Logo YouVersion
Ikona Hľadať

Mózes első könyve 2

2
Hetedik nap
1Elkészült tehát az ég és a föld, és minden, ami bennük van. 2Isten a hatodik nap végére befejezte a teremtés minden munkáját, és a hetedik napon visszavonult#2:2 visszavonult Ez a szó a héberben ugyanúgy hangzik, mint a „szombat” szó. az alkotástól. 3Mivel ezen a napon Isten visszavonult a teremtés minden munkájától, ezért megáldotta a hetedik napot, és különválasztotta azt a maga számára.
Az első ember az Éden kertjében
4Ez tehát az ég és föld, és minden bennük lévő teremtésének a története. Abban az időben, amikor az Örökkévaló Isten a földet és az eget megalkotta, 5még semmiféle növényzet nem volt a földön. Még a vadnövények sem csíráztak ki, mert az Örökkévaló Isten még nem küldött a földre esőt, hogy megöntözze — és ember sem volt, aki a földet megművelje#2:5 ember… megművelje Szójáték: a héberben az „ember” és a (termő) „föld” szavak közös gyökerűek, és nagyon hasonlóan hangzanak..
6De vízpára#2:6 vízpára Vagy: „víz”. szállt fel a földből, és megnedvesítette az egész föld felszínét.
7Akkor az Örökkévaló Isten kezébe vett egy rögöt a földből, és embert formált belőle. Majd életet adó leheletét#2:7 életet adó leheletét Fordítható így is: „életadó, vagy élő szellemét”. az ember orrába lehelte — ezáltal lett Ádám élő lélekké. 8Az Örökkévaló Isten ültetett egy kertet Édenben, keleten, és ott helyezte el Ádámot, akit formált. 9Majd fölnevelt a földből mindenféle gyönyörű gyümölcsfát, amely jó gyümölcsöt termett. A kertben volt két fa a többi között: az Élet Fája és a Jó és Rossz Megismerésének Fája. 10Édenből folyó eredt, hogy megöntözze a kertet. Ezután négy folyóra vált szét. 11-12Az első folyó a Písón, amely végig kanyarog Havílá egész földjén, ahol illatos balzsam, drágakövek és jó minőségű arany található. 13A második folyó a Gihon, amely végig kanyarog Kús#2:13 Kús Ez valószínűleg Mezopotámiában, vagy annak közelében (a mai Irak területén) volt. Lehet, hogy valójában a „Kís” nevű területet jelenti, amely a mai Iránban található. egész földjén. 14A harmadik folyó a Tigris, amely Asszíriától#2:14 Asszíriától Vagy: „Asszúr városától”. keletre folyik. A negyedik folyó az Eufrátesz.
15Az Örökkévaló Isten tehát az Éden kertjében helyezte el Ádámot, hogy ő művelje meg a kertet, és viselje annak gondját. 16Azután ezt parancsolta neki: „A kertben minden fának a gyümölcsét bátran megeheted, egy kivételével. 17A Jó és Rossz Megismerésének Fájáról nem szabad enned, mert amikor annak a gyümölcséből eszel, azon a napon biztosan meghalsz!”
Isten segítőtársat szerez Ádámnak
18Majd ezt mondta az Örökkévaló Isten: „Nem jó Ádámnak, ha egyedül él! Alkotok számára egy hozzá illő segítőtársat.”#2:18 hozzá illő segítőtársat A „hozzá illő” azt jelenti, hogy úgy illik hozzá, mint ahogy az ember két keze hasonló és együttműködik. 19Formált a földből mindenféle szárazföldi állatot és égi madarat, majd odavitte őket Ádámhoz, hogy nevezze el őket. Látni akarta, hogy Ádám melyiknek milyen nevet ad. Minden állatnak az lett a neve, amit Ádámtól kapott. 20Ádám el is nevezte a háziállatokat, az égi madarakat, és a szárazföldi vadállatokat, de egyiket sem találta magához illő segítőtársnak.
21Akkor az Örökkévaló Isten mély álmot bocsátott Ádámra, ezután kivette Ádám egyik bordáját, és annak helyét begyógyította. 22Ebből a bordából formálta ki az Örökkévaló Isten az asszonyt, majd odavitte Ádámhoz, 23aki örömében felkiáltott:
„Ez már hozzám való!
Mert csontja a csontomból,
teste a testemből való,
hát asszony#2:23 asszony Szójáték: amikor Ádám nevet ad ennek az új teremtménynek, az „issa” (héberül: „asszony”) szót használja. A férfi héber megfelelője: „is”. legyen a neve,
mert a férfiból származik!”
24Mivel ez így történt, a férfi elhagyja apja és anyja családját, és ragaszkodik a feleségéhez. Így lesz a férfi és felesége egy testté.
25Ádám és a felesége meztelenek voltak, de nem szégyellték magukat egymás előtt.

Aktuálne označené:

Mózes első könyve 2: EFO

Zvýraznenie

Zdieľať

Kopírovať

None

Chceš mať svoje zvýraznenia uložené vo všetkých zariadeniach? Zaregistruj sa alebo sa prihlás