BibleProject | A fordított királyság | 2. rész - Az apostolok cselekedeteiMinta

BibleProject | A fordított királyság | 2. rész - Az apostolok cselekedetei

19. NAP A(Z) 20-BÓL/-BŐL

Miután Pál kéri, hogy Rómában tárgyalják tovább az ügyét, Fesztusz beszámol a történtekről Agrippa királynak, akinek mindez felkelti az érdeklődését, és úgy dönt, hogy magától Páltól akarja hallani a történteket. Lukács leírja, hogy másnap meg is szervezik a találkozót, és számos befolyásos tekintély csatlakozik Agrippához, hogy meghallgassák Pál tanúvallomását. Lukács írásában itt olvashatjuk harmadjára Pál történetének és védekezésének beszámolóját. De ez alkalommal Lukács feljegyzése szerint Pál még több részletet oszt meg arról, hogy mi történt aznap, amikor találkozott a feltámadt Jézussal. Amikor a vakító fény felragyogott Pál körül, és hallotta a mennyei hangot, Jézus volt az, aki beszélt hozzá héber nyelven. Jézus azzal a küldetéssel bízta meg, hogy ossza meg saját megváltozásának történetét a pogányokkal és a zsidókkal egyaránt, hogy ők is láthassák Isten bűnbocsánatának világosságát, és megszabadulhassanak a Sátán sötétségétől. Pál engedelmeskedett Jézus parancsának, és megosztotta a Jézus szenvedésének és feltámadásának igazságát mindenkivel, aki meghallgatta, és a héber Bibliából rámutatott arra, hogy Jézus valóban a régóta várt Messiás, a zsidók Királya. Fesztusz képtelen elhinni Pál történetét, és hangosan azt kiáltja, hogy Pálnak elment az esze. De Agrippa látja Pál szavainak következetességét, és elismeri, hogy közel áll ahhoz, hogy kereszténnyé váljon. Míg Pál elmeállapotát illetően Fesztusz és Agrippa nem értenek egyet, abban mégis egyetértenek, hogy Pál nem tett semmi olyat, ami miatt halált vagy börtönt érdemelne.

Olvass, merengj és válaszolj!

• Gondolkodj el Pál történetének elképesztő iróniáján: egy időre szó szerint elvesztette a látását, hogy aztán örök, lelki látást kaphasson, és megoszthassa azt másokkal. Milyen kérdések, érzések vagy gondolatok jutnak eszedbe erről?

• Gondosan vizsgáld meg, hogy Jézus milyen célt adott Pálnak (lásd ApCsel 26,18-at), majd hasonlítsd össze ezt Pálnak az egyházért mondott imájával (Kol 1,9–14)! Mit figyelsz meg? Mit mond ez számunkra Jézus minden követőjére vonatkozó vágyairól és céljairól?

• Közel állsz ahhoz, hogy kereszténnyé válj? Imádkozz és kérd Istent, hogy segítsen meglátni az igazságot! Kérd, hogy hadd ismerhesd meg és tapasztalhasd meg az igazi Jézust!

• Ismersz olyat, aki közel áll ahhoz, hogy kereszténnyé váljon? Hogyan oszthatod meg vele a Jézussal kapcsolatos tapasztalataidat ma? Szánj most egy percet arra, hogy imádkozz érte Pálnak Az apostolok cselekedetei 26,29-ben elhangzott szavaival: Isten, imádkozom azért, hogy meggyőzd a szívét, és lássa bűnbocsánatod világosságát, és övé legyen királyságod reménye!

Nap 18Nap 20

A tervről

BibleProject | A fordított királyság | 2. rész - Az apostolok cselekedetei

A BibleProject azért alkotta meg „A fordított királyság” című olvasóterv második részét, hogy az arra ösztönözzön, hogy egyedül, kis csoportban, vagy akár a családdal 20 nap alatt végigolvasd Az apostolok cselekedeteinek könyvét. Az olvasóterv olyan animációs filmeket, lényegretörő összefoglalókat és elgondolkodtató kérdéseket tartalmaz, amelyek által a résztvevők találkozhatnak Jézussal, és elmélyülhetnek Lukács ragyogó irodalmi stílusában és gondolatvezetésében.

More

Köszönjük a BibleProjectnek az olvasóterv elkészítését! További információkért, kérjük, látogass el a www.bibleproject.com