VAKMERŐ SZERETETMinta

Egy szó, ami mindennél jobban leírja Istent  

Miközben tanítványait arra bátorította, hogy bízzanak Istenben a szükségeiket illetően, Jézus gyakran mutatott rá Isten hűségére a természet világából vett példákkal. Az említett helyen Jézus arról tanít, hogy Isten milyen módon táplálja a hollókat, és borítja be a mezőket liliomokkal, és arról biztosítja a tanítványait, hogy ők sokkal értékesebbek, mint a madarak és a virágok. Majd miután arra buzdítja őket, hogy keressék először az Isten országát, és minden más dologban bízzanak Benne, a következő szavakkal erősíti meg mondanivalóját: „Ne félj, te kicsiny nyáj, mert úgy tetszett a ti Atyátoknak, hogy nektek adja az országot!” (Lukács 12:32).

Jézus pontosan érti, milyen intenzív bizonytalansággal jár egy nem látható Istenben való bizalom, aki elvárja tőlünk, hogy az öt érzékszervünket felülbírálva merjünk hinni az Ő kézzelfogható gondoskodásában. Jézus tudja, hogy ez egy nagyon bátor hitet követel meg tőlünk, hogy bízzunk Isten vakmerő szeretetében, éppen ezért emeli ki, hogy Isten lényegét tekintve és identitásában Atya. És ezt olyan figyelemreméltó és felemelő módon teszi, és olyan vigasztaló szavakkal, amik biztosítják a tanítványokat arról, hogy Istent örömmel tölti el, hogy nekik adja az Ő országát. Így adja tudtukra, hogy szereti őket, és gondoskodik róluk, ahogy bármelyik apa gondoskodik a gyermekeiről. Ezt megérthették, mert az apáknak pontosan ez a feladatuk!

Végig az evangéliumok beszámolóiban van egy szó, amit Jézus újra meg újra, minden más szónál többször használ Isten leírására, és ez a szó az „Atya”. Az eredeti nyelvben ez egy gyengéd, szeretetteljes kifejezés volt — az a szó, amit ma legjobban talán úgy tudnánk visszaadni, hogy „Apuka”. Egy olyan személy, aki mindenki másnál jobban szeret — és pontosan ezt akarta Jézus, hogy a követői megértsenek Istenről mindenekelőtt... hogy Isten az ő Apukájuk, aki elkötelezte magát arra, hogy szeresse őket vakmerő módon, akár olyan áron is, hogy ezért otthagyja a mennyet.