Mózes első könyve 3
3
A bűnbeesés és büntetése
1Az Örökkévaló Isten sokféle vadállatot teremtett, de mind között a kígyó volt a legravaszabb. A kígyó egyszer megszólította az asszonyt, és ezt kérdezte tőle: „Csakugyan azt mondta Isten, hogy ti nem ehettek a kert egyetlen fájának gyümölcséből sem?”
2Az asszony ezt válaszolta: „Nem, dehogy! A kert minden fájáról szabadon ehetünk, 3csak egyről nem. Arról az egyről, amely a kert belsejében van, Isten mondta, hogy ne együnk a gyümölcséből, sőt, hozzá se nyúljunk, mert különben meghalunk.”
4De a kígyó így felelt: „Ugyan, dehogy fogtok meghalni! 5Isten ezt csak azért mondta, mert jól tudja, hogy amikor esztek annak a fának a gyümölcséből, felnyílik a szemetek, és olyanok lesztek, mint Isten: megismeritek mi a jó és mi a rossz.”
6Az asszony látta, hogy milyen gyönyörű a fa, és azt gondolta, hogy a gyümölcsök biztosan jóízűek lehetnek. Elhitte, hogy a gyümölcsök bölccsé teszik — ezért leszakított egyet, és megette. Majd adott a gyümölcsből a vele lévő férjének is, aki szintén evett belőle. 7Hirtelen, mintha mindkettőjüknek felnyílt volna a szeme, mindent másképp láttak. Azt is azonnal észrevették, hogy meztelenek — ezért összekötözött fügefalevelekből valami ágyékkötő-félét készítettek, és azt vették magukra.
8Mikor az alkonyat közeledett, és feltámadt az esti szellő, az Örökkévaló Isten sétára indult a kertben. Ádám és felesége meghallották, hogy közeledik, és elbújtak előle a fák közé. 9De az Örökkévaló Isten kiáltott: „Ádám, merre vagy?”
10„Meghallottam, hogy jössz, és féltem tőled, mert meztelen vagyok, ezért elbújtam” — felelt Ádám.
11„De honnan tudod, hogy meztelen vagy? Ki mondta neked? Talán ettél annak a fának a gyümölcséből, amelytől eltiltottalak?” — kérdezte Isten.
12„Az asszony, akit mellém adtál, ő kínált meg abból a gyümölcsből — úgy ettem” — magyarázkodott Ádám.
13Akkor az Örökkévaló Isten az asszonyhoz fordult: „Mit tettél?”
„A kígyó, ő csapott be engem, azért ettem” — mentegetőzött az asszony.
14Az Örökkévaló Isten ezután a kígyóhoz szólt:
„Átkozott legyél,
mivel ezt tetted!
Átkozottabb leszel,
mint a többi vadállat!
Egész életedben hason csúszva járj,
és a föld porát egyed!
15Ellenségeddé teszem az asszonyt,
téged pedig az ő ellenségévé teszlek.
Leszármazottaid és az asszony leszármazottjai
folytonosan harcolni fognak egymással.
Az asszony leszármazottja#3:15 leszármazottja Szó szerint: „mag”. Ebben a versben többször is előfordul. A héber szó egyaránt jelenthet egyetlen, vagy sok-sok leszármazottat is. a fejedre tapos,
te pedig a sarkába harapsz.”
16Majd Isten az asszonyhoz fordult:
„Megsokasítom a terhességeddel járó nehézségeket,#3:16 Megsokasítom… nehézségeket Vagy: „Sokat kell dolgoznod, és ezen felül gyakran terhes leszel.”
és fájdalommal szülöd gyermekeidet.#3:16 és… gyermekeidet Vagy: „Nehéz munkád mellett még gyermekeket is szülsz.”
Szeretnél uralkodni a férjeden,#3:16 Szeretnél… férjeden Vagy: „Vágyakozol a férjed után”.
mégis ő fog uralkodni rajtad.”
17Azután Ádámnak ezt mondta:
„Parancsoltam neked,
hogy ne egyél annak a fának a gyümölcséből,
de te inkább a feleségedre hallgattál,
az ő szavának engedtél,
és ettél abból a gyümölcsből.
Ezért megátkozom a földet miattad:
egész életedben sok bajlódással és fáradsággal,
naponta kell művelned,
hogy megadja kenyeredet.
18Szántófölded töviseket és gyomokat nevel,
te pedig azokat a növényeket#3:18 növényeket Lásd 1:28–29. eszed,
amelyeket a földeden magadnak termelsz.
19Bizony, arcod verítékével kell megszerezned
mindennapi kenyeredet!
Halálod napjáig keményen dolgozol,
amíg visszatérsz a földbe,
amelyből kiformáltalak,
mert porból vagy,
és ismét porrá leszel.”
20Ezután Ádám elnevezte a feleségét Évának, mert Éva#3:20 Éva Ez a szó a héberben nagyon hasonlóan hangzik, mint az „élő” szó. lett az ősanyja minden utána következő embernek. 21Majd az Örökkévaló Isten állatbőrökből jobb ruhákat készített Ádámnak és a feleségének, és abba öltöztette őket.
22Akkor az Örökkévaló Isten ezt mondta: „Most hát az ember olyanná lett, mint egyikünk: ismeri a jót és a rosszat. Nem engedhetjük meg, hogy kinyújtsa kezét, és szakítson az Élet Fájának gyümölcséből és örökké éljen.” 23Ezért kiűzte az embert az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből az ember testét kiformálta. 24Miután kiűzte őket, az Éden kertje elé kerubokat állított, lángoló karddal, amely minden irányban villogott. Azért állította oda a kerubokat, hogy őrizzék az Élet Fájához vezető utat.
Aktuálne označené:
Mózes első könyve 3: EFO
Zvýraznenie
Zdieľať
Kopírovať
Chceš mať svoje zvýraznenia uložené vo všetkých zariadeniach? Zaregistruj sa alebo sa prihlás
Bible League International

: