Az apostolok cselekedetei 8

8
1-3Azután néhány istenfélő férfi eltemette, és megsiratta Istvánt.
A gyülekezetet üldözni kezdik
Saul is helyeselte, hogy Istvánt megölték. Azon a napon nagy üldözés kezdődött a jeruzsálemi gyülekezet ellen. Ezért Jeruzsálemből a hívők mind elmenekültek Júdea és Samária különböző vidékeire, csak az apostolok maradtak a városban.
Saul is igyekezett a jeruzsálemi gyülekezetet elpusztítani. Házról házra járt, a gyülekezethez tartozó férfiakat és nőket erőszakkal elhurcolta otthonaikból, és börtönbe zárta őket. 4Így a hívők Jeruzsálemből minden irányba szétszóródtak, és amerre mentek, mindenkinek hirdették az örömüzenetet.
Fülöp Samáriában hirdeti az örömüzenetet
5Fülöp#8:5 Fülöp Nem azonos Fülöp apostollal. Arról van szó, aki a 8:26-ban is szerepel. Samária városába ment, és ott a Messiást hirdette a népnek. 6Nagy sokaság gyűlt össze, akik egy szívvel-lélekkel hallgatták, amit mondott. Látták a jeleket és csodákat, amelyek Fülöp által történtek. 7Sokan megszabadultak a gonosz szellemektől, akik hangos kiáltással kimentek belőlük. Sok béna is meggyógyult. 8Az egész várost elárasztotta az öröm.
9Élt a városban egy Simon nevű varázsló, akit a nép csodált a varázstudománya miatt. Simon maga is sokat dicsekedett a hatalmával. 10Samáriában a vezetőktől a koldusokig mindenki hallgatott rá, és hitt neki. Úgy nevezték, hogy „Nagy hatalmú”, és azt gondolták, hogy Isten ereje mutatkozik meg benne. 11Azért csodálták, és hallgattak rá, mert Simon már régóta ámulatban tartotta és lenyűgözte őket a varázslataival.
12Amikor azonban Fülöp hirdette nekik az örömüzenetet Isten Királyságáról és Jézusról, a Messiásról, a város lakói — férfiak és nők egyaránt — hittek Fülöpnek, és bemerítkeztek. 13Simon maga is hívő lett, bemerítkezett, és igyekezett mindig Fülöp közelében maradni. Látta a nagy csodákat és jeleket, amelyek Fülöp által történtek, és egészen meg volt döbbenve.
14Amikor Jeruzsálemben meghallották az apostolok, hogy Samária lakosai befogadták Isten üzenetét, elküldték hozzájuk Pétert és Jánost. 15Amikor ők ketten megérkeztek, imádkoztak a samáriai hívőkért, hogy azok is kapják meg a Szent Szellemet. 16Ezek a hívők ugyanis már bemerítkeztek az Úr Jézus nevébe, de a Szent Szellem még nem szállt le rájuk. 17Amikor azonban Péter és János rájuk tették a kezüket#8:17 rájuk… kezüket Ilyen módon kérték Istent, hogy különlegesen áldja meg ezeket az embereket. Ebben az esetben a Szent Szellemet kérték a számukra., a samáriai hívők is megkapták a Szent Szellemet.
18Simon látta, hogy akikre az apostolok ráteszik a kezüket, azok megkapják a Szent Szellemet. Ezért pénzt kínált az apostoloknak, és azt mondta: 19„Adjátok nekem is ezt a hatalmat, hogy ha valakire ráteszem a kezemet, az megkapja a Szent Szellemet!”
20Péter erre így válaszolt: „Pusztuljon a pénzed veled együtt! Hogy képzelted, hogy Isten ajándékát pénzért megveheted? 21Semmi közöd neked ehhez, és nem is részesülhetsz benne, mert a szíved nem egyenes Isten előtt! 22Azonnal fordíts hátat ennek a gonoszágnak, és könyörögj az Úrnak, hátha megbocsátja neked ezt a gonosz szándékot! 23Úgy látom, egészen tele van a lelked méreggel, és az istentelenség uralkodik rajtad.”
24Simon így válaszolt: „Kérlek, imádkozzatok értem az Úrhoz, hogy ne történjen meg, amit mondtatok!”
25Péter és János hirdették a sokaságnak mindazt, amit Jézus tett és mondott, azután visszatértek Jeruzsálembe. Útközben sok samáriai faluban is hirdették az örömüzenetet.
Fülöp bemeríti az etióp főembert
26Ezek után Fülöphöz így szólt az Örökkévaló egyik angyala: „Készülj fel, és indulj el dél felé, azon az úton, amely Jeruzsálemből a sivatagon keresztül Gázába visz!”
27-28Fülöp útnak eredt, és meglátott egy szekeret, amelyen egy előkelő etióp férfi utazott. Etiópia királynőjének, Kandakénak a nagy hatalmú főembere#8:27–28 főembere Szó szerint: „eunuch” — vagyis kasztrált férfi. Az ókori uralkodók gyakran fontos tisztségeket bíztak az ilyen emberekre. A 36, 38 és 39 versekben is. volt ez, akire a királynő országa pénzügyeit bízta. Éppen hazafelé utazott Jeruzsálemből, ahová azért ment föl, hogy ott Istent imádja. A szekerén ülve Ézsaiás próféta könyvét olvasta. 29Ekkor a Szent Szellem szólt Fülöpnek: „Menj oda, és csatlakozz ahhoz a szekérhez!” 30Amikor Fülöp odafutott a szekérhez, hallotta, hogy az etióp főember Ézsaiás próféta könyvét olvassa. Megkérdezte tőle: „Érted-e, amit olvasol?”
31Ő így válaszolt: „Hogyan érthetném, ha valaki meg nem magyarázza?” Megkérte Fülöpöt, hogy szálljon fel, és üljön mellé. 32Éppen azt a részt olvasta, amely így szól:
„Ahogy a juhot levágni viszik,
úgy vezették őt.
Ahogy a bárány hallgat, amikor nyírják,
ő sem szólt egy szót sem.
33Megszégyenítették, és igazságtalanul bántak vele.
Élete véget ért a földön,
s nem fogják emlegetni utódait!”#8:32–33 Idézet: Ézs 53:7–8.
34A főember Fülöphöz fordult: „Kérlek, mondd meg, kiről beszél itt a próféta: saját magáról, vagy valaki másról?” 35Fülöp hozzáfogott, hogy elmagyarázza a Jézusról szóló örömhírt. Azzal kezdte, amit a főember éppen olvasott.
36Amint tovább haladtak, egy vízfolyáshoz értek. Ekkor az etióp főember megszólalt: „Nézd csak, ott a víz! Szeretnék bemerítkezni. Van-e valami akadálya?” 37#8:37 Néhány régi kéziratban megtalálható a 37. vers: „Fülöp így válaszolt: »Ha teljes szívvel hiszel, akkor lehet.« Erre ő felelt: »Hiszem, hogy Jézus, a Messiás az Isten Fia.«” 38Akkor a főember megparancsolta, hogy álljanak meg. Mindketten belementek a vízbe, és Fülöp bemerítette a főembert. 39Amikor feljöttek a vízből, az Úr Szelleme hirtelen elragadta Fülöpöt. Az etióp főember nem is látta többé, mégis boldogan folytatta útját. 40Fülöp pedig Azótosz városában találta magát, majd onnan továbbmenve minden városban hirdette az örömüzenetet, amíg Cézáreába nem érkezett.

Jelenleg kiválasztva:

Az apostolok cselekedetei 8: EFO

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be