AZ ÖRÖHÍR MÁTÉ SZERINT 20
20
1 A mennyeknek királysága ahhoz a gazdához hasonlít, aki mindjárt reggel kiment, hogy napszámosokat fogadjon fel szőlőjébe.
2 Miután a munkásokkal napi egy dénárban megegyezett, elküldte őket szőlőjébe.
3 Három óra tájban kiment és másokat látott henyén állni a piacon,
4 azoknak is azt mondta: Menjetek el ti is a szőlőbe, és ami igazságos, megadom majd néktek.
5 Azok pedig kimentek. Hat és kilenc óra tájban is kiment és hasonlóképpen tett.
6 Mikor tizenegy óra tájban kiment s újra ott talált némelyeket állva, így szólt hozzájuk: Mit álltok itt egész nap henyén?
7 Mert senki sem fogadott fel minket – felelték neki. Menjetek el ti is a szőlőbe, szólt hozzájuk.
8 Mikor aztán este lett, a szőlősgazda így szólt tiszttartójához: Hívd a munkásokat és add meg a bérüket! Kezdd az utolsókon, míg majd az elsőkhöz jutsz.
9 Eljöttek azok, akiket tizenegy óra körül fogadtak fel, s egy dénárt kaptak.
10 Mikor az elsők mentek oda, azt gondolták, hogy többet fognak kapni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak.
11 S amikor megkapták, zúgolódtak a gazda ellen.
12 Azt mondták: Ezek az utolsók csak egy óráig végezték a munkát, te mégis egyenlőkké tetted őket velünk, akik a napnak terhét és izzó hevét viseltük.
13 De az mindegyiknek ezt felelte: Pajtás, én nem vagyok hozzád hamis. Hát nem egy dénárban egyeztél meg velem?
14 Vedd, ami tied és eredj. Én ennek az utolsónak ugyanannyit akarok adni, mint neked.
15 Vajon nem szabad nekem az enyémmel azt tennem, amit akarok? Vagy a te szemed azért rossz, mert én jó vagyok?
16 Ekképpen lesznek az utolsók elsőkké és az elsők utolsókká.”
17 Mikor Jézus arra készült, hogy Jeruzsálembe felmenjen, külön maga mellé vette a tizenkettőt s az úton így beszélt velük:
18 „Most felmegyünk Jeruzsálembe, s az embernek Fiát át fogják adni a főpapoknak és írástudóknak. Azok halálra fogják őt ítélni
19 s majd átadják a nemzeteknek, hogy kicsúfolják, megostorozzák és megfeszítsék, de harmadik napon fel fog támadni.”
20 Ekkor hozzálépett Zebedeus fiainak anyja a fiaival együtt s lábához borult, hogy valamit kérjen tőle.
21 „Mit akarsz?” – kérdezte őt az Úr, s az így felelt neki: „Mondd ki, hogy két fiam jobb– és balkezed felől üljön királyságodban.”
22 Jézus azonban ezt válaszolta neki: „Nem tudjátok, mit kértek! Vajon képesek vagytok kiinni azt a poharat, melyet nekem kell kiinnom?” – „Képesek vagyunk” – felelték.
23 Mire ő ezt mondta nekik: „Poharamból ugyan inni fogtok, de a jobb-, vagy baloldalamon való ülést nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz, akiknek Atyám elkészítette.”
24 Mikor a tíz ezt meghallotta, bosszankodott a két testvéren.
25 Jézus azonban magához hívta őket, és ezt mondta: „Tudjátok, hogy a nemzeteket fejedelmeik uralmuk alá hajtják, s nagyjaik hatalmukba kerítik őket.
26 Köztetek nem így van, hanem aki közületek nagy akar lenni, kiszolgálja majd a többit,
27 s aki köztetek első akar lenni, rabszolgátok lesz.
28 Mint ahogy az embernek Fia sem azért jött, hogy kiszolgálják, hanem hogy ő szolgáljon másokat, s hogy lelkét sokakért odaadja váltságul.”
29 Mikor Jerikóból eltávoztak, nagy tömeg követte őt.
30 Két vak ült az út mentén, s ahogy meghallották, hogy Jézus arra megy el, kiáltozni kezdtek: „Uram, könyörülj rajtunk, Dávidnak Fia!”
31 A sokaság azonban dorgálta őket, hogy hallgassanak, csakhogy azok annál jobban kiáltozták: „Uram, könyörülj rajtunk, Dávidnak Fia!”
32 Jézus erre megállt és fennhangon szólította őket: „Mit akartok, mit tegyek veletek?”
33 „Uram – felelték azok neki –, hogy a szemünk megnyíljék!”
34 Jézus ekkor szánalomra gerjedt irántuk és megérintette szemüket, azoknak meg azonnal megnyílt a szemük és követték őt.
موجودہ انتخاب:
AZ ÖRÖHÍR MÁTÉ SZERINT 20: CSIA
سرخی
شئیر
کاپی
کیا آپ جاہتے ہیں کہ آپ کی سرکیاں آپ کی devices پر محفوظ ہوں؟ Sign up or sign in

: