Pál második levele Timóteushoz 1

1
1Üdvözlet Páltól, Jézus Krisztus apostolától. Isten akarta, hogy apostol legyek és hirdessem az örök életet, amelyet Isten megígért, és amely Jézus Krisztusban található.
2Timóteusnak, szeretett fiamnak szól ez a levél. Az Atya-Isten és Urunk, Jézus Krisztus adjon neked kegyelmet, irgalmat és békességet.
Hálaadás és bátorítás
3Amikor imádkozom — éjjel és nappal —, mindig érted is könyörgök, és hálát adok Istennek, akit tiszta lelkiismerettel szolgálok, akárcsak az őseim tették. 4Eszembe jut, hogyan sírtál, és már nagyon szeretnék újra találkozni veled! Hogy fogunk örülni, ha megint láthatjuk egymást! 5Eszembe jut, milyen igazi és őszinte hit lakik benned. Ugyanez a hit élt előbb nagyanyádban, Lóiszban, majd édesanyádban, Eunikében, és meg vagyok győződve róla, hogy benned is. 6Ezért sürgetlek, hogy ismét lobbantsd lángra azt az ajándékot, amit Isten adott neked, amikor rád tettem a kezemet. 7Hiszen a Szent Szellem, akit Isten adott nekünk, nem a félénkség, gyávaság szelleme, hanem az erő, az isteni szeret, a kiegyensúlyozottság és a fegyelmezettség Szelleme!
8Tehát ne félj, hanem mindenki előtt bátran tanúskodj Urunkról! Ne szégyellj engem se, aki az Úrért vagyok fogságban! Vállald velem együtt az örömhírért való szenvedést, amelynek elviseléséhez Isten megadja az erőt!
9Hiszen ő az, aki megmentett és elhívott, hogy szent népévé tegyen bennünket, de nem azért, mintha ezt bármivel is kiérdemeltük volna. Egyáltalán nem! Hanem azért, mert így látta helyesnek, és mert kegyelme erre indította, hiszen már az idő kezdete előtt elhatározta, hogy Jézus Krisztus által kegyelmébe fogad minket. 10Most pedig Isten irántunk való kegyelme kézzelfoghatóan megnyilvánult abban, hogy Megváltónk, Jézus Krisztus eljött. Ő még a halált is legyőzte, és az örömhír által világosan megmutatta az örök és elpusztíthatatlan életre vezető utat.
11Ennek az örömüzenetnek a hirdetésére választott ki engem Isten, s ő tett apostollá és tanítóvá. 12Emiatt kell most elszenvednem a fogságot, de nem szégyellem, mert ismerem Jézust, akiben hiszek. Meg vagyok győződve, hogy az ő kezében biztonságban van a rám bízott kincs, amíg elérkezik az a Nap.#1:12 az a Nap Valószínűleg az a bizonyos nap, amikor Jézus Krisztus eljön, és az övéit magával viszi. A 18. versben is. 13Tekintsd mintának és kitartóan kövesd az egészséges tanítást, amelyet tőlem hallottál! Ragaszkodj hozzá a Krisztus Jézus iránti hittel és szeretettel! 14A bennünk élő Szent Szellem segítségével őrizd meg azt a drága kincset, amelyet Isten rád bízott!
15Amint te is tudod, a Kis-Ázsiából valók mind elfordultak tőlem, még Fügelosz és Hermogenész is. 16Az Úr könyörüljön meg Onéziforosz családján, mert ő sokszor meglátogatott és felüdített engem, és soha nem szégyellte, hogy börtönben vagyok. 17Sőt, amikor Rómába jött, addig keresett, amíg meg nem talált. 18Az Úr könyörüljön rajta, amikor az a Nap elérkezik! S hogy Onéziforosz milyen sokféle módon segített nekem, amikor Efezusban voltam, azt te tudod a legjobban.

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be