A krónikák második könyve 3

3
Salamon felépíti a Templomot
(1Kir 6:1–38)
1Ezek után Salamon hozzákezdett az Örökkévaló Temploma építéséhez, Jeruzsálemben, a Mórijjá hegyén. Ez az a hely, ahol az Örökkévaló megjelent Dávidnak, Salamon apjának. Korábban a jebúszi Ornán#3:1 Ornán Azonos azzal az Araunával, aki a 2Sám 24:18–25-ben szerepel. szérűskertje volt itt. Ezt a helyet jelölte ki Dávid a Templom számára. 2Salamon az építkezést uralkodása negyedik évében, a második hónap második napján kezdte el.
3Isten Templomának az alapját Salamon fektette le a következő méretek szerint: az alap hosszúsága 60, szélessége 20 könyök#3:3 hosszúsága 60, szélessége 20 könyök Ez mai mértékkel kb. 31 illetve 10 méter. A 4, 8, 11 és 13. versben is. volt — a régi könyökmérték#3:3 régi könyökmérték Mai mértékkel kb. 52 cm. A Templom és a királyi palota építésénél ezt a mértékegységet használták. szerint. 4A főépület elé oszlopcsarnokot épített. Ennek mérete a Templom szélességéhez igazodott, azaz 20 könyöknyi volt, a magassága pedig 20 könyök.#3:4 magassága… 20 könyök Az ókori görög fordítás (LXX) és a Szíriai Kézirat szerint (ez kb. 10 m). A masszoréta héber szövegben 120 könyök szerepel (kb. 60 m). Ezt az oszlopcsarnokot belülről tiszta arannyal borította. 5A Templom főépületét belül fenyőfa burkolattal fedte be, arra pedig aranyborítás került, amelyet pálmafák és láncok mintázata díszített. 6A Templomot drágakövekkel ékesítette, és az aranyat Parvajimból hozatta. 7A Templom belsejét mindenütt arannyal borította: a falakat, a mennyezetet, az ajtókat, még a küszöböt is. A falakat kerubok vésett mintázata díszítette.
8Salamon utasításai szerint elkészítették a Szentek Szentjét is, amelynek mérete az egész épület szélességéhez igazodott: hossza és szélessége egyaránt 20 könyök volt. Belülről ezt is színarannyal borította, amelyhez 600 talentum#3:8 600 talentum Ez kb. 22 t aranyat jelent. finom aranyat használt fel. 9Az aranyszögek súlya 50 sékel#3:9 50 sékel Ez kb. 60 dkg. volt. A felső kamrákat is arannyal borította be. 10A Szentek Szentjében két kerub-szobrot helyezett el, amelyeket szintén arany borított. 11-13A kerubok kiterjesztett szárnyai az egyik faltól a másikig értek, 20 könyök hosszan. Az egyik kerub öt könyök hosszú szárnya a falhoz ért, a másik szárnya középen a másik kerub egyik szárnyával találkozott. Ennek a második kerubnak a másik szárnya pedig a túloldali falat érte. Így együttesen keresztülérték szárnyaikkal a Szentek Szentjét. A két kerub egymással szemben állt, és arcuk a Szentek Szentjének a közepe felé nézett.
14A Szentek Szentjének a bejáratára függönyt készítettek kék, bíbor és karmazsin színű fonalból és lenvászonból, amelyre kerubokat hímeztek.
15A Templom elé Salamon két 35 könyök#3:15 35 könyök Ez kb. 18 m. magasságú oszlopot készíttetett. Ezeknek a tetejére egy-egy öt könyök magas oszlopfő került. 16Készítettek bronzból láncokat is, amelyekre 100 bronzból készült gránátalmát függesztettek fel. Mindkét oszlopfőt ilyen láncok vették körül. 17Az oszlopokat a Templom előtt állították fel, egyiket a bejárat jobb, a másikat a bal oldalán. Salamon elnevezte a jobb oldali oszlopot Jákinnak, a baloldalit Boáznak.#3:17 Jákin… Boáz Jelentése: „ő (Isten) megerősít”, illetve: „benne (Istenben) van az erő”.

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be