Soulcon Kihívás FérfiaknakMinta

Soulcon Kihívás Férfiaknak

5. NAP A(Z) 7-BÓL/-BŐL

A háború

Háború zajlik az életünkben, hogy a Lelket tápláljuk-e azáltal, hogy naponta felvesszük a keresztet, vagy hogy a testünket tápláljuk-e azzal a bizonyos villával. És ha úgy döntünk, hogy a keresztet vesszük fel, akkor az egy Jézussal teli életet eredményez amiben a testet megfeszítjük kívánságaival együtt. Keresztényekként az egyetlen dolog amiben erőt találhatunk az a Szentlélekkel teli élet, ami azt jelenti, hogy az Úr előtt alázatosnak és megtörtnek kell lennünk, tudva, hogy semmi jót nem tudunk magunktól tenni, és ezt fejezi ki Jézus keresztje. 

Tudjuk, hogy a kereszt ereje nélkül semmik vagyunk, és, hogy anélkül nincs semmink, de a kereszttel… Na most figyelj: A kereszttel megbocsátást kapunk, üdvösséget Jézus kiontott vére által, Jézus feltámadásának erejét kapjuk meg és a Szentlélekkel teli életet. De hihetetlen küzdelem zajlik értünk, hogy minden nap tudatában legyünk a kereszt erejének. Állandó harc zajlik, hogy ne vegyük fel a keresztet és, hogy inkább a testünk kínálta finomságokat válasszuk. És az életünket ez a mindennapos döntés határozza meg. 

“Ne tévelyegjetek: Istent nem lehet megcsúfolni. Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is: mert aki a maga testének vet, az a testből arat majd pusztulást; aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből fog aratni örök életet.” Gal 6: 7-8

Amikor a testünk villáját használjuk, akkor olyasmit táplálunk aminek nem is lenne szabad életben lennie, és ezért szép lassan megpróbáljuk elrejteni azt egy “maszkkal”. És ez az eltakart dolog szép lassan tönkreteszi az életünket, villányi falatonként. Sátán egyik legfőbb kívánsága, hogy érzéketlenek legyünk azokra a villányi falatokra, amellyel a testet tápláljuk, mert tudja, hogy ha ezt tesszük, akkor azzal a bűnöket tápláljuk és erősítjük az életünkben.  

És az ördög tudja, hogy amikor a bűnöket falatonként tápláljuk, akkor az egyre erősebb lesz, és tudja, hogy mi ennek a következménye egy férfi életében. Nem szabad elfelejtenünk, hogy Sátán agyafurtabb mint mi, és jobban ismeri a férfiúi természetet és a kísértéseinket mint mi. Jobban ismeri Isten feltétel nélküli szeretetét az emberiség iránt, mint ahogy mi valaha is megismerhetnénk, és teljes mértékben gyűlöli. Ez az a dolog amit nem akar az ördög, hogy bárki is megismerjen, és megpróbál megölni mindenkit aki erővel előresegíti Isten feltétel nélküli szeretetének az üzenetét. És nem úgy fog megölni, hogy ijesztő szörnyként éjszaka bejön a házunkba.

Naponta kicsi villányi falatokkal akar megölni. Fontos, hogy felismerjük ezt a stratégiai támadást és megállítsuk azáltal, hogy letesszük a villát és minden reggel felvesszük a keresztet.

Mit tehetsz ma azért, hogy a villát letedd és a keresztet vedd fel?

Nap 4Nap 6

A tervről

Soulcon Kihívás Férfiaknak

A Soulcon Kihívás arra lett tervezve, hogy segítsen a férfiaknak eljutni a kényelmes életstílusból a hősies életstílusba. Hogy segítsen olyan férfinak lenni, akik csatába vágynak és keresztülmennek a képzésen, hogy Isten felhasználhassa őket a lelkekért vívott csatában. Ez a kihívás a legjobbat hozza ki a férfiakból Jézus Krisztusért, az evangélium megosztásának céljával életük minden területében. Tudj meg többet a Soulcon Keresztény Férfiszolgálatról itt: https://soulcon-magyarorszag.webnode.hu/ és iratkozz fel a hathetes kihívásra.  

More

Szeretnénk köszönetet mondani Cody Bobay-nak a SOULCON minisztériumokkal együtt. További információ:
https://soulcon-magyarorszag.webnode.hu/