PÁL LEVELE A RÓMAIAKHOZ 10

10
1 Testvéreim! Szívem helyeslő szava és Istenhez küldött könyörgésem értük szólnak, megmenekülésükért.
2 Mert tanúságot teszek amellett, hogy Isten iránt való buzgóság van bennük, de az nem felel meg az ismeretnek.
3 Mert azzal, hogy Isten igazságosságát nem értették, és a maguk igazságos voltát igyekeztek elismertetni, Isten igazságosságának magukat alá nem vetették.
4 A törvény vége ugyanis a Krisztus, aki mindenkinek igazságosságává lett, aki hisz.
5 Mózes ugyanis a törvény alapjára helyezkedő igazságosságot így írja le: „Az az ember, aki megteszi a törvényt, élni fog általa.”
6 A hitből származó igazságosság ellenben így beszél: „Ne mondd szívedben: Ki fog felmenni az égbe?” – tudniillik a Krisztust aláhozni?
7 Vagy: „Ki száll alá a feneketlen mélységbe?” – tudniillik a Krisztust a halottak közül felhozni?
8 Hanem így szól: „Közel hozzád a szó, szádban és szívedben,” tudniillik a hitnek szava, melyet hirdetünk.
9 Mert ha szájaddal vallod, hogy Jézus Úr, és szíveddel hiszed, hogy Isten őt a halottak közül feltámasztotta, meg fogsz menekülni.
10 Mert szívvel hiszünk, és annak alapján igazságosak leszünk, szájjal teszünk vallást, és azzal megmenekülünk.
11 Az írás ugyanis ezt mondja: „Senki meg nem szégyenül, aki benne hisz.”
12 Mert nincs különbség zsidó és hellén között, mert ő mindenek Ura, gazdag mindenek irányában, akik őt segítségül hívják.
13 „Mert minden, aki az Úr nevét segítségül hívja, meg fog menekülni.”
14 Miként hívhatnák azonban segítségül azt, akiben nem hittek?
15 Miként hihetnek abban, akiről nem hallottak? Miként hallanának, ha nincs igehirdető? Miként hirdetnék az igét, ha senki sem küldi őket? Így is írták meg: „Mily szép az örömhirdetőknek lába, akik a jóról beszélnek.”
16 Csakhogy nem mindnyájan hallgatnak az örömüzenetre. Ézsaiás ugyanis így szól: „Uram, ki hitt a mi igehirdetésünknek?”
17 A hit tehát az ige hallásából támad, a hallás pedig a Krisztus beszédén át.
18 De kérdem: Vajon nem hallották? Kétségen kívül „az egész földre elhatott kiáltásuk, a lakott föld végéig elhangzott beszédük.”
19 Azt kérdem mégis: Hátha Izráel nem ismerte fel? Már Mózes így szól: „Féltékenységre ingerellek benneteket azzal, ami nem nemzet, belátással nem bíró nemzettel felharagítlak titeket.”
20 Ézsaiás merészen megszólal: „Megtaláltak engem, akik nem kerestek. Láthatóvá tettem magamat azoknak, akik utánam nem tudakozódtak.”
21Izráelnek pedig ezt mondja: „Egész napon át kiterjesztettem kezemet egy engedetlen és ellentmondó nép felé.”

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be