Az emberi értelem tervezget,
de az ÚR adja meg,
hogy mit mondjon a nyelv.
Minden útját helyesnek tartja az ember,
de az ÚR megvizsgálja a lelkeket.
Bízd az ÚRra dolgaidat,
akkor teljesülnek szándékaid.
Mindent rendeltetésének megfelelően
készített az ÚR,
még a bűnöst is: a veszedelem napjára.
Utál az ÚR minden fölfuvalkodott szívűt:
kezet rá, hogy nem marad büntetlen!
Szeretettel és hűséggel
jóvá lehet tenni a bűnt;
az ÚRnak félelme távol tart a rossztól.
Akinek életútját kedveli az ÚR,
azt még ellenségeivel is összebékíti.
Jobb az igaz úton szerzett kevés,
mint a törvénytelenül szerzett nagy jövedelem.
Az embernek az értelme terveli ki útját,
de az ÚR irányítja járását.
Kijelentés hangzik a király ajkáról:
nem szabad téves ítéletet mondania.
Az ÚRé az igaz mérleg és mérőserpenyő,
az ő művei a zacskóban tartott súlyok.
Utálniuk kell a királyoknak
a bűnös tetteket,
mert igazság teszi szilárddá a trónt.
A királyoknak kedves az igaz szó,
és szeretik azt, aki őszintén beszél.
A király haragja a halál követe,
de a bölcs ember kiengeszteli azt.
A király arcának ragyogása éltet,
jóakarata olyan,
mint a tavaszi esőt hozó felleg.
Mennyivel jobb bölcsességet szerezni, mint aranyat,
és értelmet szerezni, mint színezüstöt!
A becsületes emberek útja
kikerüli a veszélyt,
életét tartja meg, aki útjára vigyáz.
Az összeomlást gőg előzi meg,
a bukást pedig felfuvalkodottság.
Jobb szelíd lelkűnek lenni
az alázatosok közt,
mint zsákmányon osztozni
a gőgösök közt.
Aki megérti az igét, annak jó dolga lesz,
és boldog az, aki bízik az ÚRban.
A bölcs szívűt értelmesnek nevezik,
a nyájas ajkak gyarapítják a tudást.
Élet forrása az értelem annak, akinek van,
de a bolondot még inteni is bolondság.
A bölcs szívű értelmesen beszél,
és ajkával is gyarapítja a tudást.
Lépes méz a kedves beszéd:
édes a léleknek és gyógyulás a testnek.
Van út, amely az ember előtt
egyenesnek látszik,
de végül a halálba vezet.
A munkás önmagáért fáradozik,
mert szája kényszeríti rá.
A mihaszna ember gonoszul áskálódik,
és ajka olyan, mint a perzselő tűz.
Az álnok ember viszályt támaszt,
a rágalmazó szétválasztja a barátokat is.
Az erőszakos ember rászedi felebarátját,
és nem a jó úton vezeti.
Aki behunyja szemét,
álnokságot tervez,
aki összeszorítja ajkát,
gonoszságot hajt végre.
Ékes korona az ősz haj,
az igazság útján található.
Többet ér a türelmes ember a hősnél,
és az indulatán uralkodó annál,
aki várost hódít.
Az ember végzi a sorsvetést,
de mindig az ÚRtól való a döntés.