Sámson - láncok nélkülMinta

Sámson - láncok nélkül

4. NAP A(Z) 5-BÓL/-BŐL

4. Anya

„Kamaszkoromban költő akartam lenni, az anyám azonban közölte velem tizennégy éves koromban, hogy az igazi tehetség ilyenkorra már kitör, rajtam pedig nem látszik.“ — Vekerdy Tamás

Olvasd el: Bírák 13:6-7 „Isten embere jött hozzám.“

Abdallah Fadallah a legkülönlegesebb szobatársam volt az egyetemen. Egy dél-szudáni faluból származott a nagyapja, és a család úgy lett keresztény, hogy még a Bibliát sem ismerhette a félig muszlim, félig animista vidéken. A történetük azzal kezdődött, hogy a dédnagymama álmot látott: gyermeke fog születni, aki Isten nagy embere lesz. Ugyanúgy kezdődött az élete, mint Sámsoné, vagy épp Jézusé: angyal jelenti be a születést. Milyen érdekes, hogy három távoli patriarchális társadalomban Isten az anyának jelenti be, hogy a családnak gyermeke fog születni! Úgy tűnik, Isten különleges fontosságot szán az édesanyáknak a gyermekük életében, és ennek jelét is adja a Biblia történeteiben.

Az édesanyák fontosságát ma már nem csak angyali üdvözletekből ismerjük. Rengeteg szociológiai és pszichológiai kutatás feltárta, hogy hatalmas a pozitív vagy a negatív hatásuk a gyermek életére és személyiségére. Az édesanyával már a méhben összeforr a magzat élete, és évekre lesz szükség, hogy leváljon, és önállósodjon. Kapcsolatuk meghatározza a gyermek biztonságérzetét és érzelmi egészségét. Az édesanya a legoptimálisabb esetben a legbiztonságosabb pont a gyermek számára, ahová mindig visszatérhet. A kutatások azonban azt is megmutatták, hogy az anya impulzivitása, haragja, gyanakvása vagy épp távolságtartása mély negatív nyomot hagy a felnövekvő gyermekben, ami befolyásolni fogja felnőttkori mentális egészségét.

Sámson édesanyjának nem ismerjük a nevét, de azt igen, hogy az angyal kétszer is elmagyarázta neki, hogyan viszonyuljon a gyermekéhez, és hogyan nevelje. Vajon ezek után, mi juthatott eszébe, amikor ránézett Sámsonkára, vagy amikor épp felemelte a fakanalat, mert Sámsonka megint elroppantotta a kerítésléceket játék közben? Vajon sikerült neki a feladatot teljesíteni, esetleg hibákat vétett, vagy valami jót elhanyagolt megtenni? A felelősség és a hatás hatalmas…

Kötelező szerviz:

  • Van olyan jó az életedben és a személyiségedben, amit édesanyádnak, nagymamádnak vagy nagynénédnek köszönhetsz?
  • Ha te lennél az édesanyádnak megjelenő angyal a születésed előtt, akkor mit kötnél a szívére?
  • Ha apa vagy, hogyan segíthetsz gyermekeid anyjának, hogy jobban betölthesse pozitív anyai szerepét?

Feladat:

Ma adj bele ANYAIT-apait és nyomj le napközben minél több fekvőtámaszt! Este írd meg a csapatnak, hogy mennyi sikerült!

Szentírás

Nap 3Nap 5

A tervről

Sámson - láncok nélkül

Sámsonban az ereje ragadott meg, és először azt hittem, hogy egy izomagy, aki átbulizta, végig prostizta, és mindenféle szerencsejátékon eljátszotta az életét, hogy a végén inkább magára döntsön egy házat, mintsem hogy szembenézzen önmagával. Ehhez képest a Biblia hithősnek nevezi a Zsidókhoz írt levél híres 11. fejezetében. Ez az ellentmondás nagyon kíváncsivá tett. Téged is? Gyere, vágj bele ebbe a kihívásba!

More

Ezúton szeretnénk megköszönni a SOULCON Ministries. További információért látogasson el a következő oldalra: https://soulcon.hu/