YouVersion Adatvédelmi irányelvek

Utoljára módosítva: 2020. április 2.

Amint azt az alábbi irányelvben is jelezzük, az Adatvédelmi irányelvek és a Felhasználási feltételek angol nyelvű változata irányadó a YouVersion szolgálattal létrejött kapcsolatodban. Míg az angol változat az irányadó, az irányelvek megértéséhez használhatsz olyan automatikus fordítóeszközökett is, mint például a Google Fordító. Minden egyéb, a fordítást érintő frissítésekről ezen az oldalon tájékoztatunk.


Fontos: Kérünk, ezt olvasd el először!

Mindennapjaink állandó tényezői a család, a munka, társadalmi elkötelezettségeinkk és sok minden más. Legtöbbünk okostelefonokra és más digitális eszközökre támaszkodik a mindennapi feladatok ellátásában és a kapcsolattartásban.

2006-ban, a Life.Church egy dinamikus, aktív közösség lévén elkezdte kutatni, miként tudná a folyamatosan fejlődő technológiák előnyeinek kihasználásával segíteni az embereket abban, hogy olyan új módokon ismerjék meg a Bibliát, amelyek révén életük gyökeresen megváltozik. Ennek eredményeként hoztuk létre a YouVersion Biblia alkalmazást, amely az Apple áruház első 200 ingyenes alkalmazásának egyike volt, amikor elindult 2008-ban.

Amint egyre több ember használta a YouVersion alkalmazást, felismertük, mennyire sokat jelent az embereknek az, hogy hitük alapjait egy olyan közösségben kutathatják, amelynek közös célja az Istennel való kapcsolatukban történő növekedés - egy megbízható, biztonságos környezetben.

A YouVersion sokkal több egy elektronikus olvasónál, amely lehetővé teszi a Biblia olvasását a telefonodon is. Minden általunk kínált terméket és szolgáltatást gondosan és tudatosan tervezünk és kivitelezünk, nagy figyelmet fordítva arra, hogy minden egyes termékünk segítséget nyújtson neked abban, hogy védett, biztonságos helyen mélyíthesd az Istennel ápolt kapcsolatodat, kaphass válaszokat a hitedre vonatkozó kérdéseidre, s mindezt az általad kiválasztott megbízható barátok közösségében tehesd. Tehát, te döntöd el, mit használsz, és azt is, hogy mit osztasz meg és kivel. Adataid saját tulajdonodat képezik, s ezeket a YouVersion nem adja el, és nem osztja meg másokkal a te hozzájárulásod nélkül.

Emellett, a YouVersion által felkínált minden szolgáltatás teljesen ingyenes, hirdetés és reklám mentes - mind egyéni felhasználók, mind pedig Bibliafordításokat és/vagy egyéb tartalmat biztosító partnereink számára. Hogyan lehetséges ez? A Life.Church a YouVersion szolgálatot - digitális küldetéseként - nagy részben a Life.Church általános költségvetéséből, valamint a YouVersion küldetésében részt venni szándékozó egyéni felhasználók hozzájárulásaiból támogatja. Ezen támogatások teszik lehetővé azt, hogy a modern technológia eszközeinek segítségével a Bibliát egyre ismertebbé tegyük és életek változzanak meg.

Kérünk, figyelmesen olvasd végig az alábbi adatvédelmi irányelveket, ugyanis itt találsz információt arról, miként gyűjtjük be, dolgozzuk fel, használjuk, illetve adjuk tovább személyes adataidat.

Tartalom

Rövid áttekintés

A YouVersion szolgáltatás használatával elfogadod adatvédelmi irányelveinket, valamint hozzájárulásodat adod adataid az Egyesült Államok területére történő továbbításához és ott történő feldolgozásához. A YouVersion szolgáltatásainak használatát ezen felül Felhasználási feltételeink is szabályozzák. Kérünk, ezeket is figyelmesen olvasd végig!

Az alábbiakban a YouVersion-márka minden egyes szolgáltatására és termékére vonatkozó adatvédelmi irányelveink összegzését olvashatod:

A következőképpen használjuk adataidat annak érdekében, hogy YouVersion-élményed minél személyre szabottabb legyen.

Adatvédelmi irányelveink tartalmazzák az információt arra nézve, milyen adatokat gyűjtünk be tőled a YouVersion szolgáltatás használata során, illetve azt is, miként kerülnek ezen adatok feldolgozásra, hogy a későbbiekben hatékonyabbá tegyék YouVersion-élményedet. A YouVersion-fiókod létesítésekor megadott, valamint szolgáltatásaink és weboldalaink használata során általunk begyűjtött minden információ arra szolgál, hogy ezek segítségével a későbbiekben személyre szabottabb élményt nyújthassunk neked.

Személyes adataid védelme.

Fontos vagy nekünk, ezért mind az általad megadott, mind pedig a YouVersion által begyűjtött személyes adataidat a legnagyobb biztonsággal kezeljük. Ennek részleteiről az alábbiakbanolvashatsz. Személyed azonosítására alkalmas adataidat nem adjuk át harmadik fél részére, sem hirdetőknek, sem hirdetési szolgáltatóknak.

Ez a te élményed.

Te magad dönthetsz arról, miként férhet hozzá, gyűjtheti be, oszthatja meg és tárolhatja személyes adataidat a Life.Church, mint a YouVersion tulajdonosa. Ennek részleteiről itt olvashatsz. Te magad határozod meg, miként használhatjuk, illetve dolgozhatjuk fel adataidat, amikor első alkalommal regisztrálsz a YouVersion szolgáltatásra, valamint a későbbiekben, amikor a YouVersion különböző funkcióit használod. Emellett, természetesen, a YouVersion-fiókod beállítások menüpontjában bármikor változtathatsz ezeken, itt: Beállítások.

Szívesen fogadjuk észrevételeidet és kérdéseidet.

Szívesen fogadjuk észrevételeidet és kérdéseidet adatvédelmi irányelveinkkel, illetve adatvédelmi gyakorlatunkkal kapcsolatban. Amennyiben észrevételt vagy kérdést küldenél, azt az alábbí elérhetőségünkre címezd: help@YouVersion.com.

Amennyiben a YouVersion szolgáltatás adatvédelmi irányelveit nem angol nyelven - jelen esetben magyar nyelven - olvasod, felhívjuk figyelmedet arra, hogy az eredeti angol szöveg magyar fordítása kényelmedet szándékozik kiszolgálni, és minden esetben az eredeti angol nyelvű dokumentum mérvadó. Amennyiben bárminemű ellentmondás találtatik az angol nyelvű adatvédelmi irányelvek és annak fordítása között, minden esetben az angol nyelvű eredeti verzió a mérvadó.


Definíciók

Jelen dokumentum könnyebb megértése érdekében rövidítéseket használunk. Például, a „YouVersion” kifejezés minden esetben a következőt takarja:

YouVersion products are owned and operated by Life.Church Operations, LLC, which we’ll refer to as “Life.Church,” “us,” or “we” throughout this policy. We allow use of YouVersion by unregistered users, which we’ll call “Visitors,” as well as registered users, or “Members.” When we refer to both in this policy, we’ll use the term “Users” or “you.”


Information We Collect and How We Collect It

The information we collect depends on the services and functionality you request. You may decline to submit personal information to us; however, that may prohibit us from having the ability to provide you with certain YouVersion services or functionality. The personal information we collect and the purpose for which we use that information is described below.

Personal Information You Provide to Us.

You do not need to sign up for a Membership account to use YouVersion. However, Membership allows us to tailor YouVersion to be a more personalized experience. To create a YouVersion Membership account, we require that you provide a first name, last name, and a valid email address. We will use this information to associate you with your specific YouVersion Member account. After you have created a YouVersion Member account, you may also choose to provide your gender, age, website, description of your location, a brief biography, a profile picture, and other information you choose to provide. All of these, if provided, will also be associated with your account.

Beyond the personal information collected to create a Member account, you have choices about what additional information you provide to us. We collect personal data from you when you provide, post, or upload it to YouVersion. You do not have to provide this information; however, if you do not, it may limit our ability to personalize YouVersion and your ability to use YouVersion to its fullest extent. Specific YouVersion functionality for which you may provide and we may process your information is discussed below.

Felhasználói közreműködésed.

A YouVersion lehetővé teszi felhasználóinak bizonyos tartalmak közzétételét, megosztását és lejátszását. Ezen tartalmak megjelenhetnek a YouVersion nyilvános felületein, weboldalakon, és olyan közösségi média felületeken, amelyeket YouVersion fiókoddal érsz el, illetve eljuthatnak olyan YouVersion felhasználókhoz és harmadik személyekhez, akikkel kapcsolatba lépsz itt, vagy egyéb platformokon és szolgáltatásokban. Ilyen esetek, például, amikor hozzászólsz egy barátod tevékenységéhez, vagy te magad készítesz egy igeképet és közzéteszed azt. A YouVersion lehetővé teszi azt is, hogy saját, privát tartalmakat tárolj fiókodban, mint például igeversekhez fűzött jegyzeteket, kiemeléseket vagy könyvjelzőket, melyek egy részét akár meg is oszthatod másokkal. Ezen tartalmakat, - akár saját, akár nyilvános tartalomról van szó - nevezzük „felhasználói közreműködésnek”.

Your User Contributions are processed by us to facilitate your ability to use, store, and distribute the User Contribution as you choose. We will associate your User Contributions with your account as long as you opt not to delete them. Please keep in mind that if you disclose personal information in a public manner, whether through collaborative postings, social media, message boards, or other public online forums, this information may be collected and used by others.

User Contributions are posted and transmitted at your own risk

. We cannot control the actions of other users or third parties with whom you choose to share your User Contributions. Therefore, we cannot and do not guarantee that your shared User Contributions will not be viewed by or used in an unauthorized manner, nor do we accept any liability associated with your User Contributions.

Donations and Giving.

If you choose to provide a voluntary donation through YouVersion or a third-party website linked to YouVersion, then and only then will you be prompted and required to provide credit card, bank account, and other payment information necessary to process the transaction. We will collect the designation for your donation, if you provide one, as well as personal information such as your name, address, phone number, and/or email address to ensure that your donation is used for the purpose you request and to provide you with an “Annual Giving Statement” that itemizes your donation(s) for tax purposes or your personal use. We will not store or otherwise process financial information provided to us online for the purposes of making a donation. As of the date of this Policy, we use Stripe or PayPal to process your online donation payments. For information on how these third parties process your information, please refer to their privacy policies, which may be found here: https://stripe.com/privacy; https://www.paypal.com/us/webapps/mpp/ua/privacy-full.

Communications from You to Us.

We collect information about you when you send, receive, or engage with messages from us, including when you submit personal information or requests by emailing help@youversion.com or through the website help.youversion.com. We retain those communications to process your inquiries, respond to your requests, and improve YouVersion and our services.


Automatic Data Collection Technologies

By agreeing to our Privacy Policy, you agree to the use of cookies and similar technologies (for example, web beacons, pixels, tags, and device identifiers which we collectively refer to as “cookies”) as described in this policy. If you use YouVersion without changing your browser or device settings to disable cookies, we'll assume that you consent to receive all cookies provided through YouVersion.

Cookies and Other Similar Technologies.

Alkalmazásunk sütik használatával ismer fel téged és/vagy eszközödet, minden egyes YouVersion szolgáltatás felületén. A sütik teszik lehetővé azt, hogy a lehető legjobb YouVersion élményben részesülj, hiszen ezek segítségével „ismerünk fel” téged, illetve a sütik tárolják nekünk felhasználói szokásaidat és segítenek abban, hogy biztonságos és egyre inkább személyre szabott felhasználói élményt nyújthassunk neked. A sütik biztosítják azt is, hogy adataid csakis a te sajád felhasználói fiókod használata esetén kerüljenek feldolgozásra. Fontos információ: A YouVersion szolgáltatások egyike

SEM

használ sütiket vay egyéb technológiákat érdeklődési körödet megcélzó reklámok terjesztéséhez.

We use cookies to collect details of your use of YouVersion (including traffic data, IP location data, logs, browser type, browser language, the functionality requested, and the timing of your requests), and other communication data and the resources that you access, use, and create on or through YouVersion. We use this information to provide a tailored YouVersion experience for you and to communicate with you more effectively. The information is also collected to determine the aggregate number of unique devices using YouVersion and/or parts of YouVersion, track total usage, analyze usage data, and improve YouVersion functionality for all Members and Visitors. We may combine this information to provide you with a better experience and to improve the quality of our service. Generally, we maintain the data we collect from cookies for 21 days but may save it for a longer period where necessary such as when required by law or for technical reasons.

Although most internet browsers accept cookies by default, you can control these types of technology through your browser settings and similar tools and agree to refuse cookies altogether. You may refuse to accept cookies by activating the appropriate setting on your browser or device, but if you do so, you may be unable to access certain parts of YouVersion, you will prohibit us from delivering the full capability of YouVersion, and you may prevent the use of certain features and services that require these technologies.

Life.Church cannot regulate other sites, content, or applications linked or provided from within YouVersion or our various other websites and services that are provided by third parties, including your device manufacturer, and your mobile service provider. These third parties may place their own cookies or other files on your computer, collect data, or solicit personal information from you. The information they collect may be associated with your personal information or they may collect information, including personal information, about your online activities over time and across different websites, apps, and other online services. These third parties may use this information to provide you with interest-based (behavioral) targeted content. We do not control these third parties' tracking technologies or how they may be used. If you have any questions about targeted content, you should contact the responsible provider directly.

Attribution Providers.

We advertise YouVersion on third party sites such as Facebook and Google and use third-party software development kits (“SDKs”) to attribute a download of YouVersion to the advertisement placed on the third-party site. We may provide these third parties with aggregate, de-identified information concerning ads placed on their sites and YouVersion downloads that result from those ads. We do not sell your personal information to any third parties nor allow our SDK service providers to sell your personal information to third parties or use your personal information to solicit the sale of third-party goods or services.

Készülék azonosító, helyszín és hálózati hozzáférés.

When you access or leave YouVersion websites, we receive the URL of both the site you came from and the one you go to next. We also get information about your proxy server, operating system, web browser and add-ons, device identifier and features, and/or your ISP or mobile carrier when you use YouVersion. We also receive data from your devices and networks, including your IP address.

We use the IP addresses we collect from our users to process them with public latitude and longitude information related to your Internet Service Provider or mobile service provider in order to determine and, in some instances, depict in an aggregate and de-identified manner the approximate geographic region for each instance of YouVersion use. This latitude and longitude information is stored by us for approximately seven days for troubleshooting and diagnostic purposes, but is never associated with any information about you or that would identify you personally.

If you use YouVersion from a mobile device and if you desire to use the Events feature, you will be prompted to grant permission for YouVersion to access and receive information from that device related to your GPS location in order to find Events near you, as outlined below. We do not share any of your personally identifiable information along with your device identification or location without your explicit permission. You do not have to provide this information; however, if you do not, it may limit your ability to use Events to its fullest extent.

We also collect and use the wireless (or “WiFi”) permissions of your mobile device to determine if you are connected to a WiFi or cellular network. This information is used to provide an optimized user experience by providing higher resolution media to a user who is on a high-speed WiFi connection rather than a cellular network. WiFi permissions are also used for casting content with Chromecast and similar devices. This information is not stored or shared by YouVersion.


Hogyan használjuk az információidat

We use data that we collect about you and that you provide to us as well as the inferences we make from that information as follows:

  • To provide, support, and personalize YouVersion and the YouVersion functionality you request;
  • To create, maintain, customize, and secure your YouVersion account, if any;
  • To process your requests and respond to your inquiries;
  • To provide information on other YouVersion products or services;
  • To maintain the safety, security, and integrity of YouVersion and the infrastructure that facilitates use of YouVersion;
  • For internal development of YouVersion and our other products and services;
  • For internal analysis of use of YouVersion;
  • To fulfill any other purpose for which you provide it;
  • Az alkalmazandó törvények szerinti kötelezettségeink teljesítésének és jogaink érvényesítésének érdekében, ideértve jelenleg érvényben lévő Adatvédelmi irányelvek és Felhasználási feltételekszerinti jogainkat és kötelezettségeinket;
  • As described in this Privacy Policy;
  • In any other way we may describe when you provide the information; and
  • For any other purpose with your consent.

Membership.

We use the personal information you provide to create and maintain your Membership account. We also use this information to authorize and authenticate your access to your account. We store this information and information pertaining to your use of YouVersion in connection with your Membership account for so long as you are a Member. For example, your first and last name and email address will be stored and used by us in connection with your account name or auto-generated account ID to authenticate you as the correct user of your account. We will also store your User Contributions in association with your Member account to allow you to access, re-access, post, and otherwise utilize your User Contributions as you choose.

Friends.

YouVersion will allow you to communicate and connect with other YouVersion users to share Bible verses, User Contributions, and other content. It is your choice whether to communicate or connect with another Member and to share your information or User Contributions.

To facilitate your connections with other YouVersion Members, you will be given the choice of whether to share with us the contact information stored on your device. You do not have to share this information to use YouVersion or to connect with any particular Member. If you decide to share this information with us, it will only be used to try and associate your contacts with other YouVersion Members to create potential YouVersion connections and will only be stored by us for so long as you have a YouVersion Member account. When you grant access to your contacts on your device for the purpose of friend suggestions, notification of when a contact joins, or sending an invite to YouVersion, that information is stored on our servers in a hashed format for the purpose of offering you this functionality.

Events.

A YouVersion „események” funkciójának segítségével megtalálod a közeledben lévő azon gyülekezeteket vagy közösségeket, amelyek közzéteszik Istentiszteleteiket vagy egyéb eseményeiket ezen a felületen. Az „eseményekben” követheted a meghirdetett alkalmat a rendező által közzétett információkkal együtt, valamint készíthetsz te magad is jegyzeteket, amelyeket el is menthetsz saját részre. Az események funkcióban történő kereséshez engedélyezned kell az alkalmazás hozzáférését eszközöd GPS szolgáltatásához.

Az „Események” funkció legelső használatakor lehetőséged nyílik arra, hogy megoszd velünk készüléked GPS alapú helymeghatározását, és amennyiben úgy döntesz, hogy azt megosztod velünk, ezt az információt kizárólag a közeledben szerveződő események felkutatására használjuk. A GPS helymeghatározási adatait kb. hét napig tároljuk hibaelhárítási és diagnosztikai célokból, de ezek soha nem kerülnek be adatbázisunkba, s így nem kapcsolódnak egyetlen YouVersion-fiókhoz sem. Amint az Események funkció használatodnak egy adott munkamenete befejeződik, rendszerünk nem fogad tőled további GPS információkat, hacsak nem ismét belépsz az Események szolgáltatásba. Az Események funkció első használata után, amennyiben ekkor hozzájárultál a GPS alapú helymeghatározód megosztásához, rendszerünk automatikusan feltételezi azt, hogy minden újabb alkalommal engedélyezed ezt a hozzáférést. Amennyiben ezen változtatnál, eszközöd beállításain keresztül vagy a Biblia alkalmazás Események szolgáltatásában visszavonhatod ezt a hozzáférést.

If you choose not to share your GPS location, you may still use the Events feature, but you will need to search for an Event manually by name, organization, city, country, or other distinguishing search terms.

YouVersion tartalom.

We collect the manner in which you use YouVersion and its content, such as your Prayer requests, the Bible chapters and Bible Plans that you access, and the language in which you choose to utilize that content. We also collect and store the User Contributions you create, such as Bookmarks, Highlights, and Notes. We process this information to allow you to access and use content you create or wish to access through each YouVersion session.

You will have the choice of whether to download certain YouVersion content and User Contributions to your device. You will have the choice of whether to allow YouVersion access to your device’s storage to add and modify this downloaded content. Access to the storage of your device is only used by YouVersion for downloading this requested content to your device.

It is your choice whether to create, access, or store YouVersion information and content. If you do, we will store it in association with your Membership account. We may use information about your use of YouVersion and the inferences we make from that use to provide recommendations to you of other YouVersion or Life.Church content. For example, based upon a Bible Plan you complete, we may suggest additional Bible Plans to you. You may opt out of receiving these recommendations by email, as discussed below.

Communications from Us to You.

A YouVersion a kapcsolatot veled push értesítéseken, valamint emailes és alkalmazáson belüli üzeneteken keresztül tartja. Az emailes értesítésekről könnyedén leiratkozhatsz az emailben található leiratkozás hivatkozás segítségével. Értesítési beállításaidat egyébként bármikor személyre szabhatod a YouVersion Biblia alkalmazás Beállítások menüjében, vagy a <a>Beállítások weboldalon,.</a>

Ajánlások

We use the data we have about you and inferences we make from that data to recommend certain content and functionality as well as additional products and services offered through YouVersion. We may combine the information you provide us with information we collect through other Life.Church services and products and the inferences we make from the same for our internal development to improve the overall quality of all services and products provided by Life.Church. We may also make recommendations to you for other Life.Church services and products based on the information you provide and we infer. We may contact you through push notification, email, or in-app messages to discuss these recommendations, how to use YouVersion, and other YouVersion news messages.

Szavazások és felmérések

Polls and surveys are sometimes conducted by us through YouVersion. You are not obligated to respond to polls or surveys, and you have choices about the information you provide. Because the purpose of these polls and surveys may vary, we will provide details related to the disclosure and use of personal information in relation to any poll or survey prior to you providing any information.

We may use your personal information to investigate, respond to, and resolve legal, security, and technical issues and complaints concerning YouVersion and, as necessary, for security purposes or to investigate possible fraud, violations of law, violations of our Terms of Use or this Privacy Policy, or attempts to harm oneself or others. We may use your information to contact you about account security, legal, and other service-related issues. Please be aware that you cannot opt-out of receiving such messages from us.

Notice

We may use your personal information to provide notice regarding a security incident or data breach, by: (i) sending a message to the email address you provide (as applicable); (ii) posting to a publicly facing page of YouVersion or through an in-app message; (iii) through major statewide media; and/or (iv) telephonic means, including calls and/or text messages, even if sent via automated means including automated dialers. Standard text and data messaging rates may apply from your carrier. Notices sent by email will be effective when we send the email, notices we provide by posting will be effective upon posting and by in-app messaging when the message is made, and notices we provide through telephonic means will be effective when transmitted or dialed. You consent to receiving electronic communications from Life.Church relating to YouVersion and your use and access of the services provided through YouVersion. It is your responsibility to keep your email address and any other contact information you provide to us current so that we may provide these communications to you.

Analytics and Performance.

We internally analyze the personal data available to us and the use of YouVersion content, as well as the inferences we make from that data, to observe social, economic, and geographic trends as they pertain to YouVersion content. In some cases, we work with trusted third parties to perform this research, under controls that are designed to protect your privacy, as discussed below. We may disclose use of YouVersion content in an aggregated manner with de-identified and anonymized information that does not disclose any particular user or that user’s personally-identifying information. For example, we may use your data to generate statistics about overall usage of YouVersion worldwide or in specific geographic regions.

We also use de-identified and aggregate user data to market YouVersion, including communications that promote YouVersion Membership and network growth, such as celebrating the total number of YouVersion installs. When you see stats we share publicly such as global YouVersion engagement, we make sure to analyze and publish the data in an aggregated form, protecting your privacy and keeping your identity and personal information confidential. We use data, including user provided personal information, aggregations of user data, data collected through the use of YouVersion, public feedback, and information inferred from this data to conduct internal research and development in order to provide a better overall YouVersion experience, measure the performance of YouVersion, and increase the use of YouVersion and its features. This is done by making changes to YouVersion that are generally available, as well as sending users messages through YouVersion suggesting YouVersion functionality and content.

Érzékeny adatok

By downloading and using YouVersion, we do not assume that you are of any particular religious denomination or are expressing to us any particular religious belief; we merely assume that you are interested in the content we provide. We do not require that users provide information about such beliefs to us or provide any other sensitive data such as race, ethnicity, philosophical beliefs, or physical or mental health to use YouVersion or create or maintain a YouVersion Member account. You will have the option with certain YouVersion functionality to create, store, and share thoughts and messages related to YouVersion content, including the option to record and share Prayers. It is your choice whether to provide sensitive information within the User Contributions you create, should it be an option to do so. If you choose to provide any sensitive information, we may use that information with other non-sensitive information you provide to create a more personalized YouVersion experience for you and to perform the services and actions you request through YouVersion, such as sharing or storing content. In any event, Life.Church will only process sensitive data you provide to us for Life.Church’s legitimate activities on your behalf and solely in accordance with the terms of this policy and any additional requests you make about the information. We will also maintain your information subject to appropriate safeguards discussed in this policy and otherwise provided by Life.Church. Should you have any questions, feel free to contact us at help@youversion.com.


Adataid közzététele

We do not sell or share your personal data with any third-party advertisers or ad networks for their advertising purposes. We may disclose your personal information to third parties in order to enable our ability to provide YouVersion, as discussed below.

Disclosure on Your Behalf.

We may disclose personal information that we collect or you provide as described in this Privacy Policy to fulfill our obligations under our Terms of Use, to accomplish the purpose for which you provide it, for any other purpose you request when you provide the information, or for any other purpose for which we have your consent.

Disclosure by You.

When you share information through YouVersion, that information is viewable by you and by anyone else you choose to share it with. If you give access to your YouVersion account to other applications and services, based on your approval, those services would then have access to your shared information. The use, collection, and protection of your data by such third-party services is subject to those third parties’ policies.

Internal Disclosure.

We will process your personal data internally within Life.Church to help combine the personal information covered across the different aspects of YouVersion and our other products and services to help provide services to you in a manner that is personalized and useful to you and others.

Szolgáltatók.

We may disclose personal information that we collect or you provide as described in this Privacy Policy to contractors, service providers, and other third parties we use solely to support YouVersion (such as cloud hosting, cookie providers, maintenance, analysis, audit, payment, fraud detection, communication, and development). For example, some of the platforms used to send emails and notifications provided through YouVersion are built and managed by third parties, so some of your information is sent securely to those services to provide such functionality. They will have access to your information only as reasonably necessary to perform these tasks on our behalf and are obligated not to disclose or use it for other purposes.

YouVersion tartalomszolgáltatók.

We utilize certain third parties to provide certain YouVersion content, such as Bible Plans. We do not share personal information of YouVersion users with these third parties. We do, however, provide these third parties with aggregate analytics concerning the use of their content by country using de-identified and anonymized data.

A YouVersion szolgálat számos nyelven tesz elérhetővé különféle Bibliafordításokat, melynek feltétele adott Biblia társulatokkal és kiadókkal való szerződés. Ezen szerződő feleinket „YouVersion Biblia Szolgáltatóknak” nevezzük. Az ilyen YouVersion Biblia Szolgáltatóktól kapott licensz szerződések az esetek többségében YouVersion felhasználóinknak korlátozottan engedélyezik Bibliafordítások letöltését offline használatra, és azt is csak abban az esetben, ha számukra is elérhetővé tesszük a letöltést igénylő felhasználó nevét, email címét és országát, további kapcsolattartás érdekében. Amennyiben ilyen szöveget szándékozol letölteni offline használatra, részünkről vállaljuk, hogy (i) adataidat kizárólag a YouVersion Biblia Szolgáltatónak adjuk át, és csakis a letöltésre vonatkozóan, (ii) adataidat bizalmasan kezeljük, és csakis abban az esetben adjuk át, ha a YouVersion Biblia Szolgáltató felelősséget vállal adataid bizalmas kezeléséért, (iii) minden alkalommal te magad is kapsz egy emlékeztető értesítést ezen feltételekről, melyet el kell fogadnod a szöveg letöltéséhez. Amennyiben ezt az értesítést elveted, a szöveg online változatához továbbra is hozzáférést biztosítunk neked. A fent említett adataidon kívül semmilyen egyéb információt nem osztunk meg rólad YouVersion Biblia Szolgáltató partnereinkkel. Az emlékeztető értesítés elfogadásával engedélyezed, hogy az említett adatokat átadjuk az adott Bibliafordítást rendelkezésünkre bocsátó YouVersion Biblia Szolgáltató partnerünknek, te pedig letöltheted a kért szöveget. Tehát, kapcsolat és kommunikáció csak a te személyed és az adott YouVersion Biblia Szolgáltató között létesül.

It is possible that we will need to disclose information about you when required by law, subpoena, or other legal process. We attempt to notify Users about legal demands for their personal data when appropriate in our judgment, unless prohibited by law or court order or when the request is an emergency. We may dispute such demands when we believe, in our discretion, that the requests are overbroad, vague, or lack proper authority, but we do not promise to challenge every demand. We may also disclose your information if we have a good faith belief that disclosure is reasonably necessary to (i) investigate, prevent, or take action regarding suspected or actual illegal activities or to assist government enforcement agencies; (ii) enforce our agreements with you; (iii) investigate and defend ourselves against any third-party claims or allegations; (iv) protect the security or integrity of YouVersion; or (v) exercise or protect the rights and safety of Life.Church, Users, our personnel, or others. We also reserve the right to confidentially disclose personal information we have about you in connection with a potential or actual merger or acquisition such as the sale of all or substantially all of our assets.


Deleting, Accessing, and Correcting Your Information

How to Make Your Requests.

For personal data that we have about you, you may request the following:

  • Deletion

    : You may ask us to erase or delete all or some of your personal data. Please note that doing so may limit your ability to use certain functionality of YouVersion. Please note that an email address is required to have a Member account to ensure we can properly authenticate potential users of that account.
  • Correction/Modification

    : You may edit some of your personal data through your account or ask us to change, update, or fix your data in certain cases, including if it is inaccurate.
  • Object to, or Limit or Restrict, Use of Data

    : You can ask us to stop using all or some of your personal data or to limit our use of it.
  • Right to Access and/or Take Your Data

    : You can ask us for a copy of or disclosure concerning your personal data you provided to us.

Certain laws may provide the right to make these and additional requests concerning your personal information. If you have provided us with personal information and wish to make such a request under a specific region’s law, please send your request to help@youversion.com and include the phrase “[Your State/Country] Privacy Request” in the subject line.

To make these or any other requests with respect to your personal information, you may send an email to help@youversion.com or mail your request to Life.Church, attn.: YouVersion Support, 4600 E. 2nd St., Edmond, Oklahoma 73034.

We ask that individuals making requests identify themselves with at least their name, address, and email address and identify the information requested to be accessed, corrected, or removed before we process any requests. We may decline to process requests if we cannot verify the requestor's identity, if we believe the request will jeopardize the privacy of others, if we believe the request would violate any law or legal requirement, if we believe the request would cause the information to be incorrect, or for a similar legitimate purpose.

We will not discriminate against you for exercising any of your rights under applicable law. We do not charge a fee to process or respond to your verifiable request unless it is excessive, repetitive, or manifestly unfounded. If we determine that the request warrants a fee, we will tell you why we made that decision and provide you with a cost estimate before completing your request.

Fiók törlése.

If you choose to close your account or ask that we modify or delete some or all of your personal information, we will retain your personal data if we have a legal right or obligation to maintain the information or to meet regulatory requirements, resolve disputes, maintain security, prevent fraud and abuse, enforce our rights, or fulfill any other requests from you (for example, to opt-out of further messages or for a copy of your data). Otherwise, if you request that we close your account, we will delete your account and all the information we have that is associated with your account, except for aggregated statistics based on de-identified information and inferences we make from the same. We will also retain our aggregate count of the number of total YouVersion applications downloaded, which would include the fact that you downloaded YouVersion, without maintaining personal information associated with that account.

We have no control of information you have shared with others through YouVersion after you close your account or asked to delete information or attempted to delete your account yourself. Your information and content you have shared may continue to be displayed in the services of others (for example, search engine results) until they refresh their cache.


Biztonság és védelem

We implement security safeguards designed to protect your data. These include using encryption for your data while it is being transmitted between your device or browser and our servers and while it is at rest. Data provided to us through YouVersion is also stored in an ISO 27017-certified infrastructure management system, meaning it has been audited and found in compliance with the requirements of the management system standards ISO 27017, an internationally recognized code of practice for information security controls for cloud services.

However, given the nature of communications and information technology, and that the use of the internet has inherent risks, although we regularly monitor for possible vulnerabilities and attacks, we cannot warrant or guarantee that information provided to us through YouVersion or stored in our systems or otherwise will be absolutely free from unauthorized intrusion by others, nor can we warrant or guarantee that such data may not be accessed, disclosed, altered, or destroyed by breach of any of our physical, technical, or managerial safeguards.


A 16 éven aluli gyermekek

We do not collect personal information from any person we actually know is under the age of 16 without the consent of the parent or legal guardian of that minor.

Kiskorú esetében szülő vagy gondviselő is engedélyezheti gyermekének a YouVersion-fiók létesítését, saját elsődleges profiljához rendelve, vagy saját másodlagos profilként a Biblia gyerekeknek alkalmazás platformon. Amennyiben engedélyezed kiskorú gyermekednek fiókod használatát - az említett két verzió bármelyikén keresztül -, ezt kizárólagos felelősségvállalás mellett teheted meg. Tehát, a kiskorú YouVersion használatának - az abban található infomációkat, valamint azok értelmezését és használatát beleértve - felügyelete teljes mértékben rád hárul.

Egy másodlagos profil létrehozása a saját felhasználói adataid révén fiókodba történő belépés után lehetséges. Ez a Biblia gyerekeknek alkalmazás profil is teljes mértékben a te saját felügyeleted alá tartozik. A Biblia gyerekeknek alkalmazásban soha nem kell a kiskorú gyermekről bárminemű információt a rendelkezésünkre bocsátanod. A Biblia gyerekeknek alkalmazásban létrehozott profilhoz csupán egy általad választott nevet kell megadnod a „Gyermek neve” címén, annak beazonosítása végett. Ez a név teljesen szabadon választható, és nem szükséges, hogy a gyermek valódi kereszt- vagy vezetékneve legyen.

Where you associate your minor child’s information with your account, we will assume you consent to our processing of that information in accordance with this policy and other privacy notices and terms we may provide to you from time to time. If you allow your minor child to use YouVersion, we ask that you discuss the risks of sharing personal information on the Internet with your children and require that they refrain from communicating with any third parties or share any personal information with YouVersion or YouVersion users. If you believe we might have any information from or about a child under 16, please contact us at help@youversion.com.


Adatfeldolgozás

We will only collect and process personal data about you where we have lawful bases. Lawful bases include consent (where you have given consent), contract, and other legitimate interests. Such legitimate interests include protection to you, us, other Members, and third parties; to comply with applicable law; to enable and administer our business; to manage corporate transactions; to generally understand and improve our internal processes and user relationships; and to enable us and other users of YouVersion to connect with you to exchange information, provided that the foregoing adequately protects your rights and freedoms.

Where we rely on your consent to process personal data, you may withdraw or decline your consent and where we rely on legitimate interests, you may object. If you have any questions about the lawful bases upon which we collect and use your personal data, please contact us at help@youversion.com.


Third Party Information Collection

Please keep in mind that YouVersion may contain links to other websites or apps. You are responsible for reviewing the privacy statements and policies of those other websites you choose to link to or from YouVersion, so that you can understand how those websites collect, use, and store your information. We are not responsible for the privacy statements, policies, or content of other websites or apps, including websites you link to or from YouVersion. Websites containing co-branding (referencing our name and a third party’s name) contain content delivered by the third party and not us.

If you choose to link YouVersion with other websites, applications, and services or profiles you have with third party applications, you will provide the personal data stored on those applications to Life.Church. For example, you may start a new YouVersion Membership account by linking your Facebook account to YouVersion, providing personal information you have opted to share through Facebook to Life.Church. You may revoke the link with such accounts and third-party applications by modifying your settings with those applications.


Egyesült Államokon kívüli felhasználók

YouVersion is based out of Oklahoma within the United States and your use of YouVersion and this Privacy Policy is governed by the laws of the United States and the State of Oklahoma. If you are using YouVersion from outside this state or country, please be aware that your information may be transferred to, stored, and processed in the United States where our servers are located and our central database is operated. We process data both inside and outside of the United States and rely on contractual commitments between us and companies transferring personal data that require the protection and security of such data. The data protection and other laws of the State of Oklahoma, the United States, and other countries might not be as comprehensive as those in your state or country. By using YouVersion, you consent to your information being transferred to our facilities and to the facilities of those third parties with whom we share it with, as described in this Privacy Policy.


Változások az Adatvédelmi Irányelvekben

We may update our Privacy Policy from time to time to reflect changes in our practices. Life.Church is consistently seeking new and improved ways to offer YouVersion and increase engagement. As we improve YouVersion, this may mean the collection of new data or new ways to use data. Because YouVersion is dynamic, and we continuously seek to offer new features, we may require changes in our collection or processing of information. If we collect materially different personal data or materially change how we use your data, we will update this Privacy Policy.

We will post any changes to our Privacy Policy on this page. If we make material changes to how we process our users’ personal information, we will provide a notice that the Privacy Policy has been updated. The date the Privacy Policy was last modified is identified at the beginning of the Policy. You are responsible for ensuring we have an up-to-date active and deliverable email address for you, and for periodically visiting this Privacy Policy to check for any changes.


Elérhetőség

To ask questions or comment about this Privacy Policy and our privacy practices, you may contact us at: Life.Church, Attn.: YouVersion Support, 4600 E. 2nd St., Edmond, Oklahoma 73034; or at help@youversion.com.