Mózes első könyve 18

18
Az Örökkévaló meglátogatja Ábrahámot
1Később az Örökkévaló ismét megjelent Ábrahámnak, aki akkoriban Mamré tölgyesében táborozott.
A déli hőség idején Ábrahám éppen a sátra bejárata előtt ült, amikor 2fölnézett, és látta, hogy három férfi áll a sátra előtt. Eléjük sietett, tisztelettel a földre borult, 3majd ezt mondta: „Uram, kérlek, ne kerüld el szolgád házát! 4Legyetek a vendégeim! Hadd hozzak egy kis vizet, hogy megmossátok lábatokat! Pihenjetek meg kissé e fa árnyékában! 5Hozok egy falat kenyeret, hogy felfrissüljetek, mielőtt tovább indultok, ha már erre visz az utatok!”
„Legyen úgy, ahogy mondtad” — válaszolták a férfiak.
6Akkor Ábrahám besietett Sárához a sátorba, és azt mondta: „Sietve készíts három adag finomlisztből lepényt a vendégeinknek!” 7Majd a csordához sietett, kiválasztott egy szép fiatal borjút, a szolgájára bízta, hogy hamar vágja le, és készítsen belőle ételt. 8Azután vette az elkészített húst, sajtot, tejet, és felszolgálta vendégeinek. Amíg a vendégek ettek, Ábrahám szolgálatkészen ott állt mellettük a fa alatt.
9Azután az egyik vendég megkérdezte: „Ábrahám, hol van Sára, a feleséged?”
„Itt van, bent a sátorban” — felelte Ábrahám.
10„A megfelelő időben#18:10 megfelelő időben Az eredeti kifejezés jelentheti azt is: „kilenc hónap múlva”, vagy „nagyjából egy év múlva”, vagy „jövő tavasszal”. visszajövök hozzád, és a feleségednek, Sárának fia lesz” — mondta a vendég.
Sára eközben a sátor bejáratánál hallgatózott.
11Ebben az időben már Ábrahám és Sára is igen megöregedett. Sára régen túl volt már azon a koron, amikor valakinek gyermeke születhet. 12Ezért hitetlenkedve nevetett magában, és ezt gondolta: „Ugyan, ez lehetetlen! Öreg vagyok én már ehhez! Meg a férjem is megöregedett.”
13Ekkor az Örökkévaló megkérdezte Ábrahámtól: „Miért nevetett Sára? Miért gondolja, hogy ő már túl öreg ahhoz, hogy gyermeket szüljön? 14Vajon van-e valami lehetetlen az Örökkévaló számára? A megfelelő időben visszajövök hozzád, és akkor már fia lesz Sárának!”
15Sára azonban megijedt, és letagadta: „Nem is nevettem!” — mondta.
„De bizony nevettél!” — mondta az Örökkévaló.
Ábrahám közbenjár Sodomáért
16Azután a három vendég tovább indult Sodoma felé, és Ábrahám elkísérte őket, hogy elköszönjön tőlük. 17Közben az Örökkévaló ezt gondolta: „Eltitkoljam-e Ábrahám elől, amit tenni készülök? 18Hiszen rajta keresztül áldást nyer a föld minden népe, és belőle erős és hatalmas nemzet származik! 19Hiszen Ábrahámmal szövetséget kötöttem, hogy gyermekeit és háza népét megtanítsa arra, hogyan járjanak az Örökkévaló útján, hogyan éljenek és cselekedjenek igazságosan és nekem tetsző módon — hogy én is beteljesítsem, amit ígértem neki!”
20Akkor az Örökkévaló Ábrahámhoz fordult: „Sodoma és Gomora bűne már az égre kiált. Áldozataik hozzám kiáltanak segítségért. 21Lemegyek hát oda, hogy magam is lássam, valóban olyan gonosz dolgokat tesznek-e, ahogy áldozataik panaszolják, vagy nem.”
22A másik két férfi továbbment Sodoma felé, az Örökkévaló azonban még ott maradt Ábrahám előtt. 23Akkor Ábrahám közelebb lépett az Örökkévalóhoz, és megkérdezte: „Valóban el akarod pusztítani az ártatlan embereket is Sodomában a gonoszokkal együtt#18:23 együtt Ábrahám tudta, hogy Lót, az unokaöccse, Sodomában lakik. Ahogy korábban a fogságból, most a haláltól szeretné megmenteni Lótot és annak családját.? 24Ha van ötven igaz a városban, akkor is mindenestül elpusztítod egész Sodomát? Nem kíméled meg a várost az ötven igaz kedvéért? 25Nem, ezt el sem tudom képzelni! Lehetetlen, hogy ugyanúgy megöld az igazakat, mint a gonoszokat! Bizonyára különbséget teszel az ártatlan és a bűnös között! Az egész föld Bírája nem hozhat igazságtalan ítéletet!”
26Az Örökkévaló így válaszolt: „Rendben van! Ha találok ötven igaz embert Sodomában, az ő kedvükért megkímélem az egész várost.”
27Ábrahám folytatta: „Kérlek, Uram, hadd szóljak még egyszer, noha csak por és hamu vagyok! 28Lehet, hogy nincs ötven igaz, csak negyvenöt — képes lennél elpusztítani az egész várost a hiányzó öt miatt?”
Az Örökkévaló válaszolt: „Ha találok ott negyvenöt igazat, megkímélem a várost.”
29„De ha csak negyvenet találsz?” — kérdezte Ábrahám.
„Ha negyvenet találok, akkor is megkímélem” — felelte az Örökkévaló.
30„Ne haragudj meg rám Uram, ha még ezek után is szólok! Lehet, hogy csak harmincan vannak” — folytatta Ábrahám.
„Nem fogom elpusztítani a várost, ha találok harmincat” — válaszolt az Örökkévaló.
31Ábrahám így folytatta: „Kérlek, Uram, hadd szóljak még egyszer! Lehet, hogy csak húsz igaz ember van a városban.”
„Ha csak húszat találok, akkor is megkímélem” — felelte az Örökkévaló.
32„Ne haragudj meg rám Uram, hogy még egyszer szólni merészelek! Lehet, hogy csak tíz igazat találsz ott” — mondta Ábrahám.
„Ha legalább tízet találok, akkor sem pusztítom el” — felelte az Örökkévaló.
33Miután az Örökkévaló befejezte a beszélgetést Ábrahámmal, továbbment, Ábrahám pedig hazatért.

Jelenleg kiválasztva:

Mózes első könyve 18: EFO

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be