VAKMERŐ SZERETETMinta

A hajótörést szenvedett élettől a padlóra zuhanásig 

  Azok, akik a disznókat etetik, és a disznókkal együtt élnek, előbb-utóbb elkezdenek úgy is viselkedni, mint a disznók. Ezt a fiatalembert az éhsége végső kétségbeesésbe sodorta. Kész volt rá, hogy a leghitványabb, legundorítóbb ételt egye azzal a kétségbeesett próbálkozással, hogy ez megszűnteti az éhséget, de még ezzel sem tudta csillapítani az étel utáni sóvárgását. Kezdetben a kalandot, sikert, szerelmet és gyönyört kereste. Azonban keresése az egyik zsákutcából a másikba vezette őt. Végül, miután mindenét elherdálta, amije csak volt, elérte a mélypontot, és még mindig nem találta meg a kielégülést!

A Példabeszédek 15:21-ben azt olvassuk, hogy „a bolondság az esztelen ember öröme, de az értelmes egyenes úton jár”. A tékozló fiú esztelensége egy ideig örömére volt, de az értelem hiánya miatt nagyobb szükségbe jutott, mint valaha is gondolhatta volna. Sok emberrel találkoztam már, akik a disznóvályúnál kötöttek ki, és a legvadabb dolgokat tömködték magukba azzal a kétségbeesett próbálkozással, hogy a szívük mély vágyait valahogyan kielégítsék. De függetlenül attól, mennyire keményen próbálkoznak, továbbra is magányosak, kétségbeesettek és kielégületlenek maradnak. A szívük olyan, mint egy sajgó fekete lyuk — üres lelkük vágyik arra, hogy valami megtöltse... Éheznek valami olyanra, amit senki nem képes megadni nekik. 

Sokan az életet úgy élik, mint egy kártyajátékot: megkeverik a paklit, aztán amilyen lapokat húznak, abból igyekeznek kihozni a legjobbat, akár a kapcsolataikban, az anyagi sikerükben, a karrierükben, vagy akár a vallási megtapasztalásaik magaslatain, vagy éppen a szex, drog és rock-n-roll hármasságának mélységeiben. De bárhol is legyen az ember, lehet akár példaértékűen erkölcsös vagy botrányosan erkölcstelen, nem telik sok időbe, míg felismeri, hogy örökkévaló lelkét semmi nem képes betölteni ebből a világban. A tékozló fiú útja sorsszerűen jutott egy negatív spirálba, amiből lehetetlennek tűnt megmenekülni, egészen addig a napig, amíg egyszer csak fel nem eszmélt, és azt nem mondta magának: „Hogy történhetett ez? Hogyan juthattam idáig? Van-e segítség számomra? Vagy csak ennyi volt, és a végső összeomlás jön?”