Hogyan bocsássunk meg annak, aki megsebesített minket?Minta
A Megbocsátás, mint Életforma
Jézus, miután megtanította tanítványait imádkozni, fontos gondolatot osztott meg velük azzal kapcsolatban, hogy hogyan tudnak ebben a sérült világban közösen együtt járni és élni. Megmutatta nekik, hogy az Atya milyennek látja a kapcsolataikat a Mennyből, és azt is, hogy hogyan járhatnak a kegyelmének világosságában.
A mi Atyánk nem csak a mindennapi kenyerünket biztosítja a számunkra, de fegyelmezésében is naponta részesít minket. Ez az igeszakasz a bűnök megbocsátását a mindennapos, felhalmozódott hibák, sérelmek és rossztettek fényében mutatja meg, amik velejárói a hitünk megélésének ebben az összetört világban. Atyánk akarata az, hogy ezen a területen is fegyelmezzen bennünket. Ha keményen viselkedünk azokkal szemben akik vétkeztek ellenünk (talán túl gyakran is) és nem bocsátunk meg nekik, akkor Atyánk büntetés alá helyez bennünket, amíg megtanulunk megbocsátani egymásnak, de mindezt jóakarattal teszi. Ő kedvesen emlékeztet minket a hibáinkra és ellenáll a kevélységünknek.
Ha megbocsátásban járunk, az azt jelenti, hogy felismerjük, ha vétkeztünk mások ellen, és kérjük az ő bocsánatukat, amilyen gyorsan csak lehet. De azt is jelenti, hogy készek és hajlandóak vagyunk arra, hogy megbocsássunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek. Erre akkor leszünk képesek, ha figyelembe vesszük, hogy az Atya Krisztusban megbocsátott nekünk (Efézus 4:32). Az az igazságtalanság és sérelem, ami minket ér, sokkal kisebb ahhoz képest, amiben Jézusnak volt része a mi bűneink miatt, amit ellene követtünk el.
Ha a megbocsátást választjuk életformánknak, akkor képesek leszünk arra, hogy szemet hunyjunk apró sértések felett és olyan kapcsolatokat alakítsunk ki, amelyek kibírják az egészséges konfrontációkat az egymás ellen elkövetett komolyabb bűnök esetében is. Az ilyen magatartás még abban is segíthet minket, hogy úgy lássuk igazságtalansággal teli világunkat, ahogyan az Atya látja – egy világ, aminek szüksége van egy Megváltóra. Ekkor részesei lehetünk nagy, megváltói tervének az életünkkel, ami az evangélium igazságát mutatja be az embereknek.
Szentírás
A tervről
Legyen szó akár lelki vagy fizikai sebekről, a megbocsátás a keresztény élet alapköve. Jézus Krisztusnak része volt mindenféle igazságtalan és tisztességtelen bánásmódban, míg végül a jogtalan halált is el kellett szenvednie. Mégis, élete utolsó óráiban képes volt megbocsátani a gúnyolódó latornak, aki a melette lévő kereszten függött, ahogyan a hóhérjainak is.
More