BibleProject | A fordított királyság | 2. rész - Az apostolok cselekedeteiMinta
Pál a vallási vezetők nagytanácsa előtt áll, hogy védekezzen az ellene felhozott vádak miatt. Miután erőszakosan félbeszakították, és még össze is tévesztette a főpapot valaki mással, Pál látja, hogy a dolgok nem mennek jól, és próbálja kitalálni, hogy mitévő legyen. Felismeri, hogy a tanács két vallási csoportra oszlik: szadduceusokra és farizeusokra. A szadduceusok nem hisznek az olyan szellemi valóságokban, mint a feltámadás vagy az angyalok, míg a farizeusok szigorúbban értelmezik a törvényt, és elszántan hisznek azokban a szellemi valóságokban, melyeket a szadduceusok tagadnak. Pál lehetőséget lát abban, hogy a nagytanács ilyen megosztott, amivel eltereli magáról a figyelmet. Kiáltani kezd, hogy ő egy farizeus, és azért vádolják őt a bíróság előtt, mert mert reménykedik a halottak feltámadásában.
Ennek hallatán kitör a régi vita a két csoport között. Eleinte úgy tűnik, beválik a dolog; a farizeusok még védeni is kezdik Pált. De a vita rövid időn belül olyannyira elfajul, hogy Pál élete ismét veszélybe kerül. A római parancsnok kihozza Pált az őrjöngő tömegből, és igazságtalanul börtönbe veti. Még aznap éjszaka a feltámadt Jézus megáll Pál előtt és azzal bátorítja, hogy el fogja vinni Jézus ügyét Rómába is. Reggel pedig Pált egy nőtestvérének fia látogatja meg, hogy elmondja, több mint 40 zsidó sző összeesküvést a megölésére, de Pál számára Jézus vigasztaló szavai nagyobb erővel bírnak. Hiszi, hogy a rajtaütés nem fog véget vetni küldetésének, és el fog jutni Rómába, ahogy Jézus megmondta. És valóban így is történt, a parancsnokot sikerül időben figyelmeztetni ahhoz, hogy véget vessen az összeesküvésnek. Pált Cézáreába küldik, és egy több mint 400 képzett katonából álló kíséret ügyel arra, hogy biztonságban meg is érkezzen.
Olvass, merengj és válaszolj!
• Jézus néha kiveszi a népét a nehéz helyzetekből, néha pedig épp azok kellős közepén találkozik velük. Pál rendkívüli módon tapasztalta meg Jézus jelenlétét egy rendkívüli megpróbáltatás közepette. De Jézus minden követője, – akár látja vagy érzi, akár nem –, minden nap biztos lehet abban, hogy Jézus vele van, és soha nem hagyja el (Máté 28,20). Milyen gondolatok és érzések merülnek fel benned, amikor ezen elmélkedsz?
• Szánj egy kis időt az imádkozásra! Fejezd ki Jézusnak az iránta érzett bizalmadat és hogy milyen nagyra tartod őt! Beszélj Istennek azokról a dolgokról, amelyek a szívedet nyomják! Kérd, hogy segítsen a nehéz körülmények között is észrevenned és megtapasztalnod a jelenlétét!
Szentírás
A tervről
A BibleProject azért alkotta meg „A fordított királyság” című olvasóterv második részét, hogy az arra ösztönözzön, hogy egyedül, kis csoportban, vagy akár a családdal 20 nap alatt végigolvasd Az apostolok cselekedeteinek könyvét. Az olvasóterv olyan animációs filmeket, lényegretörő összefoglalókat és elgondolkodtató kérdéseket tartalmaz, amelyek által a résztvevők találkozhatnak Jézussal, és elmélyülhetnek Lukács ragyogó irodalmi stílusában és gondolatvezetésében.
More
Köszönjük a BibleProjectnek az olvasóterv elkészítését! További információkért, kérjük, látogass el a www.bibleproject.com