Az apostolok cselekedetei 12

12
Heródes király üldözi a jeruzsálemi közösséget
1Ebben az időben Heródes király üldözni kezdte a gyülekezet egyes tagjait. 2Megparancsolta, hogy Jakab apostolt, János testvérét, végezzék ki. 3Miután látta, hogy a júdeaiak örülnek Jakab halálának, megparancsolta, hogy Péter apostolt is fogják el. Mindez a kovásztalan kenyerek ünnepén történt. 4Heródes tehát elfogatta Pétert, börtönbe záratta, és tizenhat katonát rendelt az őrzésére. Az volt a terve, hogy majd a páska ünnepe után állítja a nép elé, és akkor ítélkezik felette. 5Mialatt Péter a börtönben raboskodott, a gyülekezet állandóan imádkozott érte.
Pétert az angyal kiszabadítja a börtönből
6A kitűzött tárgyalás előtti éjszakán Péter — két lánccal megkötözve — két katona között aludt a börtönben. A börtön kapui előtt is katonák őrködtek. 7Hirtelen világosság fénylett a börtönben. Megjelent az Úr egyik angyala, oldalba lökte Pétert, és felébresztette: „Kelj fel gyorsan!” Ekkor a láncok leestek Péter kezéről. 8„Öltözz fel, és vedd fel a sarudat is! Vedd magadra a köpenyed, és gyere utánam!” — mondta az angyal. 9Péter felöltözött, és követte az angyalt, de nem fogta fel, hogy amit az angyal tesz, az valóságos. Azt hitte, hogy látomást lát. 10Elmentek az első, majd a második őrség mellett, s a vaskapuhoz érkeztek, amely a városba vezetett. Ekkor a kapu magától kinyílt előttük, és az utcára jutottak. Egy darabig együtt mentek, majd az angyal hirtelen eltűnt.
11Péter csak ekkor tért magához, és ezt mondta: „Most látom csak, hogy az Úr elküldte angyalát, és megszabadított Heródes hatalmából, a júdeaiak szándékától.”
12Miután ezt Péter megértette, János Márk anyjának, Máriának a házához ment, ahol sokan együtt imádkoztak. 13Péter kopogtatott a kapun, mire kijött a házból egy Rodé nevű szolgálólány. 14Amikor Péter hangját felismerte, örömében ki sem nyitotta a kaput, hanem visszafutott a házba, és lelkesen újságolta a többieknek, hogy Péter áll a kapu előtt. 15De azok azt mondták: „Elment az eszed!” Mikor Rodé továbbra is állította, hogy valóban Péter van ott, ezt válaszolták: „Biztosan Péter angyala az.”
16Közben Péter egyre csak zörgette a kaput. Mikor végre kinyitották, és látták, hogy valóban ő az, nagyon elcsodálkoztak. 17Péter azonban intett nekik, hogy csendesedjenek le, majd elmagyarázta, hogy az Úr hogyan szabadította ki a börtönből. Azután azt mondta: „Mondjátok el ezt Jakabnak és a többi testvérnek is!” Ezután elment.
18Másnap reggel a börtönben őrködő katonák között nagy zűrzavar támadt, mert nem értették, hová tűnhetett Péter. 19Heródes elküldte őket, hogy keressék meg, de sehol sem találták. Azután Heródes kikérdezte az őröket, majd megparancsolta, hogy végezzék ki őket.
Heródes király halála
Ezután Heródes Júdeából elutazott Cézárea városába, és egy ideig ott is maradt. 20Tírusz és Szidón városának lakóira Heródes nagyon haragudott, de azok közös akarattal követeket küldtek a királyhoz. Békét akartak kötni Heródessel, mert az ő országából vásárolták az élelmiszert. Rábeszélték Heródes személyes szolgáját, akit Blásztusznak hívtak, hogy segítsen nekik.
21Heródes egy bizonyos napon gyönyörű királyi ruhában trónra ült, és nagy szónoklatot tartott. 22A sokaság így kiáltozott: „Egy isten szava ez, nem emberé!” 23Ekkor az Úr egyik angyala azonnal lesújtott Heródesre, aki elfogadta ezt a dicséretet, és nem Istennek adta a dicsőséget. A király testét férgek emésztették meg — így pusztult el.
24Isten üzenete azonban egyre jobban terjedt, és egyre több emberhez jutott el.
25Miután Barnabás és Saul befejezték a feladatukat Jeruzsálemben, visszatértek a szíriai Antiókhia városába. Magukkal vitték János Márkot is.

Jelenleg kiválasztva:

Az apostolok cselekedetei 12: EFO

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be