VAKMERŐ SZERETETMinta
![VAKMERŐ SZERETET](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapistaging.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans-staging%2F18869%2F1280x720.jpg&w=3840&q=75)
A vakmerő élettől a hajótörést szenvedő életig
Apja sikeresen összegyűjtött vagyona gyorsan kifolyt a kezei közül, és a kalandos lelkű fiatalember kudarcos kalandjai hamarosan teljes összeomláshoz vezettek, amikor már egy fillér sem volt a zsebében. És ahogy az lenni szokott, ahogy a pénzcsap kiapadt, úgy a cimborák is eltünedeztek mellőle. Baját csak tetézte, hogy éppen éhínség sújtotta azt a vidéket, ami életveszélyes helyzetbe hozta! Körülötte emberek éheztek, és semmit nem tudott tenni, hogy segítsen nekik — hisz még magán sem tudott segíteni. A Lukács 15:14-16 leírja, milyen messzire kellett elmennie, hogy életben maradjon. „Miután elköltötte mindenét, nagy éhínség támadt azon a vidéken, úgyhogy nélkülözni kezdett. Ekkor elment, és elszegődött annak a vidéknek egyik polgárához, aki kiküldte őt a földjeire disznókat legeltetni. Ő pedig szívesen jóllakott volna akár azzal az eleséggel is, amit a disznók ettek, de senki sem adott neki.”
A 14. vers azt mondja: „nélkülözni kezdett”. Látjátok, az önző életvitel kiüresítette és szükségbe taszította ezt a fiatalembert. Nem ironikus, hogy mindenét, amije volt, arra költötte, hogy kielégítse önző vágyait és belső ösztöneit, és ahelyett, hogy megelégedést talált volna, sokkal rosszabb állapotba jutott, mint azelőtt volt? A mélypont akkor érkezett el számára, amikor rákényszerült, hogy egy alja munkát elvállaljon — disznókat kelletett etetnie, és a disznók között kellett élnie.
Ez egy „ócska élet drága áron”, és pontosan ez az a helyzet, amibe a felelőtlen életvitellel belelavírozza magát az ember. Élvezed, amíg tart a pillanat, de amikor az élet ínségei beköszöntenek, nyomorúságos, sértődött és bosszúszomjas emberré válsz, aki se magának, se másoknak nem használ. Ahelyett, hogy enyhítenél a világ szenvedésein, magad is a probléma része leszel. Rettenetes dolog idáig eljutni.
Tehát, itt van a tékozló fiú a disznók között, amint kudarcba fulladt útján elmélkedik, ami a vakmerő szeretettől a vakmerő életvitelbe vitte, majd a teljes hajótörésig.
Szentírás
A tervről
![VAKMERŐ SZERETET](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapistaging.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans-staging%2F18869%2F1280x720.jpg&w=3840&q=75)
Valakinek a szándéka valósul meg az életedben ebben a pillanatban is, túl azon, amit el tudsz képzelni. Te is tudod ezt. Érzed magad is. Ez az áhítat minden bizonnyal életváltoztató hatással lesz mindazok életére, akik elolvassák. A tékozló fiú története milliók életét érintette meg szerte a világon. De ebben a következő hét napban egy más nézőpontból fogod látni ezt a történetet.
More
Köszönetet szeretnénk köszönetet mondani a CfaN Christ For All Nations számára e terv megvalósításáért. További információkért kérjük keresse fel: https://www.cfan.hu
Kapcsolódó tervek
![Szeretnéd-e, hogy javuljon a másokkal való kapcsolatod?](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapistaging.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans-staging%2F43435%2F320x180.jpg&w=640&q=75)
Szeretnéd-e, hogy javuljon a másokkal való kapcsolatod?
![Tiszta Lappal](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapistaging.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans-staging%2F42446%2F320x180.jpg&w=640&q=75)
Tiszta Lappal
![A feszültségtől Jézus békességéig](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapistaging.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans-staging%2F46258%2F320x180.jpg&w=640&q=75)
A feszültségtől Jézus békességéig
![Isten Fegyverzete - Isten Védelmében és Erejében Járni](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapistaging.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans-staging%2F51831%2F320x180.jpg&w=640&q=75)
Isten Fegyverzete - Isten Védelmében és Erejében Járni
![Győzelem a próbákban - Péter első és második levele](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapistaging.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans-staging%2F49349%2F320x180.jpg&w=640&q=75)
Győzelem a próbákban - Péter első és második levele
![Kiválasztottál - Isten dicsőségére élni](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapistaging.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans-staging%2F44342%2F320x180.jpg&w=640&q=75)
Kiválasztottál - Isten dicsőségére élni
![Húsvéti győzelem a halál felett](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapistaging.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans-staging%2F44993%2F320x180.jpg&w=640&q=75)
Húsvéti győzelem a halál felett
![Mondj búcsút a féltékenységnek és az összehasonlítgatásoknak!](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapistaging.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans-staging%2F44453%2F320x180.jpg&w=640&q=75)
Mondj búcsút a féltékenységnek és az összehasonlítgatásoknak!
![A Kegyelem Himnusza](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapistaging.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans-staging%2F45637%2F320x180.jpg&w=640&q=75)
A Kegyelem Himnusza
![Pál Levele Filemonhoz](/_next/image?url=https%3A%2F%2Fimageproxy.youversionapistaging.com%2Fhttps%3A%2F%2Fs3.amazonaws.com%2Fyvplans-staging%2F42770%2F320x180.jpg&w=640&q=75)