeli a zöld mezőt.
Abban az időben Bálák, Cippór fia volt Móáb királya. 5Követeket küldött Bálámhoz, Beór fiához az Eufrátesz mellett levő Petórba, honfitársainak a földjére, hogy hívják meg és ezt mondják neki: Íme, egy nép jött ki Egyiptomból, és már ellepte a föld színét, és velem szemben telepedett le. 6Ezért jöjj el, átkozd meg ezt a népet, mert erősebb nálam. Talán akkor meg tudom verni, és kiűzöm az országból. Jól tudom, hogy akit te megáldasz, áldott lesz, és akit te megátkozol, átkozott lesz.#5Móz 23,5–6; Józs 24,9; Neh 13,2; Mik 6,5
7Elmentek tehát Móáb és Midján vénei, és náluk volt a varázslás díja. Megérkezve Bálámhoz, elmondták neki Bálák üzenetét.#2Pt 2,15 8Ő ezt felelte nekik: Maradjatok itt éjszakára, és én beszámolok nektek arról, hogy mit mondott nekem az Úr. Móáb vezető emberei ott maradtak Bálámnál. 9Isten pedig eljött Bálámhoz, és ezt mondta: Miféle férfiak vannak nálad? 10Bálám ezt felelte Istennek: Bálák, Cippór fia, Móáb királya ezt üzente nekem: 11Egy nép jött ki Egyiptomból, és ellepte a föld színét. Jöjj tehát és rontsd meg azt, talán akkor meg tudok vele küzdeni, és ki tudom űzni. 12De Isten ezt mondta Bálámnak: Ne menj el velük, ne átkozd meg azt a népet, mert áldott az.#Ézs 61,9 13Fölkelt tehát Bálám reggel, és ezt mondta Bálák vezető embereinek: Menjetek vissza országotokba, mert nem engedi meg az Úr, hogy veletek menjek. 14Móáb vezető emberei fölkeltek, visszamentek Bálákhoz, és azt mondták: Nem jött el velünk Bálám.
15Akkor még több és azoknál tekintélyesebb vezető embert küldött Bálák. 16Ezek megérkeztek Bálámhoz, és ezt mondták neki: Így szól Bálák, Cippór fia: Ne vonakodj eljönni hozzám! 17Igen gazdagon megjutalmazlak, és megteszek mindent, amit mondasz nekem. Csak jöjj el és rontsd meg ezt a népet. 18De Bálám ezt felelte Bálák szolgáinak: Ha nekem adja Bálák a házát tele ezüsttel és arannyal, akkor sem szeghetem meg Istenemnek, az Úrnak a parancsát, és nem tehetek ellene egyáltalán semmit.#4Móz 24,13; 1Kir 13,8; 22,14 19De azért maradjatok csak itt ti is ezen az éjszakán, hogy megtudjam, akar-e még valamit beszélni az Úr? 20Isten eljött Bálámhoz éjjel, és ezt mondta neki: Ha azért jöttek ezek a férfiak, hogy elhívjanak téged, kelj föl, menj el velük, de csak azt tedd, amit én parancsolok neked. 21Fölkelt tehát Bálám reggel, megnyergelte a szamarát és elment Móáb vezető embereivel.
22Isten azonban haragra gerjedt, amikor elment Bálám. Ezért odaállt az Úr angyala az útra, hogy feltartóztassa. Ő a szamarán ügetett, és vele volt két szolgája is.#2Móz 4,24; 1Krón 21,6 23De a szamár meglátta az Úr angyalát, ahogyan ott állt az úton kivont karddal a kezében, és letért a szamár az útról, és a mezőre ment. Bálám ütni kezdte a szamarat, hogy visszaterelje az útra.#1Móz 3,24; Józs 5,13 24Azután odaállt az Úr angyala a szőlők között egy mély útra, ahol innen is, onnan is fal volt. 25Amikor meglátta a szamár az Úr angyalát, odalapult a kőfalhoz, és Bálám lábát is a falhoz lapította. Ekkor újból megverte. 26Az Úr angyala továbbment, és ismét megállt egy szoros helyen, ahol nem lehetett kitérni sem jobbra, sem balra. 27Amikor meglátta a szamár az Úr angyalát, lefeküdt Bálám alatt. Ekkor haragra gerjedt Bálám, és ütni kezdte botjával a szamarat. 28De az Úr beszédre nyitotta a szamár száját, és az így szólt Bálámhoz: Mit vétettem ellened, hogy már harmadszor versz meg engem?#2Pt 2,16 29Bálám így felelt a szamárnak: Mert csúfot űztél belőlem. Lenne csak kard a kezemben, meg is ölnélek! 30A szamár ezt mondta Bálámnak: A te szamarad vagyok. Rajtam jársz régtől fogva mindmáig. Szoktam-e ilyet tenni veled? Bálám azt felelte: Nem.
31Ekkor az Úr megnyitotta Bálám szemét, aki meglátta az Úr angyalát, amint ott áll az úton kivont karddal a kezében. Bálám meghajolt, és arcra borult.#1Móz 21,19; 2Kir 6,17; Lk 24,31; Jel 3,18 32Az Úr angyala ezt mondta neki: Miért verted meg a szamaradat már háromszor? Azért jöttem, hogy feltartóztassalak, mert szerintem veszedelmes ez az út. 33A szamár látott engem, azért tért ki előlem háromszor is. Ha nem tért volna ki előlem, téged meg is öltelek volna, azt pedig életben hagytam volna. 34Bálám így felelt az Úr angyalának: Vétkeztem, nem tudtam, hogy te állsz velem szemben az úton. De ha nem tetszik neked, inkább visszatérek. 35De az Úr angyala ezt felelte Bálámnak: Menj el ezekkel a férfiakkal, de csak azt mondd, amit én mondok neked. Bálám tehát elment Bálák vezető embereivel.
36Amikor meghallotta Bálák, hogy jön Bálám, kiment eléje Ír-Móábig, amely az Arnón határvonalánál van, a határ legszélén. 37Ezt mondta Bálák Bálámnak: Már többször is hívattalak téged, miért nem akartál jönni? Azt hitted, hogy nem tudlak megjutalmazni? 38De Bálám ezt felelte Báláknak: Látod, hogy eljöttem hozzád! De nem szólhatok magamtól semmit, csak azt mondhatom, amit az Isten ad a számba.#4Móz 22,8.18 39Ezután továbbment Bálám Bálákkal, és megérkeztek Kirjat-Húcótba. 40Ott marhákat és juhokat vágatott Bálák, és küldött belőle Bálámnak és a vezető embereknek is. 41Reggel aztán magával vitte Bálák Bálámot, fölvezette Baal magaslatára, ahonnan láthatta Izráel népének egy részét.

Jelenleg kiválasztva:

4Mózes 22: HUNB

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be