Tiszta LappalMinta

Tiszta Lappal

3. NAP A(Z) 5-BÓL/-BŐL

Te hogyan imádkozol: ülsz, állsz, térdelsz vagy összekulcsolod a kezed?

A test-lélek kettősségében élő ember számára az Istenhez fordulást nagy mértékben erősitik az imádság külső körülményei is. Salamon kitárt kezekkel Isten előtt az egész létével nyílt meg Isten előtt. Ugyanakkor térdelt is, ami az alázat pozíciója is. Ha egész lényeddel, nemcsak a szavaiddal állsz az Isten elé, akkor az imádság egyben hódolattá is válik.

Te milyen témákat viszel ilyenkor Isten elé?

Ez az Ószövetség egyik legszebb és legteljesebb imádsága. Salamon király a templom felszentelésekor elmondott „beszédének” a végét olvashatod. Megrendítő az, hogy Salamon semmit és senkit sem hagyott ki. Háladás és a dicsőítés ugyanolyan fontos része a fohászának, mint a közbenjárás azokért, akik majd a templomba jönnek áldozni vagy imádkozni.

Mi a célod?

Ne feledd, az imádság nem kívánság lista. Az ima célja a közösség megélése az Atyával. Jézus erre tanította a tanítványait és ezt valósította meg, amikor imádkozni tanított. Salamon célja is az, hogy a Jeruzsálemi Templom valóban az Istennel való közösség és találkozás helye lehessen.

Amikor imádkozol, ezeket vedd figyelembe, hogy valóban megértsd Isten akaratát az életedben. Jézus negyvennapos böjttel és imádsággal készült messiási szolgálatára (Mt 4,2). Pál a megtérése utáni három napot imádságban és böjtben töltötte. Ezt az egyház a későbbiekben is követendő példának tartotta.

Imádkozz egész lényeddel Istenhez, hogy megmutassa, miben kellene megújulnod! Törekedj arra, hogy ne hagyj ki témákat! Fogadalmad témája legyen az imádságod témája is, hogy ne a te ötleted, hanem Isten akarata legyen!

Szentírás

Nap 2Nap 4

A tervről

Tiszta Lappal

Új esztendőbe lépve számot vetettünk az elmúlt év sikereivel, kudarcaival. Tervekkel és nagy elhatározásokkal indulunk útnak. Az új évtől sokat várunk: tiszta lapot kapjunk az élettől. Fogadalmat teszünk, hogy új, jobb szokásokat veszünk fel. Például egészségesebben étkezünk, jobban tanulunk vagy új barátokat keresünk. Vágyhatunk Istennel való erősebb kapcsolatra is. Keresztyén fiatalként lehet-e, érdemes-e bármilyen fogadalmat tenni? Avagy kérhetünk, kaphatunk az újabb évre Istentől tiszta lapot? Sorozat – nemcsak januárra.

More

Ezúton szeretnénk megköszönni a Scripture Union Hungary. További információért látogasson el a következő oldalra: https://szentirasszovetseg.net/