PÁL LEVELE A RÓMAIAKHOZ 8:28-39

PÁL LEVELE A RÓMAIAKHOZ 8:28-39 CSIA

Tudjuk pedig, hogy azoknak, akik Istent szeretik, minden összedolgozik a javukra, miután az Isten előzetes terve szerint (való kifejlődésre) elhívottak, mert akiket eleve felismert, azokat a többiektől eleve különválasztotta, hogy ugyanazt az alakot viseljék, amelyet az ő Fia, hogy így Isten Fia sok testvér között az elsőszülött legyen. Akiket pedig eleve különválasztott, azokat el is hívta, akiket elhívott, azokat igazságosakká tette, akiket igazságosakká tett, azokat meg is dicsőítette. Mit is fűzhetünk még ezekhez? Ha Isten értünk, ki tehet ellenünk? Aki saját Fiát nem kímélte, hanem érettünk, mindnyájunkért odaadta, hogyan ne adna kegyelemből vele együtt mindent minékünk? Ki emelhet vádat Isten kiválasztottjai ellen? Isten, aki igazságosságot ad? Ki kárhoztat? A Krisztus Jézus, aki meghalt, sőt aki feltámadott, aki Isten jobbján van, aki közben is jár érettünk? Ki szakíthat el minket a Krisztus szeretetétől? Nyomorúság, vagy szorongatás, üldözés, ínség, mezítelenség, veszedelem vagy kard? Mint ahogy írva is van: „Érted egész nap ölnek minket, annyiba vesznek, mint vágójuhokat.” Ám mi mindezekben győzteseknél is többek vagyunk azon keresztül, aki minket megszeretett. Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelmek, sem jelenvalók, sem elkövetkezők, sem hatalmak sem magasságban, sem mélységben lakók, sem semmi más teremtés sem képes elszakítani minket Isten szeretetétől, melyhez Urunkban, a Krisztus Jézusban jutottunk.