BibleProject | A fordított királyság | 2. rész - Az apostolok cselekedeteiMinta
Jeruzsálem felé haladva Pál útközben megáll, hogy meglátogassa Jézus követőinek egyre gyarapodó táborát. Amikor megtudják, hogy milyen szándékkal utazik a fővárosba, azonnal megpróbálják lebeszélni erről. Kérlelik, hogy ne menjen, mivel biztosak benne, hogy ott börtön vagy halál vár rá. De Pál kész meghalni azért, amiben hisz, ezért tovább folytatja útját. Jeruzsálembe érkezve a zsidó szokásokat gyakorolva mutatja meg az embereknek, hogy ő egyáltalán nem zsidóellenes. Pál valójában egy hithű zsidó, aki szereti atyái Istenét, és az életét is odaadná zsidó társaiért. De a zsidók nem látnak mást, csak azt, hogy – számukra botrányos módon – Pál kapcsolatot ápol a nem zsidókkal. Ezért elutasítják Pál üzenetét, őt pedig kivonszolják a templomból, és elkezdik halálra verni.
A rómaiakhoz eljut a hír, hogy a helyzet kezd elfajulni Jeruzsálemben, és épp időben érkeznek, hogy megmentsék Pál életét. Kivonszolják őt az erőszakos tömegből, de Pál ráveszi a parancsnokot, hogy hadd szólhasson azokhoz, akik üldözik őt. A veréstől még mindig véres és zúzódásokkal teli Pálnak sikerül állva maradnia, és a sokasághoz fordulva bátran kezd bele történetébe. Héber nyelven beszél a tömeghez, hogy meggyőzze őket, és azonosítsa magát velük, habár ők épp véget akarnak vetni az életének. Ők minden részletet meghallgatnak egészen addig, amíg nem kezd beszélni Isten azon vágyáról, hogy a pogányokat (nem zsidókat) is bevonja megváltó tervébe. A tömeg ekkor halálos fenyegetéseket kezd zúdítani Pálra. Teljes a káosz, és a római parancsnok nem érti, hogy a zsidókat miért dühíti fel annyira Pál, amikor a pogányokról beszél. A parancsnok úgy véli, hogy van itt még más is a történet hátterében, ami további kínzással kiszedhető Pálból. De Pál megállítja őt azzal, hogy felfedi: az ellene tanúsított bánásmód jogellenes, mert ő is római állampolgár. A parancsnok ekkor rájön, hogy bajba kerülhet egy római polgár bántalmazásáért, így Pált gyorsan kiengedi az őrizetből, és elviteti egy meghallgatásra, ahol az ellene felhozott vádakkal szemben felszólalhat a vallási vezetők előtt.
Olvass, merengj és válaszolj!
• Nézd meg, hogy Pál hogyan védekezett a feldühödött zsidó tömeg előtt (lásd ApCsel 22,1–21)! Mit veszel észre? Hogyan azonosul Pál azokkal, akik üldözik őt? Te hogyan tudsz azonosulni az ellenségeiddel?
• Az a Pál, aki azokat üldözte, akik Jézust követték, most meg akarja győzni az embereket, hogy Jézust kövessék. Találkoztál már ilyen gyökeresen megváltozott emberrel? Ha igen, kivel tudnád megosztani ma ennek az embernek a megváltás-történetét?
• Az olvasás és elmélkedés után fordulj imádságban Istenhez! Fejezd ki háládat Jézusnak, amiért elkötelezetten terjeszti a jó hírt minden embernek! Gyakorolj alázatot és azonosulj azokkal, akik rosszul bánnak veled, és kérd Istent, hogy gyökeresen változtassa meg ellenségeid szívét és gondolkozását!
Szentírás
A tervről
A BibleProject azért alkotta meg „A fordított királyság” című olvasóterv második részét, hogy az arra ösztönözzön, hogy egyedül, kis csoportban, vagy akár a családdal 20 nap alatt végigolvasd Az apostolok cselekedeteinek könyvét. Az olvasóterv olyan animációs filmeket, lényegretörő összefoglalókat és elgondolkodtató kérdéseket tartalmaz, amelyek által a résztvevők találkozhatnak Jézussal, és elmélyülhetnek Lukács ragyogó irodalmi stílusában és gondolatvezetésében.
More
Köszönjük a BibleProjectnek az olvasóterv elkészítését! További információkért, kérjük, látogass el a www.bibleproject.com