Jób 29:1-10

Jób folytatta beszédét, és ezt mondta: Bárcsak olyan volnék, mint a hajdani hónapokban! Mint azokban a napokban, amikor Isten őrzött engem! Amikor mécsese világított fejem fölött, sötétben is az ő világosságánál járhattam; mint amilyen ifjúkorom idején voltam, amikor Istennel közösségben élhettem sátramban; amikor még velem volt a Mindenható és körülöttem voltak gyermekeim; amikor lépteim tejszínben fürödtek, és mellettem a kősziklából is olajpatakok ömlöttek. Amikor a városkapuhoz mentem, és elfoglaltam helyemet a téren, ha megláttak az ifjak, hátrahúzódtak, az öregek pedig fölkeltek, és állva maradtak. A vezető emberek abbahagyták a beszédet, és tenyerüket a szájukra tették. A fejedelmek hangja elnémult, és nyelvük az ínyükhöz tapadt.