Egy áldott élet három hozzávalójaMinta

Egy áldott élet három hozzávalója

1. NAP A(Z) 3-BÓL/-BŐL

A hűséges Isten vagyok

Üdvözöllek Testvérem!

Istenünk rendkívüli, bőkezű, jóságos és együttérzéssel teli Atya. Az elkövetkezendő három napban arra szeretnélek bátorítani, hogy elmélkedj azon, mi az Őáltala megáldott élet három hozzávalója. A Szentírás szerint végül három dolog fog megmaradni: A hit, a remény és a szeretet, de a legnagyobb közülük a szeretet. (Lásd 1 Korinthus 13,13). Arra hívlak hát, hogy szemléld ezekben a napokban a hűséges Istent, a remény- és a szeretet Istenét!

Testvérem, voltál-e már úgy, hogy ráébredtél, Isten hűsége nélkül már az élők sorában sem lennél?

A napok lóhalálában követik egymást, s megeshet velünk, hogy még csak nem is gondolunk arra, ami igazán szükséges.

Oly könnyedén elsodorhat minket a szórakozottságok szünet nélküli árja! A viharok és a kudarcok pedig olyannyira elfojthatják hitünket, hogy még azt is elhitethetik velünk, hogy minden rajtuk áll vagy bukik.

Az Istenben rejlő valóság teljesen más. Annyira gyönyörű is ez a valóság, hogy csak lenyűgözhet minket, ha időt szakítunk arra, hogy elgondolkozzunk rajta!

„Nem fogyatkozik el az Úr irgalmassága, minden reggel meg-megújul; nagy a te hűséged!” (Jeremiás siralmai 3,22-23)

Istenhitünk az egyik legfontosabb hozzávaló egy áldott élethez! Azért lehet hitünk, mert Isten hűséges – tökéletesen hűséges!

Ha körülményeid, akadályaid és tévedéseid ellenére is elhatározod, hogy bízni fogsz benne, s hitedet, meggyőződéseidet és életelveidet Istenre alapozod, rendíthetetlen leszel!

Hited nem saját képességeiden vagy tehetségeden alapszik, hanem Isten tökéletes hűségén.

A következőkön elmélkedj ma:

  • Isten hűséges, még ha családod vagy barátaid el is hagynak. (Lásd Zsoltárok 27,10)
  • Isten, aki hű kimondott Szavához, mindig megteszi, amit megígér. (Lásd 1 Mózes 13,16-17)
  • Isten mindig hallja, ha segítségül hívod, mert hűséges. (Lásd Jeremiás 33,3)
  • Isten nem változik. (Lásd Zsidók 13,5)

Testvérem, a tökéletesen hű Istenbe vetetted hitedet, ezért megrendíthetetlen!

Légy áldott, erősödj meg és bátorodj fel!

Testvérem, Te egy csoda vagy! Köszönöm, hogy vagy!

Eric Célérier

Ez a terv egy mindennapi bátorító email kivonata Egy Csoda Minden Nap” elnevezéssel. Meghívlak, hogy ide kattintva iratkozz fel, így megkapod a mindennapi üzeneteket is.

Nap 2

A tervről

Egy áldott élet három hozzávalója

Istenünk rendkívüli, bőkezű, jóságos és együttérzéssel teli Atya. Az elkövetkezendő három napban arra szeretnélek bátorítani, hogy elmélkedj azon, mi az Őáltala megáldott élet három hozzávalója. A Szentírás szerint végül három dolog fog megmaradni: A hit, a remény és a szeretet, de a legnagyobb közülük a szeretet. (Lásd 1 Korinthus 13,13) Arra hívlak hát, hogy szemléld ezekben a napokban a hűséges Istent, a remény- és a szeretet Istenét!

More

Ezúton szeretnénk megköszönni a hu.jesus.net. További információért látogasson el a következő oldalra: https://hu.jesus.net/?utm_campaign=amed&utm_source=Youversion&utm_medium=referral&utm_content=Egy-aldott-elet-harom-hozzavaloja