Az elme harctere - áhítatMinta

Az elme harctere - áhítat

13. NAP A(Z) 14-BÓL/-BŐL

Gyanakodva a gyanúra

Az isteni szeretet türelmes és jóságos. Ez a szeretet nem féltékeny, nem irigy, nem dicsekszik, nem büszke, nem viselkedik gorombán, nem a maga hasznát keresi, nem lesz indulatos, nem tartja számon, ha valaki rosszul bánik vele, nem örül az igazságtalanságnak, de együtt örül az igazsággal. Az isteni szeretet mindent eltűr, mindig hisz, mindig remél, mindenben kitart. Ez a szeretet soha nem fogy el… - 1 Korintus 13:4–8

Ezek a szavak a szeretetről legtöbbünknek ismerősek, de őszintén megmondom, megélni ezeket nem mindig volt a legkönnyebb számomra. Gyermekként nem éltem meg ilyen szeretetet, sőt, azt tanították nekem, hogy mindenkire gyanakodjak. Azt mondták, mások motivációiban nem lehet bízni. 

Miközben idősödtem, találkoztam olyan emberekkel, akik megerősítettek abban, hogy a velük szemben fenntartott gyanúm megalapozott volt. Még fiatal keresztényként is csalódtam többször néhány ember nyilvánvaló motivációja miatt a gyülekezetben. Míg bölcs dolog figyelni mások motivációjára, vigyáznunk kell arra, hogy ne engedjük meg, hogy a gyanakvó természetünk negatívan hasson az érzelmeinkre mindenkivel szemben. 

A túl gyanakvó természet megmérgezheti az elménket és képtelenné tehet arra, hogy tudjunk szeretni és elfogadni másokat. Gondolkodj el ezen a példán: 

Tegyük fel, hogy egy barátod odamegy hozzád gyüli után és azt mondja: - Tudod mit gondol rólad Doris? – aztán ez a barát elmond neked minden egyes részletet, amit Doris mondott. Az első probléma az, hogy egy igaz barát nem tenne ilyet. A másik pedig, hogy a már amúgy is gyanakvó gondolkodással most másodkézből való információnak hiszel. 

Mikor az elmédet megmérgezted valaki ellen, a gyanú növekedni kezd. Ilyenkor a sátán megszerez egy erődítményt az elmédben. Innentől akármikor mond majd valamit Doris, mindig automatikusan gyanakodni fogsz és azt gondolod: mit gondol valójában? Vagy ha kedves hozzád, azon fogsz gondolkodni mit is akar valójában. 

Így dolgozik a sátán. Ha valaki felé el tud indítani egy gyanút, nem fog sokáig tartani, mire nem fogsz elhinni semmit, amit az a személy mond majd. És ha párszor meg tud bántani ilyen módon, akkor az ördög meg tudja mérgezni a gondolkodásodat, és el fogsz kezdeni azon gondolkodni, vajon ki beszél még ki a hátad mögött. 

Folytassuk ezt a példát. Tételezzük fel, hogy egy nap a gyüliben Doris előtted ül, tapsolva és az Urat dicsőítve. Rögtön arra fogsz gondolni, hogy micsoda álszent egy nő. 

Aztán a Szentlélek a saját állapotodra fogja terelni a gondolataidat, meglátva, hogy te is tapsoltál és dicsőítettél miközben rossz érzéseket vetítettél Dorisra. Nem azt mondta Jézus, hogy bocsájtsunk meg másoknak, mielőtt áldozatot mutatnánk be Neki? (lásd. Máté 5:24). 

Jézus szavai által meggyőződve tegyük fel, hogy odamész Dorishoz és bocsánatot kérsz a felé irányuló érzéseid miatt…majd ő teljesen ledöbbenve néz rád. Rájössz, hogy tévedtél. Teljesen félreértetted az információt, amit a barátod megosztott veled Dorisról és megengedted az ördögnek, hogy ez ellen a csodálatos, istenfélő nő ellen fordítson. 

Ez egy jó példája annak, hogy hogyan képes a gyanakvás tönkre tenni kapcsolatokat, elvenni az örömünket és téves úton vezetni bennünket. Ezért annyira fontos az 1 Korintusi szeretet gyakorlása.

Eltartott egy ideig, hogy túl tegyem magam az élethosszig tartó gyanakváson, de végül megtanultam, hogy mikor Isten szeretetével szeretünk, akkor nincs helye a gyanakvásnak. 

Uram, köszönöm, hogy megmutattad, hogyan tehetem túl magam a gyanakváson azáltal, hogy megtanítottál a Te szereteteddel szeretni. Köszönöm Jézus, hogy türelmes vagy velem és Te mutatsz nekem jó példát. Ámen. 

Nap 12Nap 14

A tervről

Az elme harctere - áhítat

Ez az áhítat reményteli ihleteket fog adni ahhoz, hogy legyőzd a haragot, a zavartságot, a kárhoztatást, félelmet, kétséget vagy akármi mást. Ezek a betekintések segíteni fognak abban, hogy felfedezd az ellenség arra irányuló tervét, hogy összezavarjon és hazudjon neked. Segít szembe szállni a pusztító gondolataiddal, hogy sikeresen megváltoztasd a gondolatmenetedet, hogy megerősödj, bátorodj és legfőképpen, hogy győzedelmessé válj minden elmédben vívott csatában.

More

Szeretnénk köszönetet mondani Joyce Meyer minisztériumoknak a terv kidolgozásáért. További információkért kérjük keresse fel: https://tv.joycemeyer.org/magyar/