A feszültségtől Jézus békességéigMinta

A feszültségtől Jézus békességéig

1. NAP A(Z) 7-BÓL/-BŐL

Testvérem, feszült vagy?

Üdvözöllek Testvérem,

A feszültségről szeretnék szólni ebben az olvasási tervben, s arról, hogy miként hat ki természetesen lelki életünkre, de családi életünkre és a munkahelyi légkörre is. A szövegek szabadon ihletődtek Joyce Meyer „Alig győzöd?” című könyve alapján. Remélem, segítségedre lesznek abban, hogy rátalálj arra a mindent felülmúló békére, amelyet meg akar adni neked Isten.

Egy felmérés során egy olvasó ezt osztotta meg velem: „Nem bírok a stresszel szembenézni, azaz amikor megpróbáltatásban van részem, feszült vagyok és förtelmesen tudok viselkedni a körülöttem lévőkkel.”

Ez a tanúság sajnos nem kivétel. A háztartás vezetése vagy fontos foglalkozásbeli felelősségek, sőt még Istenért végzett szolgálatok is feszültté tehetnek és kihúzhatják lábunk alól a talajt.

A feszültség kárt tesz fizikailag és érzelmileg, de lelkileg is, mert teret ad arra, hogy olyan nyomás nehezedjen ránk, ami életünknek pedig nem része. Mindez aztán kihat békénkre és benső örömünkre.

A feszültség tolvaj, elrabol mindent, amit csak tud. Az egészséget, a békét, a pihenést, a kapcsolatokat, a nevetést. A feszültség veszélyes eszköz, amit felhasznál az ellenség, hogy megakadályozzon minket abban, hogy azt a bőséges életet éljük, amit Jézus halála és feltámadása által ajándékozott nekünk.

És te? Nyomás nehezedik rád? Feszült vagy? Hadd bátorítsalak: A feszültség, amivel szemben találod magad, nem jelenti azt, hogy valami nincs rendben nálad. Csak annyit jelent, hogy ember vagy, emberi természettel.

Íme, azonban egy örömhír ma számodra: nem kell úgy élned, mint mások. Hívőként számíthatsz Isten ígéreteire és hiheted, hogy beteljesíti benned rendkívüli tervét.

A Szentírás megvallja: „Te tanítasz engem az élet ösvényére, teljes öröm van tenálad; a te jobbodon gyönyörűségek vannak örökké.” (Zsoltárok 16,11)

Testvérem, Isten bőséges életet tartogat számodra! Az életet és az örömöt az Ő jelenlétében találod! Miért is ne állnál meg egy pillanatra, hogy az Atya lábainál időzz?

Testvérem, Te egy csoda vagy! Köszönöm, hogy vagy!

Eric Célérier

Ez a terv az "Egy Csoda Minden Nap" nevű napi bátorító email kivonata . Ha szeretnél feliratkozni, kattints ide , hogy minden nap megkapd az üzeneteket.

Szentírás

Nap 2

A tervről

A feszültségtől Jézus békességéig

Ezen olvasási terv célja az, hogy rámutasson, konkrétan mi minden okoz feszültséget mindennapi életünkben. Gyakran kevesebben múlik, mint gondolnánk… ám ha szembe mersz velük nézni, már le is győzted a feszültséget! Kész vagy-e? A feszültség helyett Jézus békessége fog az életedbe költözni. Tényleg megéri!

More

Ezúton szeretnénk megköszönni a hu.jesus.net. További információért látogasson el a következő oldalra: https://hu.jesus.net/?utm_campaign=amed&utm_source=Youversion&utm_medium=referral&utm_content=A-feszultsegtol-Jezus-bekessegeig