Ezért, amint a Szentlélek mondja:
„Ma, ha az ő szavát halljátok,
ne keményítsétek meg a szíveteket, mint az elkeseredéskor,
a kísértés napján a pusztában,
ahol megkísértettek engem őseitek,
próbára tettek,
bár látták tetteimet negyven éven át.
Ezért megharagudtam erre a nemzedékre,
és ezt mondtam: Tévelygő szívű ez a nép,
mert nem ismeri az én utaimat.
Meg is esküdtem haragomban,
hogy nem mennek be az én nyugalmam helyére.”
Vigyázzatok, testvéreim, senki ne szakadjon el közületek az élő Istentől hitetlen és gonosz szívvel. Sőt buzdítsátok egymást minden egyes napon, amíg tart a ma, hogy a bűn csábítása közületek senkit meg ne keményítsen. Mert részeseivé lettünk Krisztusnak, ha azt a bizalmat, amely kezdetben élt bennünk, mindvégig szilárdan megtartjuk.
Mert amikor ezt mondja az Írás: „Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szíveteket, mint az elkeseredéskor”, azt kérdezzük: kik keseredtek el, amikor ezt hallották? Nemde mindazok, akik Mózes vezetésével kijöttek Egyiptomból? És kikre haragudott Isten negyven éven át? Nem azokra, akik vétkeztek, akiknek a teste elhullott a pusztában? És kiknek esküdött meg, hogy nem mennek be nyugalma helyére, ha nem azoknak, akik engedetlenekké váltak? Látjuk is, hogy nem mehettek be hitetlenségük miatt.