Félelem elleni vakcina - 3. részMinta

Félelem elleni vakcina - 3. rész

5. NAP A(Z) 5-BÓL/-BŐL

ISTEN TERVE AZ EGÉSZSÉGEDDEL

Az egészségünket gyakran magától értetődőnek vesszük - egészen addig, amíg valami meg nem támad minket. Sajnos sok ember szinte várja, hogy megbetegedjen, pedig ez soha nem Isten terve. Jézus Krisztus evangéliuma a Föld minden nemzete számára a „Nemzeti Egészség Program”, és a Biblia ennek a kézikönyve. Egyesek azt mondják, hogy testünk a földi életünk szolgája csupán. A Biblia első oldala viszont mást mond: „És látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó.” (1Mózes 1:31) Az utolsó oldal pedig azt írja, „És halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé.” (Jelenések 21:4) A dolgok igen jól kezdődtek, és jól is fognak végződni.

Az Úr terve életedre az idők kezdete óta az, hogy „mindenben olyan jó dolgod legyen, és olyan egészséges légy, amilyen jó dolga van a lelkednek.” (3János 1:2) Isten teremtett világában a betegség olyan, mint a konkoly a búza között. Ne kövesd el azt a hibát, hogy elhiszed, Isten ültette el a konkolyt. „Valamely ellenség cselekedte azt.” (Máté 13:28) Isten elküldte Jézust, Aki „... széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak, mert az Isten vala ővele.” (Apostolok Cselekedetei 10:38) Jézus gyógyító szolgálata a Teremtő tiltakozása volt a munkáját ért ördögi rombolás ellen. „A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson: én azért jöttem, hogy életük legyen, sőt bőségben éljenek." (János 10:10)

Isten eleve belealkotta a természetbe a gyógyítás képességét, melyet orvosi kutatások folyamatosan feltárnak, Isten azonban nemcsak természetes, de természetfölötti módon is gyógyít. A Szentírás tagadja, hogy a betegség Isten akarata lenne, és a gyógyulást mondja Isten akaratának. Az Ő gyógyító keze sokkal több embert megérint, mint azt sokan gondolják. Az egész világon a mai napon is sok természetfölötti gyógyulás történik, amelyek azt bizonyítják, hogy „Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz.” (Zsidók 13:8)

A Biblia nemcsak Isten „Igéjét” jelenti, de Isten „Szavát” is - vagyis Isten a szavát adja, hogy ígéreteit teljesíti, és bár Neki nem volt szüksége írásos szerződésre az emberiséggel, mégis, amikor a „Szavát” adta nekünk, ezeket az ígéreteket írásba foglaltatta. Érdekes módon, a Bibliánk mindkét része, az „ó” is és az „új” rész is „testamentum”, illetve „szövetség”, melyek jogi kifejezések, és arra a szerződésre utalnak, amelyet a királyok Királya, az univerzum fenntartója kötött az emberiséggel, vagyis teremtményeivel. Akár törvényesen köttetett, akár nem, amikor Isten a szavát adja, abban megbízhatsz, mert megszeghetetlen - Ő pontosan úgy érti, ahogy mondja, és pontosan úgy mondja, ahogy érti. Bármilyen állást is foglalsz a gyógyulás szövetségével kapcsolatban, az nem változtat semmit annak realitásán, mivel az egy bibliai ígéret és áldás népe számára.

Isten az Ő bölcsességében, szeretetében és kedvességében a teljes embert akarja gyógyítani - a megtört szíveket éppúgy, mint a megtört testeket. Bizakodj! Amikor Isten a szavát adja és ígéretet tesz, akkor abban nyugodtan megbízhatsz. Nincs mitől félned, mert Isten tervei a javadra válnak. „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek - így szól az Úr -: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek.” (Jeremiás 29:11)


Nap 4

A tervről

Félelem elleni vakcina - 3. rész

Az egész világ a koronavírusról beszél, és nagyon sok ember szívét megragadta a félelem. Elkészítettünk egy 60 napos bibliatanulmány-sorozatot, amelyet öt különálló részre osztottunk. Az alábbiakban a „Félelem elleni vakcina” 3. részét olvashatod, amelynek célja, hogy erősítse a hitedet ezekben a nehéz időkben, és hogy felfegyverezzen Isten Igéjével - nemcsak arra, hogy képes légy megbirkózni ezzel a kihívással, hanem arra is, hogy győztesen kerülj ki ebből a helyzetből.

More

Köszönetet szeretnénk köszönetet mondani a CfaN Christ For All Nations számára e terv megvalósításáért. További információkért kérjük keresse fel: https://www.cfan.hu