Félelem elleni vakcina 5. RészMinta

Félelem elleni vakcina 5. Rész

3. NAP A(Z) 5-BÓL/-BŐL

 
ISTEN ÍGÉRETEI MEGBÍZHATÓK

„Egyetlen szó sem veszett el azokból az ígéretekből, amelyeket az Úr Izrael házának tett. Mind beteljesedett.” (Józsué 21:45)

A hit mindenkinek személyes ügye. Még ha bizonyították is emberek saját hűségüket, a jövőre nézve mégis csak személyes szinten szavazunk bizalmat. Azért bízunk meg bizonyos emberekben, mert személyesen ismerjük őket. Ha felmerülne bennünk a gyanú, hogy idővel megváltoznak, akkor nem bíznánk meg bennük. A Bibliában olvasunk Isten személyéről, és lehetséges, hogy az életünkben a mai napig megbízhatónak bizonyult, mégis, a jövőre nézve továbbra is bizalmat kell szavaznunk Neki.

Nincsen szükségünk hitre ahhoz, hogy elhiggyük, kettő meg kettő az négy, de az élet egy fokkal komplikáltabb matematikai alapműveleteknél. A körülmények úgy változnak, mint az időjárás. Rengeteg körülmény számtalan lehetséges kimenetele - mind hatással vannak a végkifejletre. Isten azonban mindentudó és mindenható, olyannyira, hogy kénytelenek vagyunk Őrá bízni dolgaink igazgatását, hiszen, végső soron, Ő tartja kézben a jövőt. Talán nem értünk mindent, amit tesz, de bizalommal vagyunk Iránta, és ezt Isten figyelembe is veszi. Így, ilyennek teremtette meg a világ rendjét. Isten kétség kívül mindent megtehet és mindenre képes, mégsem hagyja figyelmen kívül azokat, akik hisznek. Az imáink és hitünk „teszik képessé” Őt arra, amit másként nem tudna megtenni saját szuverenitása és igazságossága miatt. Tudod, Isten tervében az imádság és a hit kéz a kézben jár, és így valósul meg az Ő szuverén, előre elrendelt gondoskodása.

Az ember természetszerűen bízik másokban, amíg nem csalódik bennük. A csalók és szélhámosok ezzel, a velünk született bizalommal élnek vissza. Ezért kell ezt a bizalmat elsősorban a Mindenható Istenbe vetnünk! Nemcsak Szavát adta, de generációk hosszú sorának életében be is bizonyította Magáról, hogy megbízható! „Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz.” (Zsidók 13:8)

Mindnyájunknak egyformán okot adott arra, hogy bízzunk Őbenne: Kijelentések hosszú sorában tudatta, mi mindent tesz meg értünk. Valaki egyszer összeszámolta a Bibliában Isten ígéreteit, és úgy találta, hogy Isten összesen 7874 ígéretet tett az embernek. Ezen ígéretek ragyogó sora ismerteti meg velünk Isten személyét, és azt, hogy mit várhatunk Tőle. Ez a hétezer-nyolcszázhetvennégy ígéret bizonyosan elégséges arra, hogy életünk minden olyan területét felölelje, amelyen valamilyen módon Isten segítségére szorulunk. Isten sok ígéretét szövetség formájában adta, és számtalan dolgot tesz meg értünk, anélkül, hogy kérnénk Őt ezekre.

„... mennyei Atyátok (...) felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak.” (Máté 5:45). Isten jóságos, és jóságosan bánik mindenkivel, mégis milliók élik úgy életüket, hogy jóságát el nem ismerik, de igen gyorsan hibáztatják Őt, amikor dolgaik rosszra fordulnak. A természet folyamatai változatlannak és szabályszerűnek tűnnek. A mai napig nem sikerült még senkinek bebizonyítani azt, hogy Istennek nincsen része ebben. Ő megtartja ígéreteit még a „madárral, állattal és minden földi élőlénnyel” is. „Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka.” (1Mózes 9:10, 8:22)

Jézus ezt az ígéretet kiterjesztette még a virágokra is: „Figyeljétek meg a mezei liliomokat, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is.” (Máté 5:28-29)

Persze Isten tartogat egyéb jó dolgokat is. Egyik ígérete úgy szól: „Kérjetek és megadatik, keressetek és találtok” (Máté 7:7), ugyanis vannak dolgok, amelyek csak konkrét kéréssel szerezhetők meg. Valójában ezeket Isten megígérte, és legtöbbjük fel van sorolva a Szentírásban, például „Nem tart vissza semmi jót azoktól, akik az igazság szerint élnek.” (Zsoltárok 84:12). Amikor a természet megszűnik rólunk gondoskodni, Jézus azt mondja: „Kérjetek és adatik néktek” (János 16:24). „Mert mindenki, aki kér, kap... Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad a ti mennyei Atyátok jókat azoknak, akik kérnek tőle!” (Máté 7:8, 11)

Ha jót kérünk tőle, Ő nem ad rosszat - soha! „Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá.” (Jakab 1:17)


Az imádságban gyakorolt hit létfontosságú! A madárfiókáknak is meg kell tanulniuk repülni, és begyűjteni azt, amit találnak, eledelül. Az, hogy az embernek kérnie kell, nagyszerű emlékeztető az Istentől való függésre, az imádságot pedig pont arra találta ki Isten, hogy annak segítségével keressük Istent. Az ima gyermeki lelkületet szül bennünk, és arra késztet, hogy minden helyzetben mennyei Atyánkhoz forduljunk. Az imádság egy közösség - családi közösség mennyei Apukánkkal. Dicsőség Istennek, hogy jó Atyának bizonyult, olyannak, aki mindig megtartja, amit ígér!


Szentírás

Nap 2Nap 4

A tervről

Félelem elleni vakcina 5. Rész

Az egész világ a koronavírusról beszél, és nagyon sok ember szívét megragadta a félelem. Elkészítettünk egy 60 napos bibliatanulmány-sorozatot, amelyet öt különálló részre osztottunk. Az alábbiakban a „Félelem elleni vakcina” 5. részét olvashatod, amelynek célja, hogy erősítse a hitedet ezekben a nehéz időkben, és hogy felfegyverezzen az Isten Igéjével - nemcsak arra, hogy meg tudj birkózni ezzel a kihívással, hanem arra is, hogy győztesen kerülj ki ebből a helyzetből.

More

Köszönetet szeretnénk köszönetet mondani a CfaN Christ For All Nations számára e terv megvalósításáért. További információkért kérjük keresse fel: https://www.cfan.hu