János evangéliuma 2

2
A kánai lakodalom
1Két nappal később lakodalom volt a galileai Kánában, amelyen Jézus anyja is részt vett. 2Meghívták Jézust és a tanítványait is. 3A lakodalom közben elfogyott a bor, s ekkor Jézus anyja szólt a fiának: „Nincs több boruk!”
4Jézus azonban ezt válaszolta: „Mi közünk nekünk ehhez? Nem jött még el az én időm.”
5Jézus anyja mégis szólt a szolgáknak: „Akármit mond nektek, tegyétek meg!”
6Volt ott hat nagyméretű, kőből készült víztartó, amelyet a zsidók a szertartásos tisztálkodáshoz#2:6 szertartásos tisztálkodás A zsidó vallási szokások szerint étkezés előtt, a Templomba való belépés előtt, és egyéb különleges alkalmakkor szertartásosan kezet kellett mosni. szoktak használni. Ezekbe egyenként kb. 80–120 liter víz fért.
7Jézus szólt a szolgáknak: „Töltsétek meg az edényeket vízzel!” Azok pedig színig töltötték a víztartókat.
8Azután Jézus mondta nekik: „Merítsetek belőle, és vigyétek a násznagynak!”
A szolgák így is tettek. 9A násznagy megkóstolta a borrá változott vizet. (Ő nem tudta, honnan van a bor, de a szolgák, akik hozták, tudták.) Akkor a násznagy odahívta a vőlegényt, 10és azt mondta neki: „Mindenki a legjobb bort szolgálja fel először, és amikor a vendégek már részegek, akkor hozzák az olcsó bort. Te meg mostanáig tartogattad a legjobb borodat?”
11Jézus jelei és csodái közül ez volt az első, amelyet a galileai Kánában mutatott meg. Kézzelfoghatóan megmutatta a dicsőségét, a tanítványai pedig hittek benne.
12Ezután Kapernaumba ment anyjával, testvéreivel és tanítványaival együtt, és ott maradtak néhány napig.
Jézus kikergeti a kereskedőket a Templomból
(Mt 21:12–13; Mk 11:15–17; Lk 19:45–46)
13Közeledett már a júdeaiak páska ünnepe, ezért Jézus felment Jeruzsálembe. 14Látta, hogy a Templom udvarában marhákat, juhokat, galambokat árulnak, és pénzváltók ülnek az asztalaiknál. 15Ekkor felragadott néhány kötelet, azokat marokra fogta, mint egy korbácsot, és kizavarta a kereskedőket a Templom területéről, a juhokkal és a marhákkal együtt. A pénzváltók pénzét szétszórta, és asztalaikat felborította. 16A galambárusoknak is mondta: „Ki innen! Vigyétek el ezeket! Ne tegyétek Atyám házát piactérré!”
17Tanítványainak eszébe jutott, hogy az Írás ezt mondja:
„Templomod iránti féltékeny, szenvedélyes szeretet emészt engem.”#2:17 Idézet: Zsolt 69:9.
18Egyes júdeaiak, ezt mondták Jézusnak: „Mutass nekünk valami csodás jelet annak bizonyítására, hogy jogod van ilyeneket tenni!”
19Jézus ezt felelte: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt újra felépítem!”
20Erre azok így válaszoltak: „Negyvenhat évig építették a Templomot, te meg három nap alatt újjáépítenéd?!”
21De nem értették meg, hogy Jézus nem a Templom épületeiről, hanem a saját testéről beszélt. 22Később, már Jézus feltámadása után, tanítványai visszaemlékeztek mindarra, amit ekkor mondott, és hittek az Írásban és Jézus szavaiban.
23Amíg Jézus Jeruzsálemben volt a páska ünnepén, sokan hittek és bíztak benne, mert látták a csodákat, amelyeket tett. 24Ő azonban nem bízta magát rájuk, mert ismerte őket. 25Nem volt szüksége rá, hogy valaki megmondja neki, mi van az emberekben, mert eleve jól ismerte mindegyiküket.

Jelenleg kiválasztva:

János evangéliuma 2: EFO

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be