BibleProject | A fordított királyság | 2. rész - Az apostolok cselekedeteiMinta
Sok zsidóban konkrét elképzelések voltak a messiásuk megjelenésével kapcsolatban. Úgy gondolták, hogy a megjövendölt királyuk trónra lép és megszabadítja őket a római elnyomástól. Így amikor Jézus a társadalom számkivetett csoportjaival közösséget vállalt, és alázatosan hirdette Isten országát, voltak, akik nem ismerték fel őt messiásként, sőt, hevesen ellenezték az uralmát. Ironikus módon Isten épp ezt az ellenállást felhasználva alapozta meg Jézus uralmát. A keresztre feszítés, a feltámadás és a mennybemenetel által trónra léptette Jézust a mennyben, mint a zsidók és minden nép királyát. Ebben a következő részben Lukács arról beszél nekünk, hogy milyen tapasztalatokat szerzett Pál, miközben ezt az üzenetet hirdette Thesszalonikában, Béreában és Athénban.
Thesszalonikában Pál a héber írásokból megmutatta, hogy a próféták mindig is azt mondták, hogy a királlyá váláshoz a Messiásnak szenvednie kell, majd fel kell támadnia a halálból. Pál rámutatott, hogy Jézusra illenek az ősi prófétai leírások, és ezzel sokakat meggyőzött. Ahogy Pál hallgatósága nőtt, pár féltékeny zsidó arra buzdította a város néhány befolyásos tagját, hogy vádolják meg Pált azzal, hogy a feje tetejére állította az egész világot és egy új királyt hirdet. A római gyarmatok nem akarták felbosszantani a császárt, így ez egy rendkívül komoly vád volt, amely akár Pál életébe is kerülhetett. Pált elküldték Thesszalonikából, hogy inkább Bérea városában hirdesse Jézus királyságának jó hírét. Béreában Pál olyan férfiakat és nőket talált, akik lelkesen hallgatták őt, tanultak tőle és megbizonyosodtak arról, hogy az üzenete megegyezik a héber írásokkal. Béreában sokan követni kezdték Jézust, de Pál küldetése itt hirtelen véget ért, amikor thesszalonikai zsidó férfiak egészen Béreáig utaztak, hogy onnan is kiűzzék őt. Ennek eredményeként Pál Athénba ment tovább, ahol is a piactéren magyarázni kezdte az „ismeretlen istenük” valódi kilétét, és Jézus feltámadásának jelentőségét.
Olvass, merengj és válaszolj!
• A zsidók azzal vádolták meg Pált, hogy a feje tetejére állította a világot. Azok számára, akik a világi királyságok kapzsi értékeit részesítik előnyben, felkavaró a „fordított királyság” üzenete. De Jézus tanításai csak azokat az önző értékeket állítják a feje tetejére, amelyek tönkre teszik a világot. Szerinted például mi az az egy dolog ebben a világban, amit orvosolni kellene? Jézus értékeinek és tanításainak követése hogyan hozná azt helyre? Milyen önző értékeket kellene a feje tetejére állítani, hogy ez megvalósuljon?
• Olvasd át az ApCsel 17,11–12-t! Milyen két példaértékű dolgot tettek a béreaiak, amelyek segítettek nekik arra a következtetésre jutni, hogy Jézus valóban a Messiás volt? Szerinted mi történik, ha e két dolog közül csak az egyik jellemző egy személy hozzáállására és tetteire? Számodra hogyan nézne ki a gyakorlatban az, ha mind a hozzáállás, mind a tettek terén növekednél?
• Gondosan olvasd át Pál athéni üzenetét! Mit mond Isten közelségéről és az emberiséggel való kapcsolatáról? Mit mond Pál az emberiség rendeltetéséről és céljáról? Mit mond Jézusról? Milyen hatással van rád ma Pál üzenete?
• Az elmélkedést követően fordulj imádban Istenhez! Köszönd meg neki, hogy megteremtett, felfedte magát neked, és hogy közel van hozzád! Kérd, hogy ismét töltsön meg elég szeretettel, figyelemmel és kitartással ahhoz, hogy tanulmányozd a Szentírást, és megismerd őt és királyságának helyreállító erejét!
Szentírás
A tervről
A BibleProject azért alkotta meg „A fordított királyság” című olvasóterv második részét, hogy az arra ösztönözzön, hogy egyedül, kis csoportban, vagy akár a családdal 20 nap alatt végigolvasd Az apostolok cselekedeteinek könyvét. Az olvasóterv olyan animációs filmeket, lényegretörő összefoglalókat és elgondolkodtató kérdéseket tartalmaz, amelyek által a résztvevők találkozhatnak Jézussal, és elmélyülhetnek Lukács ragyogó irodalmi stílusában és gondolatvezetésében.
More
Köszönjük a BibleProjectnek az olvasóterv elkészítését! További információkért, kérjük, látogass el a www.bibleproject.com