Szent Szellem - Belobbanunk vagy tűzállók leszünk?Minta
Többé nem hétköznapi
Isten tüze a Szent Szellem keresztség által jön az életünkbe, és egy hétköznapi állapotból egy nem mindennapiba emel minket. Azt a megbízatást vállaljuk ezáltal, hogy életünket többé nem önmagunknak éljük, feladjuk félelmeinket és ambícióinkat, és az Isten által kitűzött célokkal azonosulunk. Választott edényekké válunk.
Mózes negyven éven át bokrok és cserjék között járkált, de különösebben nem tanulmányozta őket. A pusztában lévő bokrok elhanyagoltak, nem különlegesek, nem színesek vagy virágzók. Isten azonban kiválasztott egyet, amely önmagában nem volt különleges, és Ő azzá tette. A bokor lángba borult, mégsem égett el (Mózes második könyve 3:2). Aztán Isten szólt, és a hang az égő bokorból jött. Mózes bizonyos szempontból a bokorhoz hasonló volt – egyszerű, mondhatni alacsonyabb sorból való. Mint egy kallódó fadarab – egy menekült gyilkos, aki a jövőjétől megfosztva bujkált az igazságszolgáltatás elől. Egyszerű pásztorember volt, és amint az ige mondja: „minden juhpásztor utálatos az egyiptombeliek előtt” (Mózes első könyve 46:34).
Mózes látta, hogy a bokor lángokban áll, mégsem ég el. Nem is sejtette, hogy az egész életét megváltoztató pillanat ez. Kíváncsi volt, mi történik, és ámulattal nézte a bokrot. Aztán egy isteni lángnyelv csapott ki a bokorból, és átjárta Mózes lelkét. Mózes, egy halandó ember a Tűzláng Emberévé vált. A Zsidókhoz írt levél 1:7-ben azt olvassuk, hogy Isten „az ő szolgáit tűz lángjává” teszi. Azon a napon, amikor odafordulunk, hogy lássuk az égő csipkebokrot, mi magunk is megváltozunk, és soha többé nem leszünk hétköznapi emberek.
„Az evangelizálás olyan, mint egy tüzes szekér, melyen Isten tűzben égő követe utazik, és hirdeti a tűzzel izzó evangéliumot. Engedjük, hogy szolgálatunk a Szent Szellem tüzes szekerévé váljon!” Reinhard Bonnke
Szentírás
A tervről
Hatalmas, halottakat feltámasztó erő van a bensődben. Reinhard Bonnke evangélista írt néhány erőteljes tanítást a Szent Szellemről, és megfogalmaz néhány pontot a Szent Szellem erejének vételéről. Ez a hétnapos tanulmány ösztönözni fog arra, hogy megváltoztasd a gondolataidat a Szent Szellemmel kapcsolatban, és hogy higgy a Szellem benned levő csodálatos erejében!
More
Köszönetet szeretnénk köszönetet mondani a CfaN Christ For All Nations számára e terv megvalósításáért. További információkért kérjük keresse fel: https://www.cfan.hu |