Példabeszédek 17:1-28

Példabeszédek 17:1-28 RÚF

Jobb egy darab száraz kenyér ott, ahol békesség lakik, mint ha zsíros falatokkal van tele a ház, de veszekednek benne. Az eszes szolga föléje kerül a haszontalan fiúnak, és a testvérekkel együtt osztozik az örökségben. Az ezüsthöz tégely kell, az aranyhoz olvasztókemence, de a szívek vizsgálója az ÚR. A gonosztevő az álnok ajakra figyel, a hazug a gonosz nyelvre ügyel. Aki gúnyolja a szegényt, Alkotóját gyalázza, és aki a veszedelemnek örül, nem marad büntetlen. Az öregek koronája: az unokák, és a fiak ékessége: az atyák. Nem illik a bolondhoz a választékos beszéd, de az előkelőhöz sem a hazug beszéd. Drágakőnek véli ajándékát, aki adja, amellyel célt ér, bárhova forduljon is vele. Aki szeretetre törekszik, fátyolt borít a vétekre, de aki folyton arról beszél, elszakad a barátjától. Jobban megrendíti a dorgálás az értelmes embert, mint száz botütés az ostobát. Csak pártütésre törekszik a rossz ember, de kegyetlen követet küldenek ellene. Inkább a fiát vesztett medvével találkozzék az ember, mint egy ostobával, amikor megzavarodik. Aki rosszal fizet a jóért, annak a házából nem távozik el a baj. A viszály kezdete olyan, mint amikor megindul az árvíz, azért tartsd távol magad a perpatvartól, mielőtt kitör. Aki igaznak mondja a bűnöst, és aki bűnösnek mondja az igazat: mindkettőjüket egyaránt utálja az ÚR. Mire jó a pénz az ostoba kezében? Vehet-e bölcsességet, akinek nincs esze? Mindig szeret a barát, de testvérré a nyomorúságban válik. Esztelen ember, aki kezet ad, és kezességet vállal a barátjáért. A bűnt szereti, aki veszekedni szeret, és aki kérkedik, a saját romlását keresi. Az álnok szívű embernek nem lesz jó vége, és a csalárd nyelvű bajba kerül. Az ostoba bánatot okoz szülőjének, és nem tud örülni a bolondnak az apja. A vidám szív a legjobb orvosság, a bánatos lélek pedig a csontokat is kiszárítja. A bűnös elfogadja a megvesztegetést, és elferdíti az igazság ösvényét. Az értelmes ember előtt ott van a bölcsesség, de az ostoba szeme a föld végén kalandozik. Az ostoba fiú bosszantja apját, és keseríti anyját. Nem való megbírságolni az igaz embert, és megverni az elöljárót, ha becsületes. A tudós ember takarékoskodik beszédével, és aki értelmes, az higgadt lelkű. Még az ostobát is bölcsnek gondolják, ha hallgat, és értelmesnek azt, aki csukva tartja a száját.