Galátzia 4

4
Krisztus által Isten fiai vagyunk, tehát a törvénytől szabadok
1Mondom pedig, hogy a meddig az örökös kiskorú, semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet ura mindennek; 2Hanem gyámok és gondviselők alatt van az atyjától rendelt ideig. 3Azonképen mi is, mikor kiskorúak valánk, a világ elemei alá voltunk vettetve szolgaként: 4Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát, a ki asszonytól lett, a ki törvény alatt lett, 5Hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot. #Ján. 1,12. 6Minthogy pedig fiak vagytok, kibocsátotta az Isten az ő Fiának Lelkét a ti szíveitekbe, ki ezt kiáltja: Abba, Atya! #Róm. 8,15. 7Azért nem vagy többé szolga, hanem fiú; ha pedig fiú, Istennek örököse is Krisztus által. #Róm. 8,16.17. 8Ámde akkor, mikor még nem ismertétek az Istent, azoknak szolgáltatok, a mik természet szerint nem istenek; #1 Kor. 12,2. 9Most azonban, hogy megismertétek az Istent, sőt hogy megismert titeket az Isten, miként tértek vissza ismét az erőtelen és gyarló elemekhez, a melyeknek megint újból szolgálni akartok? 10Megtartjátok a napokat és #2 Móz. 23,12.14. hónapokat #Zsolt. 81,4.5. és időket, meg az #3 Móz. 25,4–11. esztendőket. 11Féltelek titeket, hogy hiába fáradoztam körültetek. 12Legyetek olyanok, mint én; mert én is olyanná lettem, mint ti: atyámfiai, kérlek titeket, semmivel sem bántottatok meg engem. 13Tudjátok pedig, hogy testem erőtelensége miatt hirdettem néktek az evangyéliomot először. 14És megkísértetvén testemben, nem vetettetek meg, sem nem útáltatok meg engem, hanem úgy fogadtatok, mint Istennek angyalát, mint Krisztus Jézust. 15Hová lőn tehát a ti boldogságotok? Mert bizonyságot teszek néktek, hogy ti, ha lehetséges volt volna, szemeiteket kivájván, nékem adtátok volna. 16Tehát ellenségetek lettem-é, megmondván néktek az igazat? 17Nem szépen buzgolkodnak érettetek, sőt minket ki akarnak rekeszteni, hogy mellettök buzgolkodjatok. 18Szép dolog pedig fáradozni a jóban mindenkor, és nem csupán akkor, ha köztetek vagyok. 19Gyermekeim! kiket ismét fájdalommal szűlök, míglen kiábrázolódik bennetek Krisztus. 20Szeretnék pedig most köztetek jelen lenni és változtatni a hangomon; mert bizonytalanságban vagyok felőletek.
Sára és Hágár az újtestamentumi és az ótestamentumi egyház képe
21Mondjátok meg nékem, kik a törvény alatt akartok lenni: nem halljátok-é a törvényt? 22Mert meg van írva, hogy Ábrahámnak két fia volt; egyik a szolgálótól, #1 Móz. 16,15. és a másik a #1 Móz. 21,2. szabadostól. 23De a szolgálótól való test szerint született; a szabadostól való pedig az ígéret által. 24Ezek mást példáznak: mert azok az asszonyok a két szövetség, az egyik a Sinai hegyről való, szolgaságra szűlő, ez Hágár, 25Mert Hágár a Sinai hegy Arábiában, hasonlatos pedig a mostani Jeruzsálemhez, nevezetesen fiaival együtt szolgál. 26De a magasságos Jeruzsálem szabad, ez mindnyájunknak anyja, 27Mert meg van írva: Ujjongj te meddő, #Ésa. 54,1. ki nem szűlsz; vígadozzál és kiálts, ki nem vajudol; mert sokkal több az elhagyottnak magzatja, mint a kinek férje vagyon. 28Mi pedig, atyámfiai, Izsák szerint, ígéretnek gyermekei vagyunk. 29De valamint akkor a test szerint született üldözte a Lélek szerint valót, úgy most is. 30De mit mond az Írás? Űzd ki a szolgálót és az ő fiát; mert a szolgáló fia nem örököl a szabad nő fiával. #1 Móz. 21,10.12. 31Annakokáért, atyámfiai, nem vagyunk a szolgáló fiai, hanem a szabadoséi.

Jelenleg kiválasztva:

Galátzia 4: HUNK

Kiemelés

Megosztás

Másolás

None

Szeretnéd, hogy a kiemeléseid minden eszközödön megjelenjenek? Regisztrálj vagy jelentkezz be