Kezdetben - 1 Mózes 1-11.Minta

Kezdetben - 1 Mózes 1-11.

25. NAP A(Z) 43-BÓL/-BŐL

Olvasd el: 1 Mózes 6:1–8; Róma 3:21–26

IMÁK: Róma 3:23–24

„Hiszen minden ember vétkezett, és emiatt nem méltó arra, hogy Isten dicsőségében részesüljön. Isten azonban kegyelemből teszi a maga számára elfogadhatóvá az embert. Ez Isten ajándéka, amelyet a Jézus Krisztus által elvégzett megváltásban kaphatunk meg.”


Az 1 Mózes 6:1–4 szakasz vita tárgya a bibliatudósok körében. Az egyik lehetséges értelmezés szerint Isten fiai Sét utódait jelentik, az emberek leányai pedig Káin leszármazottjait. Káin romlott utódai bűnre csábították Sét Istennek odaszánt gyermekeit. Egy másik értelmezés azt véli, hogy Isten fiai bukott angyalok voltak, akik elhagyták mennyei helyüket, az emberek lányai pedig azok a nők voltak, akikkel együtt háltak. 

Nem tudjuk ugyan ezeknek a verseknek a valódi jelentését, az azonban világos, hogy az ember szíve megromlott. Elhatalmasodott a gonoszság és az emberek minden gondolata bűnös volt. Megsértették az Urat, és Ő megbánta, hogy embert teremtett. 

De itt van a kegyelem. Ennyi gonoszság közt, annak ellenére, hogy ilyen szörnyen megbántották, Isten mégis az ember megmentése mellett döntött. Noé elnyerte Isten jóindulatát – de nem azért, amiket tett, hanem csakis Isten kegyelme által. Isten a kegyelmét kiterjesztette az egész emberiségre, és megengedte, hogy az emberi faj Noé családján keresztül fennmaradjon. 

Az emberiség továbbra is gonosz és bűnös. Bűnös állapotban születünk, és mindig elfordulunk Istentől. Mindnyájan híjával vagyunk az Ő dicsőségének és igazságosságának. Isten mégis megigazít minket. Az Ő kegyelme gazdag, telve van szeretettel és együttérzéssel. Eláraszt minket irgalmával azáltal, hogy elküldi a megmentőt, Jézus Krisztust. Mindannyian vétkezünk, és nem tudunk megfelelni az Ő elvárásainak, mégis megigazulunk és megmenekülünk, de csakis az Ő kegyelme révén. 


Atyám, csodálattal tölt el a Te irgalmasságod. Nem érdemlem meg a Te hihetetlenül nagy szeretetedet és együttérzésedet. Érdemtelen vagyok a kegyelmedre és a megváltásodra. Dicsérlek kedvességedért, és mert megbocsátasz nekem. Jézus nevében, ámen. 




Nap 24Nap 26

A tervről

Kezdetben - 1 Mózes 1-11.

A Kezdetben egy 6 hetes Bibliatanulmány, amely az 1 Mózes 1–11. fejezeteit veszi végig. Szó lesz a teremtéstörténetről, az emberiség eredetéről, a bűn világra gyakorolt hatásáról, a megváltás ígéretéről, az özönvíz okairól, és arról, hogyan kötött Isten szövetséget az emberiséggel. Ahogy tanulmányozzuk, miként teremtette Isten a világot és hogyan beszélt kezdetben az emberekkel, nagyon sokat megláthatunk abból is, hogyan működik Ő a személyes életünkben és a világban ma is.

More

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Szerelem Istennek Nagy Magyarországnak, hogy elkészítette ezt a tervet. További információért látogasson el ide: https://lovegodgreatly.com/hungarian/