Pál levele a galatákhoz 2

2
Pál látogatása a jeruzsálemi apostoloknál
1Tizennégy évvel később Barnabás kíséretében újból felmentem Jeruzsálembe, és magammal vittem Tituszt is. 2Isten kijelentése következtében indultam el. Ez alkalommal külön, csak a vezetőknek magyaráztam el, hogy milyen örömüzenetet hirdetek az Izráelen kívüli nemzeteknek. Meg akartam bizonyosodni afelől, hogy ebben egyetértünk, nehogy az addigi és a jelenlegi munkám kárba vesszen.
3Bár a velem levő Titusz görög származású volt, a vezetők mégsem kényszerítették arra, hogy körülmetélkedjen. 4Szükséges volt azonban, hogy velük megbeszéljük ezeket a kérdéseket, mivel néhányan befurakodtak közénk, akik magukat a testvéreinknek mutatták. Ezek alattomos szándékkal ki akarták kémlelni a mi szabad életmódunkat, amelyet Krisztus Jézusban kaptunk. Az volt ugyanis a szándékuk, hogy ismét a Törvény rabszolgáivá tegyenek bennünket. 5Mi azonban egy pillanatra sem hátráltunk meg, és semmiben sem tettünk engedményt nekik, hogy az örömhír igazságát tisztán megőrizzük számotokra.
6A tekintélyes vezetők tehát semmiben sem változtatták meg az örömüzenetről szóló tanításomat. (Nekem egyébként mindegy, hogy tekintélyesek-e, vagy sem, hiszen Isten előtt mindenki egyforma.) 7Sőt, belátták, hogy Isten nekem azt a különleges feladatot adta, hogy az Izráelen kívüli — vagyis körülmetéletlen — népeknek hirdessem az örömüzenetet, ahhoz hasonlóan, ahogy Péter a zsidóknak hirdeti. 8Mert Isten, akitől az erőt kaptuk, Pétert a zsidók közé küldte apostolnak, engem viszont az Izráelen kívüli népek közé.
9Jakab, Péter#2:9 Péter Az eredetiben: „Kéfás” — Péter apostol eredeti neve. Jézus 12 apostola közül ő volt az egyik. és János, akiket a gyülekezet tekintélyes vezetőinek tartanak, elismerték az én Istentől kapott különleges ajándékomat, és annak jeleként, hogy elfogadnak szolgatársuknak, barátságosan kezet nyújtottak nekem és Barnabásnak. Abban egyeztünk meg, hogy mi a zsidóságon kívüli népek közé megyünk az örömhírt terjeszteni, ők pedig a zsidók között teszik ugyanezt. 10Csak azt kötötték a lelkünkre, hogy ne feledkezzünk meg a szegényekről — amit én magam is mindig fontosnak tartottam.
Isten a Krisztusban való hit által fogad el bennünket
11Amikor viszont Péter Antiókhiába érkezett, nyíltan szembeszálltam vele, mivel helytelenül viselkedett. 12Amikor ugyanis Péter először jött Antiókhiába, közösséget vállalt és együtt étkezett a nem zsidó származású hívőkkel. Azután néhány férfi érkezett Jeruzsálemből, akiket Jakab küldött, s ettől kezdve Péter minden kapcsolatot megszakított a nem zsidókkal. Ugyanis félt azoktól a zsidóktól, akik azt gondolták, hogy minden nem zsidó származású hívőt körül kell metélni.
13Péter képmutató viselkedéséhez csatlakoztak a jelen lévő hívő zsidók is. Még Barnabást is rávették a képmutatásra. 14Amikor tehát láttam, hogy nem az örömhír igazsága szerint viselkednek, mindnyájuk előtt felelősségre vontam Pétert: „Ha te zsidó létedre magad sem tartod meg a zsidó szokásokat, akkor miért kényszeríted a nem zsidókat, hogy zsidó módra éljenek?”
15Mi, akik zsidónak születtünk — nem pedig ugynevezett „Izráelen kívüli bűnösnek” —, 16jól tudjuk, hogy az ember nem a Törvény szerinti tettei alapján válik Isten számára elfogadhatóvá. Isten egyedül a Jézus Krisztusban való hit által fogad el bennünket! Mi ugyanis azért hittünk a Krisztus Jézusban, hogy Isten számára elfogadhatóvá váljunk. Isten pedig azért fogadott el bennünket, mert hittünk Krisztusban, s nem a Törvény szerinti tettek alapján. Ezek által ugyanis soha senki sem válhat Isten számára elfogadhatóvá.
17Mi zsidók azért jöttünk Krisztushoz, hogy Isten számára elfogadhatók legyünk. Ekkor ismertük fel, hogy mi is bűnösök vagyunk. Talán ez azt jelenti, hogy Krisztus tesz minket bűnössé? Semmi esetre sem! 18Hiszen ha újból felvenném magamra azt a köteléket, amelyet egyszer már levetettem, akkor lennék csak igazán törvényszegő! 19Maga a Törvény vetett véget annak az életnek, amelyet a Törvény uralma alatt éltem. Meghaltam a Törvény számára, hogy attól kezdve Istennek éljek.
20Krisztussal együtt engem is keresztre feszítettek, és meghaltam, s így ettől kezdve már nem a saját régi életemet élem, hanem Krisztus él bennem! Ezt az életet, amelyet most testben élek, az Isten Fiába vetett hit által élem, aki annyira szeretett engem, hogy önmagát áldozatul adta értem. 21Mindazt, amit Isten kegyelemből ajándékozott nekünk, nem akarom hiábavalóvá tenni! Hiszen, ha a Törvény megtartása tenne elfogadhatóvá Isten előtt, akkor Krisztus halála értelmetlen és fölösleges lett volna.

Jelenleg kiválasztva:

Pál levele a galatákhoz 2: EFO

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be