Márk 11:11-33
Márk 11:11-33 2012 HUNGARIAN BIBLE: EASY-TO-READ VERSION (EFO)
Ezután Jézus bevonult Jeruzsálembe, a Templom területére, és miután mindent megnézett, tizenkét tanítványával együtt kiment Betániába, mivel már későre járt az idő, Amikor másnap elindultak Betániából, Jézus megéhezett. Már távolról meglátott egy lombos fügefát. Odament, hogy megnézze, van-e rajta gyümölcs. De csak leveleket talált, mert még nem érkezett el a fügeérés ideje. Ekkor azt mondta a fügefának: „Soha többé ne egyen rólad senki gyümölcsöt!” Ezt a tanítványai is hallották. Ezután bementek Jeruzsálembe. Amikor a Templom területére érkeztek, Jézus kizavarta azokat, akik ott árultak és vásároltak. Felborította a pénzváltók asztalait és a galambárusok padjait is. Azt sem engedte meg, hogy bárki bármit átvigyen a Templom területén. Majd így tanította őket: „Az Írásban ez áll: »Házam imádság háza lesz minden nép számára.« Ti azonban »rablók barlangjává« tettétek!” Amikor a főpapok és a törvénytanítók ezt meghallották, keresni kezdték a módját, hogyan tudnák Jézust elpusztítani. De féltek is tőle, mert az egész nép csodálta a tanítását. Amikor beesteledett, Jézus a tanítványaival együtt kiment a városból. Reggel ismét elmentek a fügefa mellett, és látták, hogy az gyökerestől kiszáradt. Péter felismerte a fát, és ezt mondta: „Mester! Ez az a fügefa, amelyet megátkoztál — nézd, hogy kiszáradt!” Jézus így válaszolt: „Legyen bennetek Isten hite! Igazán mondom nektek: Ha valaki azt mondja ennek a hegynek: »Menj, és zuhanj a tengerbe!«, és nem kételkedik, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik — akkor úgy is lesz. Ezért mondom nektek: amikor imádságban kértek valamit, higgyétek, hogy az már a tiétek, és akkor valóban meg is fogjátok kapni! Amikor megálltok imádkozni, és eszetekbe jut, hogy valaki ellen panaszotok van, bocsássatok meg neki, hogy Mennyei Atyátok is megbocsássa bűneiteket!” Ismét Jeruzsálembe mentek. Amikor Jézus a Templom területén járt, odajöttek hozzá a főpapok, a törvénytanítók és a nép vezetői, és kérdőre vonták: „Milyen felhatalmazással teszed ezeket? Ki adott neked erre felhatalmazást?” Jézus így felelt: „Én is kérdezek tőletek valamit. Ha válaszoltok, akkor megmondom, hogy milyen felhatalmazással teszem mindezt. Az, hogy János bemerítette az embereket, Istentől volt, vagy emberektől? Válaszoljatok nekem erre!” Azok meg így tanakodtak egymás között: „Ha azt feleljük, hogy Istentől volt, azt mondhatja rá: »Akkor miért nem hittetek neki?« De azt mégsem mondhatjuk, hogy csak emberektől volt…”. A vezetők ugyanis féltek a néptől, mert Bemerítő Jánost mindenki prófétának tartotta. Ezért így válaszoltak Jézusnak: „Nem tudjuk.” „Akkor én sem mondom meg nektek, milyen felhatalmazással teszem ezeket” — felelt nekik Jézus.
Márk 11:11-33 Hungarian Bible by Lajos Csia (CSIA)
Aztán bement Jeruzsálembe a szent helyre. Ott mindent megtekintett, majd késő lévén, a tizenkettővel kiment Betániába. Másnap, mikor Betániából távoztak, megéhezett. Már messziről meglátott egy dús levélzetű fügefát s odament, hogy talán talál rajta valamit. De mikor hozzáért, semmit sem talált rajta, csak levelet. Mert még nem volt itt a fügék ideje! Ekkor megszólalt s így szólt a fához: „Senki rólad többé gyümölcsöt ne egyék az örökkorig soha.” A tanítványai hallották. Jeruzsálembe érkeztek. Bementek a szenthelyre s Jézus hozzáfogott, hogy kiűzze a szenthelyről azokat, akik ott árusítottak és vásároltak. A pénzváltók asztalait, a galambárusok székeit felforgatta és nem engedte, hogy bárki is bármilyen eszközt átvigyen a szenthelyen. Majd tanította őket.” Nincs-e megírva, hogy az én házamat az összes nemzetek imádság házának fogják nevezni? Ti azonban rablók barlangjává tettétek.” Meghallották azt a főpapok és írástudók és keresték, milyen módon veszíthetnék őt el. Féltek ugyanis tőle, mert az egész tömeget megdöbbentette tanítása. Mikor aztán este lett, kimentek a városból. Mikor kora reggel arra mentek, észrevették, hogy a fügefa gyökerestől kiszáradt. Péter, aki visszaemlékezett, megjegyezte: „Rabbi, nézd csak, a fügefa, melyet megátkoztál, kiszáradt.” Jézus erre így szólt hozzájuk: „Legyen hitetek Istenben! Bizony azt mondom nektek, hogyha valaki azt mondaná ennek a hegynek: Emelkedj fel és hullj a tengerbe, ha nem kételkedne szívében, hanem hinné, hogy amit mond, megtörténik, akkor meg is lenne neki. Ezért azt mondom nektek: Akármiért imádkoztok is, higgyétek, hogy már megkaptátok, amit kértek és meg lesz nektek! De ha valamikor imádkozva álltok, bocsássátok meg, ha valaki ellen valamit tartogattok, hogy a ti mennyben lakó Atyátok is megbocsássa a ti botlásaitokat. Ha pedig ti nem bocsáttok meg, mennyei Atyátok sem bocsátja meg vétkeiteket.” Ismét Jeruzsálembe mentek. Mikor a szenthelyen járt, hozzámentek a főpapok, írástudók és vének és megkérdezték tőle: „Milyen felhatalmazással teszed ezeket? Ki adta neked a felhatalmazást, hogy ezeket tehesd?” Jézus ezt felelte nekik: „Kérdezek tőletek egy dolgot, feleljetek nekem, akkor majd én is megmondom nektek, miféle felhatalmazással cselekszem ezeket. János bemerítése a mennyből való volt-e, vagy emberektől? Feleljetek nekem.” Ekkor magukban számítgatták a dolgot: „Ha azt mondjuk – szóltak – a mennyből való, azt fogja mondani: Miért nem hittetek akkor neki? Ha pedig azt mondjuk, hogy az emberektől,” féltek a néptől, mert mind azt tartották Jánosról, hogy valóban próféta. Azt felelték hát Jézusnak: „Nem tudjuk.” Jézus is ezt mondta hát nekik: „Én sem mondom meg nektek, milyen felhatalmazás alapján cselekszem ezeket.”
Márk 11:11-33 Karoli Bible 1908 (HUNK)
És beméne Jézus Jeruzsálembe, és a templomba; és mindent körülnézvén, mivelhogy az idő már késő vala, kiméne Bethániába a tizenkettővel. És másnap, mikor Bethániából kimentek vala, megéhezék. És meglátván messziről egy fügefát, a mely leveles vala, odaméne, ha talán találna valamit rajta: de odaérvén ahhoz, levélnél egyebet semmit sem talála; mert nem vala fügeérésnek ideje. Akkor felelvén Jézus, monda a fügefának: Soha örökké ne egyék rólad gyümölcsöt senki. És hallák az ő tanítványai. És Jeruzsálembe érkezének. És Jézus bemenvén a templomba, kezdé kiűzni azokat, a kik a templomban árulnak és vásárolnak vala; a pénzváltók asztalait, és a galambárúsok székeit pedig felforgatá; És nem engedi vala, hogy valaki edényt vigyen a templomon keresztül. És tanít vala, mondván nékik: Nincsen-é megírva: Az én házam imádság házának neveztetik minden nép között? Ti pedig rablók barlangjává tettétek azt. És meghallák az írástudók és a főpapok, és tanakodnak vala, hogy mi módon veszíthetnék el őt. Mert félnek vala tőle, mivelhogy az egész sokaság álmélkodik vala az ő tanításán. És mikor beestveledék, kiméne a városból. Reggel pedig, a mikor mellette menének el, látják vala, hogy a fügefa gyökerestől kiszáradott. És Péter visszaemlékezvén, monda néki: Mester nézd, a fügefa, a melyet megátkoztál, kiszáradott. És Jézus felelvén, monda nékik: Legyen hitetek Istenben. Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál a tengerbe! és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy a mit mond, megtörténik, meg lesz néki, a mit mondott. Azért mondom néktek: A mit könyörgéstekben kértek, higyjétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek. És mikor imádkozva megállotok, bocsássátok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van; hogy a ti mennyei Atyátok is megbocsássa néktek a ti vétkeiteket. Ha pedig ti meg nem bocsátotok, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket. És ismét Jeruzsálembe menének. Mikor pedig ő a templomban körüljára, hozzámennek vala a főpapok és az írástudók és a vének. És mondának néki: Micsoda hatalommal cselekszed ezeket? és ki adta néked a hatalmat, hogy ezeket cselekedd? Jézus pedig felelvén, monda nékik: Én is kérdek egy dolgot tőletek, és feleljetek meg nékem, akkor megmondom néktek, hogy miféle hatalomnál fogva cselekszem ezeket: A János keresztsége mennyből vala-é, vagy emberektől? feleljetek nékem. Azok pedig tanakodnak vala maguk között, mondván: Ha azt mondjuk: Mennyből, azt fogja mondani: Miért nem hittetek tehát néki? Ha pedig azt mondjuk: Emberektől, – félnek vala a néptől. Mert mindenki azt tartja vala Jánosról, hogy valóban próféta vala. Felelvén tehát, mondának Jézusnak: Nem tudjuk. Jézus is felelvén, monda nékik: Én sem mondom meg néktek, miféle hatalomnál fogva cselekszem ezeket.
Márk 11:11-33 Magyar Bibliatársulat új fordítású Bibliája (HUNB)
Jézus ekkor bement Jeruzsálemben a templomba; mikor pedig már mindent megnézett, és mivel már későre járt az idő, kiment Betániába a tizenkettővel. Másnap pedig, amikor Betániából elindultak, megéhezett, és messziről meglátva egy zöldellő fügefát, odament, hátha talál rajta valamit. De amikor odaért, semmit sem talált rajta, csak levelet, mert nem volt fügeérés ideje. Jézus megszólalt, és ezt mondta a fának: „Senki ne egyék rólad gyümölcsöt, soha többé.” A tanítványai is hallották ezt. Azután Jeruzsálembe értek. Bemenve a templomba, Jézus kezdte kiűzni azokat, akik árusítottak és vásároltak a templomban, felborította a pénzváltók asztalait, a galambárusok székeit, és nem engedte, hogy valaki edényt vigyen át a templomon. Azután így tanította őket: „Nincs-e megírva: Az én házam imádság háza lesz minden nép számára? Ti pedig rablók barlangjává tettétek.” Meghallották ezt a főpapok és az írástudók, és keresték a módját, hogyan veszítsék el. Féltek ugyanis tőle, mert tanítása magával ragadta az egész sokaságot. Amikor azután este lett, kimentek a városon kívülre. Korán reggel, amikor elmentek a fügefa mellett, észrevették, hogy az gyökerestől kiszáradt. Péter visszaemlékezve így szólt hozzá: „Mester, nézd: a fügefa, amelyet megátkoztál, kiszáradt.” Jézus így válaszolt nekik: „Higgyetek Istenben! Bizony, mondom néktek, hogy aki azt mondja ennek a hegynek: Emelkedjél fel, és vesd magadat tengerbe! – és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik –, annak meg is adatik az. Ezért mondom nektek: higgyétek, hogy mindazt, amiért imádkoztok, és amit kértek, megkapjátok, és meg is adatik nektek. És amikor megálltok imádkozni, bocsássátok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket. (Ha pedig ti nem bocsátotok meg, mennyei Atyátok sem bocsátja meg vétkeiteket.)” Ismét bementek Jeruzsálembe. És miközben Jézus körüljárt a templomban, odamentek a főpapok, az írástudók és a vének, és így szóltak hozzá: „Milyen hatalommal cselekszed ezeket, és ki adta neked a hatalmat arra, hogy ilyeneket tegyél?” Jézus így válaszolt nekik: „Én is kérdezek tőletek valamit, feleljetek rá, és megmondom nektek, milyen hatalommal cselekszem ezeket. Vajon a János keresztsége mennyből való volt-e vagy emberektől? Erre válaszoljatok nekem.” Azok pedig így tanakodtak maguk között: „Ha azt mondjuk: a mennyből, azt fogja mondani: Akkor miért nem hittetek neki? Vagy talán mondjuk azt: emberektől?” De féltek a sokaságtól, mert Jánosról mindenki azt tartotta, hogy valóban próféta volt. Ezért így feleltek Jézusnak: „Nem tudjuk.” Jézus erre így szólt hozzájuk: „Én sem mondom meg nektek, milyen hatalommal cselekszem ezeket.”
Márk 11:11-33 Revised Hungarian Bible (RÚF)
Jézus bement Jeruzsálemben a templomba; mikor pedig már mindent megnézett, és mivel már későre járt az idő, kiment Betániába a tizenkettővel. Másnap pedig, amikor Betániából elindultak, megéhezett, és messziről meglátva egy zöldellő fügefát, odament, hátha talál rajta valamit. De amikor odaért, semmit sem talált rajta, csak levelet, mert nem volt fügeérés ideje. Megszólalt, és ezt mondta a fának: Senki ne egyen rólad gyümölcsöt soha többé! A tanítványai is hallották ezt. Azután Jeruzsálembe értek. Bement a templomba, és kezdte kiűzni azokat, akik a templomban adtak és vettek, felborította a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit, és nem engedte, hogy bármit is átvigyenek a templomon. Azután így tanította őket: Nincs-e megírva: „Az én házam imádság háza lesz minden nép számára”? Ti pedig rablók barlangjává tettétek. Meghallották ezt a főpapok és az írástudók, és keresték a módját, hogyan veszítsék el. Féltek ugyanis tőle, mert az egész sokaság álmélkodott a tanításán. És amikor beesteledett, Jézus és a tanítványai kimentek a városból. Korán reggel, amikor elmentek a fügefa mellett, észrevették, hogy az gyökerestől kiszáradt. Péter visszaemlékezve így szólt hozzá: Mester, nézd, a fügefa, amelyet megátkoztál, kiszáradt. Jézus így válaszolt nekik: Higgyetek Istenben! Bizony mondom nektek, hogy aki azt mondja ennek a hegynek: Emelkedjél fel, és vesd magad a tengerbe! – és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, az megtörténik, annak megadatik az. Ezért mondom nektek: higgyétek, hogy mindazt, amit imádságotokban kértek, megkapjátok, és megadatik nektek. És amikor imádkoztok, bocsássatok meg annak, aki ellen valami panaszotok van, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa nektek vétkeiteket. Ha pedig ti nem bocsátotok meg, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a vétkeiteket. Ismét bementek Jeruzsálembe. És amikor Jézus a templomban volt, odamentek a főpapok, az írástudók és a vének, és így szóltak hozzá: Milyen hatalommal cselekszed ezeket, és ki adta neked ezt a hatalmat, hogy ilyeneket tegyél? Jézus pedig így válaszolt nekik: Kérdezek tőletek valamit, feleljetek rá, és akkor megmondom nektek, milyen hatalommal cselekszem ezeket. Vajon János keresztsége mennyből való volt-e vagy emberektől? Válaszoljatok nekem! Azok pedig így tanakodtak egymás között: Ha azt mondjuk, a mennyből, azt fogja mondani, akkor miért nem hittetek neki? Vagy talán mondjuk azt: emberektől? De féltek a sokaságtól, mert Jánosról mindenki úgy gondolta, hogy valóban próféta volt. Ezért így feleltek Jézusnak: Nem tudjuk. Jézus pedig ezt mondta nekik: Én sem mondom meg nektek, milyen hatalommal cselekszem ezeket.